Az Attila úton sétálva az emberben önkéntelenül is felmerül: kinek nincs itt névtáblája? Mintha a hollywoodi hírességek sétányán járnánk. „Szörnyű köd van, elsűllyedt a Vérmező. Ha kinézek az ablakon, csak egy végtelen szürke tavat látok, valami rejtelmes Balatont, amelynek túlsó partja homályba vész. Nem vagyok többé a városban s képzeletem szabadon röpülhet; a házak eltűntek s azt rajzolok helyükbe, amit akarok” – írta otthonáról az út ismert lakója, Babits Mihály. Ahogy születésének centenáriumán a Magyar Nemzetben megjelent méltatásában írták: az Attila út Vérmező menti oldalán talán minden második házra rávetül az árnyéka.

Az utca neves lakója volt Bajcsy-Zsilinszky Endre is. A nemzeti radikális politikus a náci megszállás reggelén, 1944. március 19-én vívott tűzpárbajt Attila út 37. szám alatti otthonában az érte érkező Gestapo emberei ellen. „Még 19-én hajnali háromkor történt. Bajcsy-Zsilinszky Endre lakásán csengett a telefon. Mosca professzor az olasz követségről értesítette, hogy a német csapatok átlépték a magyar határt. Fél kilenckor dörömbölnek a lakás ajtaján. Bajcsy-Zsilinszky telefonál. »Egy idegen hatalom fegyveresei szándékoznak rám törni. Azonnali segítséget kérek.« – Végtelenül sajnálom – mondja Éliássy rendőrfőkapitány –, az az »idegen hatalom« minket is megszállt már. „Élve – nem!” – gondolta Bajcsy-Zsilinszky és csőre tölti pisztolyát. Az SS-ek türelme 9.30-kor fogytán: szétlövik a lakás ajtaját. Behatolnak. Bajcsy fegyveréből golyók röppennek, de a megszállók sem tétlenkednek. A képviselő két sebből vérzik. Elhurcolják. Amikor a lépcsőn letaszigálják, torkaszakadtából kiáltja: »Éljen a szabad, független Magyarország.« Az Attila út 37. számú ház lépcsőháza a magyar parlament képviselőjére hulló ütéseket visszhangozza. Sárga kocsiba tuszkolják, éppen tíz óra van. Estére háromezer olyan személyt fog el az előre összeállított listákkal dolgozó SS, akik soha nem törődtek volna bele hazánk német megszállásába. A háromezerből száz ha túlélte az elkövetkező súlyos napokat” – olvashatjuk az eset összefoglalóját. Bajcsy-Zsilinszkyt végül a nyilasok végzik ki 1944 karácsonyán.

Egy számmal arrébb a legfelső emeleti lakásba becsapódó német vitorlázógép torzója Budapest 80 évvel ezelőtti második világháborús ostromának egyik megrázó kompozíciója (képünkön). A 19 éves német őrmester, Georg Filius 1945. február 6-án gépével lisztet szeretett volna bejuttatni a védőknek. Az éjjeli műveletben azonban elvétette a Vérmezőn kialakított ideiglenes leszállópályát. Beszámolók szerint a 73-ból 32 gép eleve el se jutott a fővárosig. Filius is életét vesztette a manőverben. A házból kiálló roncsot a gyakran erre sétáló Márai Sándor is biztos alaposan szemügyre vehette. Hogy milyen lehetett a becsapódás, arról a hétszeres olimpiai aranyérmes vívót, a 39. szám alatt lakó Gerevich Aladárt is meg lehetett volna kérdezni. Minden idők legeredményesebb magyar olimpikonjának kitartásáról elég azt az anekdotát elolvasni, amely szerint alig ért véget az ostrom, Gerevich a szétlőtt, romos lakásában is egy épen maradt tükördarab előtt, kezében karddal a vívóállásokat gyakorolta.

Két évvel az 1956-os forradalmat követően az öt házzal arrébb, a 45. szám alá költöző Ottlik Géza már attól rettegett, hogy otthonában lehallgatja a pártállami karhatalom. Ezért inkább útközben, a Vérmezőn sétálva szeret beszélgetni. Mennyi történet milyen kis területen… A történelem szót megalkotó Döbrentei Gáborról elnevezett tértől induló utca lakói láthatták a magyar jakubinusok 1795-ös vérmezei kivégzését, ugyanott 1935-ben Horthy Miklós 15 éves kormányzói jubileumának katonai lovasparádéját. Az út neves lakója volt Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvodák alapítója. Az Attila úton az egy nézetméterre jutó zeneszerzők, zenetörténészek száma sem elhanyagolandó: Bartha Dénes a Zenetudományi Tanszék alapítója, Durkó Zsolt, Hidas Frigyes zeneszerzők, Ferencsik János karmester, Szőnyi Erzsébet zeneszerző, Kodály-kutató és Eősze László zongoraművész, zenetörténész. Az Attila út kis túlzással XX. századunk tükörcserepét tartja elénk.

(Fotó: Fortepan/Vörös Hadsereg)

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/6. számában.)