2026. 11. 02.
időjárás

Nincs idő unatkozásra, mindig tele a naptár a Hattyú utcai idősek klubjában

Éppen Molnár Renáta mentálhigiénés szakember, személyi edző tart előadást, amikor belépünk a Hattyú utcai idősek klubjába. Belehallgatunk abba, hogy hogyan tudjuk feldolgozni, elvezetni a minket mindennap így vagy úgy érő, felesleges stresszt. Több módszer is szóba kerül, és látszik, milyen releváns a téma, többen is helyeselnek, bólogatnak. Egyetértés van a hallgatóság soraiban, hogy egy jó szó, egy ölelés, egy dicséret, no meg a humor, a nevetés milyen jótékonyan hat a közérzetünkre, mivel egy ilyen gesztus egész napunkat bearanyozhatja. Az is szóba kerül, hogy időskorban sokszor réved az ember a múltba, egyúttal aggódik a bizonytalan jövő miatt. Molnár Renáta hangsúlyozza: ehelyett próbáljunk meg mindig a jelenben lenni és átélni a pillanatot. Ehhez persze jó, ha van egy társ, egy közösség. Mint például a Hattyú utcai idősek klubja, és annak tagjai. “Mi egy család vagyunk, egymást segítjük. Élvezzük egymás társaságát” – hangzik el többször is látogatásunk alatt, és tényleg látható, érezhető, hogy van lendület ebben a kis csapatban. Az előadás végén még egy kis memóriagyakorlat következik, Bolla Csilla klubtag nagyon ötletes, játékos módon ad tippet arra, hogy hogyan lehet könnyen, gyorsan megjegyezni egy telefonszám kilenc számjegyét. Ezt a technikát épp csak előző napon tanulta az agytorna programon, és máris továbbadja a többieknek.

“A klub nem csak egy hely, ahol az idősek jól érezhetik magukat, hanem tanulhatnak is, konkrét segítséget, tippeket kaphatnak a mindennapokra, például hogyan lehet a klub- vagy saját és családtagjaik mobilszámát, PIN-kódokat, bevásárlólistát megjegyezni. A mentális frissességre való törekvés a célzott programjaink által a Hattyú utcai klub egyik erőssége, specialitása” – mondja Takácsné Török Borbála, a klub vezetője. 

Ez itt a kerület legkisebb létszámú idősklubja, ám egyúttal a legrégebben működő. 1974 óta fogadja a tagokat. A helyiség harminc főt tud fogadni, a létszámot az alapterület illetve jogszabályi rendelkezés maximálja, amitől 10 százalékban lehet eltérni, vagyis legfeljebb 33 tagot tudna ellátni a klub. A rengeteg programon túl minden délben ebédet nyújtanak, és a legtöbben élnek is a lehetőséggel. 

Hasonlóan a Roham és a Fő utcai egységhez, itt is atomórát lehet igazítani a programokhoz: mindennek megvan a maga ideje, a délelőtti tornának, a kézműveskedésnek, az ebédnek és a délutáni kártyázásnak. A heti “órarendet” nézve két dolgot állapítunk meg: az egyik, hogy itt egy percre sem lehet unatkozni, a másik, hogy nagyon sokféle, mozgással kapcsolatos tevékenységet nyújt a klub. Senior torna trénerrel, átmozgató-, szem- és kéztorna, videós torna, ülőtánc. Na de amit mindig mindenki nagyon vár, az a közös tornázás a Lovas úti óvodásokkal. Ilyenkor az idősek átsétálnak az ovisokhoz, és együtt végzik a már jól ismert játékos mozgásformákat. Ez a generációk közötti kapcsolódás kicsit és nagyot egyaránt rendkívüli módon gazdagít. 

A klubtagok többségének kedvence a gondolkodást frissen tartó agytorna, de az igazi kikapcsolódás egy-egy születésnap: a tagok általában a kerek és az ötre végződő évfordulókat ünneplik, ilyenkor személyre szóló ajándékok cserélnek gazdát. Így október közepén már indul a készülődés a Márton-napra, szintén az óvoda és az idősklub együttműködésében: a Toldy Ferenc utcai ovis gyerekeket ezúttal valami különlegessel várják. 

A Hattyú utcai idősklub. Fotó: Tóth Tibor

„Meg kell gyógyulnom, mert a klubban várnak” – van, aki számára ez az igazi hajtóerő, mert a magány, az egyedüllét bizony generációs sajátosság. Többen nyilatkoztak arról, hogy a gyerekeik távolabb élnek, ritkán van lehetőség a találkozásra. Így a mindennapok eseményeinek, élményeinek megosztása csakis a klubban történhet.

Takácsné Török Borbála két éve dolgozik itt. Vele rögtön a közepébe csapunk, és rákérdezünk a nyilvánvalóra: hol vannak a férfiak? A válasz a szomorú statisztika, vagyis hogy a férfiak idő előtt távoznak, a születéskor várható élettartam náluk jelenleg 74, míg a nőknél 80 év*. De az arány még inkább el van csúszva a Hattyú utcában: csupán három férfi. Rögtön arra terelődik a szó, hogy ez miért alakult így. Borbála és több beszélgetőtárs is úgy véli, a férfiakat több stressz éri az életben, és nehezebben is beszélik ki gondjaikat, míg a hölgyek társaságban érzik otthon magukat, könnyebben nyílnak meg.

Rátkai Györgyné a Hattyú utcai idősklubban. Fotó: Tóth Tibor

Rátkai Györgyné Kati 2019-ben csatlakozott, ő Zsámbékról fia kérésére költözött vissza Budapestre, ahol egyébként született. Itt viszont nagyon jó társaságra talált, igaz, hogy a tagokat csak a Covid-járvány elmúltával ismerhette meg. A lezárások idején a klub is zárva volt, az ügyeletet biztosító klubvezetővel az utcáról ablakon keresztül beszélgetett. A pénzügyi vonalról nyugdíjba ment 83 éves hölgy felidézte belvárosi gyerekkorát, azt, hogy milyen gyakran járt színházba, moziba. Csak azt sajnálja, hogy ma már nehezen mozog, de a színházi élményt azért kárpótolja az, amit a klubtagok háziszínház gyanánt saját maguk kedvére eljátszanak. „Tudomásul kell venni a kort” – mondja, és megemlíti a csípőprotézist, ami jelentősen befolyásolja mobilitását. De – teszi hozzá – jó és biztonságot adó érzés, hogy lehet valahova fordulni, a klubtagokhoz, az itt dolgozókhoz, ha valami történik az emberrel.

*születéskor várható élettartam férfiak esetében Magyarországon 74,13 (75,32) év, nőknél 79,96 (80,83) év. KSH, 2025. Zárójelben a Budapestre vonatkozó adatok.

Fotók: Tóth Tibor

 

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2026