2025. 05. 19.
időjárás

Kikapcsol, átmozgat, és a baba is elalszik közben – vallja Horváth Kostka Zsófi babahordozási tanácsadó, a Maminbaba-Hordozós latin fitnesz-foglalkozás vezetője. A Márai Sándor Művelődési Házban minden csütörtök délelőtt lehet csatlakozni a babás tánchoz.

A fitneszóra, az intenzív együtt-mozgás előtt Zsófi még megigazítja a hordozó hevedereit a kismamák hátán, hogy a kicsi minél biztonságosabban „kötődjön”. Most épp csak négy anyuka és kisbabája jött el a foglalkozásra, a MáraiKult tükrös, többfunkciós közösségi termébe, általában többen jönnek, és akár tíz (azaz húsz) ember tornázik egyszerre. Indul az ütemes salsa, szamba, vagy épp cha-cha-cha zene, és a babák az anyukák hátán pislogva néznek jobbra-balra, de alapvetően semelyikük számára nem ismeretlen a táncolás, a ringatózás, az ide-oda fordulás.

– Az ragadott meg a Maminbabában, hogy ez egyszerre mozgás, táncolás és babázás – magyarázza Zsófi , aki természetesen saját kislányát is magával hozza a maminbabázásra. Mint mondja, a kisbabák annyira természetesen érzik magukat ebben a mozgásformában, hogy közben akár el is alszanak anyukájuk hátán. A Maminbaba zenés tornában tehát megvan a ritmus és a ritmusfejlesztés is. Mindig állandó koreográfia mentén tornáznak, táncolnak a résztvevők, tehát ha valaki az I. kerületből becsatlakozik például egy zalaegerszegi tornára, azonnal tudja a lépéseket.

Kostka Zsófia, a baba-mama torna szervezője. Fotó: Tóth Tibor

A torna kezdeményezője Molnár Enikő, aki 2011-ben talált ki egy olyan rendszerbe foglalt mozgásformát, ami kisbabával együtt végezhető, de mégis az anyukák jól-létét szolgálja. A mozgalom mára országossá vált, és sokféle szakember kapcsolódik csoportvezetőként a tornához: gyógytornász, hordozási, szoptatási, perinatális tanácsadó, tánctanár és edző. Az eredeti szakmájára nézve geológus Zsófi láthatóan nagy lelkesedéssel és lendülettel irányítja a résztvevőket. Bemelegítés, karemelés, súlypont-áthelyezés, aztán fordulás, salsa-lépések. Nagyrészt kerületiek a kismamák, de az élet mindenféle területéről érkeznek. Közösek abban, hogy kiegyensúlyozott, boldog kismamák szeretnének lenni, és a babaszobából való kiszakadásra tökéletes alkalom a hordozós fitnesz. Az anyukától függ, hogy a baba hány éves korától és meddig táncol vele: Zsófi azt mondja, már a baba hat hetes korában is elkezdhető ez a fajta mozgás (császármetszés esetén 2-3 hónapos kor után) és akár 2 éves korig is űzhető ez a félig sport, félig tánc, a Maminbaba. „A cél, hogy innen mindenki feltöltődve távozzon” – összegez Zsófi. Jelentkezés: kostkazs@gmail.com

BABA-MAMA FOGLALKOZÁS A VÍZIVÁROSI KLUBBAN

A Vízivárosi Baba-Mama Klub szeretettel várja a kis gyermekes anyukákat közösségébe. Minden hétfőn 10 órakor indul a Játszó- és Beszélgető Kör, tematikus és kötetlen alkalmak váltakoznak. Legutoljára az érzelmek és az érzelemszabályozás témájával foglalkoztunk szakértő segítségével.

Időpont: hétfőnként 10.00–11.30, a Klub ingyenes. Kapcsolat: az.y.csoport@gmail.com helyszín: I. kerület, Batthyány u. 26. (babakocsival is könnyen megközelíthető, biztonságos, bababarát tér, pelenkázóval, közelben pékséggel)

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/4. számában)

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025