Kerületünk egyik legidősebb, és vélhetően leghűségesebb lakója hetvenöt éve él Vérmező úti otthonában. Dr. Sztankóczy Zoltánné Anna néni Brassóban született, szerelmével 1944-ben menekültek Budapestre és bombázások közepette, decemberben kötöttek házasságot. Örökkévalóságnak tűnt a negyvennégy nap, amit a Fő utcai pincében megbújva töltöttek. Anna nénit 100. születésnapján Böröcz László polgármester köszöntötte a Város házán, itt a Várnegyednek is mesélt életéről.

– Nagyon elegáns, szeret öltözködni?

– Mindig szerettem a divatot és az öltözködést. Emlékszem, amikor a párt embere az ötvenes években bejött az IBUSZ-vállalathoz, ahol akkor dolgoztam, és a jellemzésemben ezt írta rólam: „Feltűnően öltözik és túl sok festéket használ. Egyébként értelmes.” Annyira büszke vagyok erre! Mindig megvolt a humorom, ami nagyon sokat segített, átlendített a nehézségeken. Elégedett vagyok az életemmel. Ha újra lehetne kezdenem, semmit nem csinálnék másképp. Az IBUSZ után az Országos Idegenforgalmi Hivatalnál dolgoztam, majd a Pest Megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat (PEVDI) reklám-propaganda főnöke voltam, onnan mentem nyugdíjba. Nyugdíjazásom után a Magyar Televíziónál dolgoztam még egy ideig. Szép életem és szép munkám volt, sokat utazhattam a turisztikai vállalatokkal külföldre, és a PEVDI egyes árucikkeinek kiállításaira.

– Kolozsváron ismerkedett meg a férjével. Hogyan találkoztak?

– Első munkahelyem a MÁV jegyirodája volt Kolozsváron. Későbbi férjem fizetőtisztként dolgozott a vasútnál és a váróteremben találkoztunk. Úgy szólított meg: „Mondja kedves, maga az óvodából jött?” Amikor meglátta a kézírásomat, akkor úgy udvarolt, hogy szeretne ezzel a szép írással egy levelet kapni. Aztán megkapott mindenestül, asszonyostul, levelestül. Nagyon szép házasságunk volt.

– A házasságkötés pont az ostrom idejére esett. Hogy emlékszik erre?

– Eljöttem a szülői háztól és a férjemmel Budapesten kezdtünk új életet. A bombázások alatt 44 napot a Fő utca 77. szám alatti ház lakókkal zsúfolt pincéjében, az óvóhelyen töltöttünk és egy ládában aludtunk. Amikor a Duna kiáradt, a vízbe léptünk ki a ládából. A házzal szemben van a Király-fürdő, oda jártunk át meleg vízért. Tizenkilenc éves voltam, így kibírtam mindezt. Hihetetlen, min mentünk keresztül fiatalon, de hittünk a Jóistenben és nem adtuk fel a reményt! Az uramat elvitték a Fő utcából. A Toldy Ferenc Gimnáziumban volt az ideiglenes gyűjtőhely, ahonnan szovjet hadifogságba került volna. Fogtam magam, egyedül el mentem az óvóhelyről, hogy kihozzam. A portás megállított, de mégis feljutottam hozzá valahogy, és végül a vasutas egyenruhája miatt elengedték. Szülők nélkül ezeket a borzalmas napokat végigcsinálni visszagondolva hihetetlennek tűnik!

– Az 1956-os forradalomra gondolom élesen emlékszik, hiszen a Széna tér közvetlen közelében laktak…

– A Vérmező úti lakásból pont a térre láttunk. Barátaimat hívtam fel éjjel, – akik a Szilágyi Erzsébet fasorban laktak – azzal, hogy „Laci, tankok vonulnak végig az utcákon!” De megnyugtattak azzal, hogy „Feküdj vissza Anna, biztos rosszat álmodtál!” Aztán rohantunk le az óvóhelyre, akkor már kislányommal együtt. Nagyon közel voltunk a harcokhoz.

– Teljesen átalakult a kerület a rendszerváltás óta. Hogy látja a fejlődését ennek a városrésznek?

– Csodálatos, ahogyan átalakul, nem lehet összehasonlítani a régi időkkel. Láttam hanyatlását, a sok kínlódást. Most gyönyörű, jó látni, hogy egyre szépül a város. A Vár és a Vérmező a kedvencem.

– Visszajár Brassóba, a szülővárosába?

– A brassói Szent Ferenc rendi zárdában végeztem a négy elemit, majd Kolozsvárott tanultam tovább. Nagyon tetszett nekünk a rend, akkoriban gyerekként apácák akartunk lenni. Kimondhatatlanul szép nevelés volt, mondhatom, hogy a véremmé vált. Brassóba korábban havonta jártam a rokonokhoz megrakott élelmiszeres bőröndökkel, és Kolozsvárra is nagyon szívesen utaztam. Brassó kivételes fekvése a hegyek között gyönyörű.

– A hite mindvégig megmaradt?

– Mélyen hívő vagyok, ez tartott meg egész életemen keresztül. Gyerekkoromtól áldoztam és a Gondviselésbe vetett hitem nem tört meg.

ÚJ SZEMSZÖGBŐL A SZÉNA TÉR

Nagy merészség volt 1956 véres októberében kifényképezni az ablakon. De Anna néni felvétele kivételes kordokumentum, hiszen rajta eddig nem látott szögből figyelhető meg a Széna téri nyüzsgés, és az, hogy a katonai menetoszlop hogy vág utat a barikád mellett. Itt a téren súlyos harcok zajlottak október végétől. Az első tűzharc 1956. október 27-én tört ki, amikor a forradalmárok visszaverték az ÁVH támadását. A szórványos összecsapások folytatódtak a következő napokban, a szovjet páncélkocsik és tankok időnként géppuskával lőtték azokat a házakat, ahol felkelőkre számítottak. A fegyveres civilek kézigránátokkal tettek mozgásképtelenné egy páncélkocsit a téren.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/4. számában)