2025. 11. 11.
időjárás

Július közepén lovas járőrszolgálattal bővült a közbiztonsági jelenlét a Várnegyedben. A szolgálat az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata és a Budavári Polgárőrség együttműködésében valósult meg, és terveik szerint rendszeres időközönként visszatér majd a kerület közterületeire – közölte Böröcz László. Az első járőrszolgálat rendben zajlott, figyelmeztetésre nem volt szükség – a lovas polgárőrök jelenléte pedig kifejezetten pozitív visszhangra talált a polgármester szerint. „A járókelők örömmel és nyitottsággal fogadták a két szolgálatot teljesítő lovat, Esperanzát és Reményt” – írta Böröcz László

A lovas polgárőrség nemcsak a bűnmegelőzést szolgálja, hanem jelentősen növeli a polgárok biztonságérzetet is – már puszta jelenlétük is hozzájárul a köznyugalom erősítéséhez. Az I. kerület vezetője szerint fontos számukra, hogy minden eszközzel erősítsék Budavár közbiztonságát – legyen az rendészeti, technikai vagy épp lovas támogatás. „A cél mindig ugyanaz: egy élhető, biztonságos Budavár – mindannyiunknak” – írta a polgármester.

A polgárőrség lovas járőrei Budaváron (Fotó: Böröcz László Facebook-oldala)
A polgárőrség lovas járőrei Budaváron (Fotó: Böröcz László Facebook-oldala)
bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025