(Tallós) Prohászka István két világ szülöttje volt. Még az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgáraként született 1896-ban, viszont harmincas éveit az I. Csehszlovák Köztársaság művészeként töltötte. Modernizmusa változékony vizuális nyelvezettel rendelkezett, viszont  erős szociális érzékenység kísérte végig. Ennek a motívumait találhatjuk meg a Tabánról készített képein is.

Egy 1925. szeptember 15-én készült fotón láthatjuk az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Főiskolából kibukott felvidéki hallgató műtermét. A szoba, amely Prohászka István munkásságának első komoly eredményeivel van tele, baloldali falán középtájon egy lappangó tájképet rejt, amely egy tabáni utcarészletet ábrázol. E lappangó kép valószínűleg a fotó készítésének évében készült el, viszont a festőművész és a Tabán kapcsolata egy komplexebb viszonyrendszert érint, amelyre a 2024-ben megnyílt, és még idén április 9-ig látogatható mosonmagyaróvári kiállítás (Tallós Prohászka István – Egy rejtőzködő modernista, Hansági Múzeum–Cselley-ház, 2024. november 8–2025. április 9.) reflektál.

A fiatal és ambiciózus festő 1920 és 1923 között komoly érdeklődést mutatott a Tabán iránt. Egyrészt Leszkovszky György festőművész óráin nemcsak a Rózsadombon, hanem a Gellérthegy lábánál elterülő negyedben is rengeteget krokiztak (vázlatot készítettek – a szerk.) és rajzoltak az Iparművészeti Főiskola diákjai. Másrészt Prohászkát lenyűgözte e negyed érintetlensége és drámai arculata. Fontos megemlíteni, hogy a Tabán már az 1920-as évek elején nem a külföldi látogatók által elképzelt romantikus hely volt. Az 1880-as évek filoxérajárványa, a budai körút és az Erzsébet-híd felépítése felgyorsította a negyed lepusztulását. A közművesítés és a higiénia hiánya, a munkanélküliség, a társadalmi egyenlőtlenségek és az utcahálózat visszamaradottsága egyre távolították a nagyvárosi élettől a negyed lakóit. 1925-ben Budapest Székesfőváros Polgármesteri Hivatalának gyűlésein már felmerült egy olyan elképzelés, hogy a Tabán lebontása és helyette egy bérlakásnegyed felépítése a városrész rehabilitálódásához fog vezetni.

Nincsenek konkrét források azzal kapcsolatban, hogy Prohászka mennyire volt tájékozott e fejlemények kapcsán, azonban valami miatt ez a városnegyed jelentette számára a Kánaánt. Ez a szakmai út 1925-től 1927-ig tartott, melynek köszönhetően megszámlálhatatlan mennyiségű grafika, akvarell és olajfestmény készült. Sajnos a képzőművész mozgalmas életének köszönhetően ezeknek többsége elveszett vagy elpusztult, viszont a legkiválóbb darabok a Hansági Múzeum gyűjteményébe kerültek.

A festőművész ekkor már tudatában volt annak, hogy a Tabán lebontása nem fogja megoldani az ott élő lakók közti társadalmi egyenlőtlenséget, s emiatt a meglévő realitás megvizsgálására koncentrált. Egyik példáját láthatjuk azon a színes akvarellen, melynek kivitelezése és a térbeli látásmódja nem a derűs Tabánt, hanem egy drámai hangulatot ábrázol. Hasonlóképp lehet vélekedni a Kőműves utca című szénrajzról, amely egy elhagyatott utcarészletet mutat be a tabáni dzsungelben. A térbeállítás, a roskadozó épületek finom rajza és szerkezeti ábrázolása felveti bennünk azt a gyanút, hogy Prohászka valószínűleg az 1925-ben elinduló sajtófotó-generáció fényképeiből indult el, amelyek már számos lapban (pl. a Pesti Napló Képes melléklete, a Magyarság Képes Műmelléklet, a Tolnai Világlapja, a Képes Krónika) megjelentek. A sajtóriporteri koncepció, amely a festő tabáni művein megjelenik, a realitás hideg és távolságtartó szemléletét próbálja utánozni, melynek főszereplője maga a művész volt.

A cikk szerzője Juhász Bálint, a Hansági Múzeum Képző- és Iparművészeti Gyűjteményének kurátora, Mosonmagyaróvár