Nemigen akad, aki legalább egyszer ne sétált volna az Ostrom utcán a Bécsi kapu irányába. Érdemes hát, ha eszünkbe jut, az utcát az 1849-es roham emlékére hívják ma is Ostrom utcának. A csatározások nyomai jó ideig látszottak, a Szabó Ilonka utca egyik sarkának házfalában még az 1930-as években is hét kicsi, befalazott ágyúgolyó üldögélt.

Talán maguk a magyar honvédek sem gondolták azt 1849. május 21-én kora hajnalban, hogy pár óra és a budai Vár az övék lesz. A Vízivárosra néző Bécsi kapu ellen a Szénás piac irányából felfelé, az ottani meredek utcán indítottak rohamot. Aulich Lajos vezérőrnagy II. hadteste alulról és a Rózsadombról lőtte a Bécsi kaput. Az ágyúzás 21-én közvetlenül éjfél után indult meg és hajnalig tartott. A császáriak a várfalról ágyúztak le, a házak ablakaiból erősen puskáztak, nagy köveket is görgettek le, ám ennek ellenére is kevés honvéd esett el.

A Bécsi kapu oldalán „en planque”, azaz „palánkozva”, avagy „plankírozva” ostromlétrákon kúszott fel a honvédség – idézte fel felmenőjének, Kossonczy Nagy Lajosnak, az ostromló magyar hadosztály hadnagyának történetét ötven évvel az események után Bevilaqua Borsody Béla a Víziváros története című munkájában. Kossonczy is létrán jutott fel a kapuhoz. És a magyar erők reggel hét órára bevették a Várat.

Az utcában összesen 24 épületet vettek lajstromba a rendszerváltáskor, több a második világháborúban megsemmisült. De olyan is akadt, amelyikre több emeletet felhúztak 1945 után. Talán a legfordulatosabb története az 5. szám alatti teleknek van, amelyre 1867-ben a köztiszteletben álló mérnök, Liedemann Emil építette fel házát. 1870-es halála után az ingatlan három évig gróf Széchenyi István idősebbik fia, gróf Széchenyi Ödön (1839-1922) tulajdonába került. A hazai és az isztambuli tűzoltóságot is megszervező grófot a törökök tűzpasaként is emlegették. Ezt a házat Széchenyitől pont az az osztrák nemesi családból származó Wohlfarth Henrik vette át, aki a gróf ötlete nyomán fejezte be a Budavári Sikló építését. A házat 1917-ben Lukács Jenő gyáros vásárolta meg. Az ott lakó bérlőket – hivatalnokokat, tanítónőt – hatósági „rásegítéssel” kilakoltatta, és 1922-ben egy csinos kis villát terveztetett Kismarty-Lechner Jenővel. Mindezt közvetlenül Trianon után egy lakhatási válság kellős közepén. Emiatt nem örvendett túl nagy népszerűségnek.

Sok szép épület áll az utcában, de ezek közül mégis az egyik legérdekesebb a 14-es számú bérház, ahol száztíz éve idősebb Gerevich Aladár – minden idők legeredményesebb magyar olimpikonjának azonos nevű édesapja – vívóiskolát működtetett. Az épületről 1991-ben így írtak: „A házat a II. világháború óta nem tatarozták. Ikerház a vele szemben álló 29-es számú házzal. Szép formáival dísze lehetne a Vár felé menő forgalmas utcának. Mindkét házat sok-sok nyugati turista fényképezi, hogy ismerőseinek elmondhassa, hogy ő még látta a háborús, sérült Budapestet.” Mára innen a lövésnyomok eltűntek, ám sok más házfalon még mindig mintha megállt volna az idő…

(Fotó: Forrás: Fortepan/Nagy Gyula)

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/15. számában.)