Az I. kerület rejtett kincsesládája az Artucci Műhely a Mária tér mellett, a Batthyány utcában. A kicsiny boltocskában régi tárgyak művészi újrahasznosítással kelnek új életre. A családi vállalkozás, az Artucci Upcycling alapítója, és a budai bolt megálmodója, motorja és életvidám lelke a grafikus, ötvösművész – s eredetileg tanár – Rozsnyói Éva.

– Miért és mióta foglalkozik régi tárgyakkal? Hogyan született a bolt és a műhely ötlete, és honnan van a régi tárgyak iránti vonzódása, szeretete?

– Mindig is vonzódtam a régiségekhez. Négyen vagyunk testvérek, idős édesapám mindig is fotózott, régi tárgyakat gyűjtött és sokat mesélt a réges-régi időkről. Mindannyian megszerettük ezt régi hangulatot és világot. Rajz és vizuális kommunikáció szakon diplomáztam, művészettörténetet tanítottam, de később a grafikai vonal vonzott. Négy évig dolgoztam itt a Várnegyedben, a Hadtörténeti Múzeumban múzeum pedagógusként, s ott kerültem közvetlen kapcsolatba muzeális értékekkel. Az ötvös iskolát már később, felnőttként végeztem el, de ott nekem már egyértelmű lett, hogy nem akarok és tudok ebbe a mai, modern vonalba becsatlakozni. Magamban arra jutottam, hogy ne legyen tőlem idegen az az ötvöstárgy, amit én készítek, hanem ez csak úgy működhet, ha az egy régiség, mert valahogy csak ez áll hozzám közel. Aki még sokat segített megtalálni a saját utamat, az az öcsém, akivel közösen kezdtük el ebben a gondolkodást is. Ő műtárgybecsüs, és sok múzeummal dolgozik együtt. Sokat járt régiségpiacokra és aukciókra, ahová kíváncsiságból én is elkísértem. Néztem az ottani tárgyakat, melyek a műtárgypiacon alulértékeltek vagy szinte alig eladhatók, bár sokszor 100-150 éves tárgyakról volt szó. Laikusként ez megdöbbentett, mert a szememben csodás és valamifajta értéket hordozó régi tárgyakról van szó. Itt találkoztam a tejüveggel és a mangánüveggel, máig is kedvelt és kedves alap anyagaimmal. Ezek sokszor szecesszió és art deco korabeli tárgyak, amik nem nemesfémmel készültek, ezért nem keresettek a műtárgypiacon.

– Legalábbis „hivatalosan” talán nem értékesek, de ettől még szépek és értékesek az arra fogékony szemnek és léleknek. Pláne egy alkotó kedvű ötvösnek…

– Pontosan. Műtárgybecsüs testvérem nem is értette, mi lehet ebben a szép, ugyanis szerinte ezek „csak sima gömbök”. De én elkezdtem kísérletezni, hogy hogyan lehet új szerelékkel és új dizájnnal ebből alkotni valamit. Ez nagyon foglalkoztatott és inspirált. Az ötvös vizsgamunkámban már az újrahasznosított ékszer volt a témám.

– Az ékszereken kívül is sok itt az érdekes tárgy. Van kotyogós kávéfőzőből és tárcsázós telefonból készült lámpa, liszteszsákból lámpaernyő és táska, moziszék, szűrőből vagy kapából készült ékszertartó, gereblye fogas. Ezt mind-mind ön találja ki és készíti, vagy van alkotótársa?

– Az ötlet az enyém. De természetesen vannak segítőtársaim.

– Több szakma bevonására is szükség lehet, van egy fix kreatív csapat, vagy mindig megkeresi azt a szakembert, akinek a szaktudását igényli?

– Mindig keresem, ki tud épp segíteni. Nem könnyű. A lámpaernyő szakma sajnos épp kihalófélben van. Amikor anno például ezekbe a csodás anyagokba beleszerettem, még élt az az akkor kilencvenkét éves bácsi, aki ezeket a hagyományos technikákat ismerte és gyakorolta, ám most már sajnos nincs velünk. Sokszor belefutok abba, hogy az elhivatott szakemberek már nagyon idősek. Egy fiatalabb asztalos pedig szívesebben dolgozik új bútorlapokkal.

– Kicsit a régi világ szellemét és tudását is átmentik ezzel, hogy felhasználják a ma már nem is ismert, és nem az eredeti szerepükben használt tárgyakat. Ez az upcycling, azaz értéknövelő továbbhasznosítás.

– Artucci, a műhelyünk neve a reneszánsz megújulásra utal, mely korszak neve újjászületést jelent.

– Kikből lesznek az újrahasznosított tárgyak vásárlói? Főleg turisták vagy környékbeli lakosok is?

– Nagyon vegyes. A Várkerületben szerintem eleve az lakik, akiket vonzanak a régiségek, és a régi épületek. A környékből nagyon sokan jönnek, kedvelik e kis boltot, fogékonyak az itt található régi értékekre, hangulatra.

 – Talán nem is a zöld újrahasznosítás a csábító, hanem inkább a régi tárgyakhoz való vonzódás?

– Igen, sokszor jönnek be gyerekek is a szülőkkel, rácsodálkoznak a régi telefonra, hegedűre. Azt látom, hogy a környékbeli lakosok kimondottan szeretik ezt az antik vonalat.

– Felüdülés egy ilyen kis bolt létezése a mai világban. Megtalálják a turisták is a műhelyét?

– Igen, egyre gyakrabban fordul elő, hogy telefonnal a kezükben direkt és céltudatosan jönnek ide, upcycling boltot keresve. Azt mondják, hogy vintage vagy second hand üzlet sok van, de upcycling – ahol a régi tárgy újraalkotásra is kerül – abból kevesebb.

– Melyek a legkeresettebb újraalkotott tárgyaik?

– A régi, forgalomból kivont pénzérmékből készült ékszereknek nagy a sikerük.

– Mi a kedvenc anyaga? Mivel dolgozik legszívesebben?

– Inkább korszakok vannak. Egyedül műanyagot, vagy plasztik tárgyat nem használok egyáltalán. Most épp kivágott öreg szőlőtőkékből dolgozunk.

– Ritka kegyelmi állapot, ha az ember kreativitást és tehetséget kapott, ráadásul azzal is foglalkozhat, amit szeret. Viszont ehhez szükség lehet biztos családi háttérre és segítőkre is. Egy ilyen kreatív műhelyben dolgozni is igazi csapatmunka. Kik a társai, segítői?

– Az Artucci állandó csapata három fő, egyedül ezt nem is tudnám megoldani. Segítőm, hátterem és társam először is a férjem, Takács György grafikusművész, aki a kezdetektől támogatott. Ő aktívan részt vesz a munkákban, a termékek csomagolását és minden online anyagot, így a weboldalunkat is ő készíti. A másik állandó Artucci-csapattag Rozsnyói Gergely, a testvérem. Viccesen úgy szoktam bemutatni, hogy kivel vagyunk itt a boltban: „én és a kisöcsém”. Ő műtárgybecsüsként az, aki az alapanyagok beszerzésén túl a boltban mint eladó is jelen van, így a vevők gyakran találkozhatnak vele, s akár szakvéleményt is kérhetnek az adott hozott- vagy vásárolt antik tárgyakkal kapcsolatban.

– Mik a jövendő terveik?

– Újrahasznosítással kapcsolatos műhelyfoglalkozásokat tervezünk időszakosan, például régi pamutpólóból székpárna szövése, de ez a terv még alakulóban van.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/12. számában, szerző: MÉ)