Gasztro
Szeptember 26-i testületi ülésén nem kevesebb, mint 97 napirendi pontban tárgyalná a Ruszwurm Cukrász és Vendéglátóipari Kft. ügyét a Budavári Önkormányzat. Mint…
Hova is menekülne a napsütés elől a messziről jött turista, miután a hűs Mátyás-templomból kilépve megcsapja a déli nap? Hát persze, hogy…
Három napon át a táncé és a söré a főszerep a Budai Várban, a Budapest I. kerület Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat és…
Ismét felfüggesztették a Ruszwurm cukrászdával szemben végrehajtást. A Ruszwurm Kft. által üzemeltetett ingatlanokat május 13-án ürítették volna ki a végrehajtók. Az eredeti…
Először a Czakó Étterem udvarát, ma meg már a Tigris utcai, szintén nem túl nagy területet is kinőtte a Czakó Termelői Piacz,…
A Rojt és Bojt Kávéskuckó a krisztinavárosiak kedvelt törzshelye. Jól ismerik a kávékedvelők éppúgy, mint a reggelizni vágyók, a randevúzó fiatalok és…
– Mekkora vargabetűvel érkezett a pékmesteri pályára? – Az egyetemen szociológia és pedagógia szakot végeztem, majd a 2000-es évektől hosszabb időn keresztül…
Aki rendszeresen jár-kel a Fő utcán, az óhatatlanul legalább egy pillantást vetett már a Corvin tér 1. szám alatt található Mátra Borozó…
Sokan attól féltek – kerületiek és budapestiek egyaránt, – hogy örökre bezárta kapuit a Víziváros ikonikus vendéglátóhelye, amikor az Iskola utca 36….
Szabadtéri fotókiállítás január végéig Buda várában karácsonyi ínyencségekről Borbás Marcsi tálalásában. Tálalva a bujtarépa leves, rotyog a halászlé, szorgos kezek töltik a…