Aki rendszeresen jár-kel a Fő utcán, az óhatatlanul legalább egy pillantást vetett már a Corvin tér 1. szám alatt található Mátra Borozó letűnt idők vendéglátói hangulatát idéző portáljára. Aki pedig régebb óta lakik a kerületben, az talán be is tért már Abendschein Gábor kitűnő italairól és harapnivalóiról híres, retró hangulatú italmérésébe. Mi egy forgalom szempontjából már csendesen éledező péntek délután kerestük fel a nosztalgiázni vágyók körében népszerű vendéglátóhelyet, hogy elbeszélgessünk a sokat látott kocsmárossal.

„Bár nem az I. kerületben lakom, mondhatjuk, hogy itt élek, mert többet vagyok itt, munkában, mint otthon. Már édesapám is vendéglátós volt, én pedig nyolcéves korom óta felszolgálok” – emlékezett vissza a régi időkre Abendschein Gábor, aki elmaradhatatlan hófehér munkaruhájában foglalt helyet mellettünk az egyik, még éppen szabad asztalnál. „A legelső munkahelyem egy óbudai kisvendéglő volt, aminek a neve is csak ennyi volt: Kis Vendéglő. Aztán a Kenyeres utcai Hörpintőben, nyolcadikos tanulóként ismerkedtem a mesterséggel” – idézte fel életútját házigazdánk.

A kezdeti inasévek el is döntötték a folytatást: a Hörpintőből a vendéglátói szakközépiskolába vezetett az út, majd a kötelező sorkatonaság után, 1982-ben vette át a Mátra Borozó vezetését: „1947-ben nyitott meg itt az üzlet, én pedig miután leszereltem, már jöttem is ide, a pult mögé, hogy átvegyem édesapámtól a stafétát.”

Elmondása szerint akkor még inkább I. kerületiek jártak a Mátrába, sok építőipari szakmunkás itt koptatta a pultot. „Mára a régi vendégkörből szinte alig maradt valaki mutatóban, szakmunkás se nagyon akad. A betérőknek pedig jó, ha 10-15 százaléka él a kerületben, a többiek a város minden szegletéből jönnek” – mondta el a változó viszonyokról szólva Abendschein Gábor, hozzátéve, hogy a huszonévesektől a nyugdíjasokig minden korosztály felfedezte magának a borozót. A közönség túlnyomó részét ma már a fiatalok adják.

A Mátra másik nagy vonzereje a kínálatban rejlik: „Itt valamennyire »gépjellegű« vendéglátás folyik, ezért, hogy fenn tudjak maradni, az árakból némileg engednem kell, viszont ez semmiképp sem mehet a minőség rovására.” Abendschein Gábor sem az általa helyben készített szendvicsek alapanyagai, sem a borkínálat tekintetében nem ismer kompromisszumot: „Valódi, minőségi árut szeretek tartani. Bort két forrásból veszek: negyven éve vásárolok egy gyöngyöstarjáni pincészettől, a másik fajta pedig Tokajból, a sógornőmtől érkezik.”

Azt is elárulta, hogy a kétféle bort nagyon különböző emberek isszák: „Aki szereti a tokajit, az nem issza a gyöngyösit, és fordítva. Utóbbi könnyen fogyasztható, beszélgető bor, egy borivó gond nélkül megiszik belőle két litert. A tokaji viszont kemény, nehéz, nem hagy magából egy liternél többet inni.”

Vendéglátónk a kocsma falain függő grafikákra tekintve büszkén újságolta, hogy a Mátra több egy egyszerű italmérésnél, itt bizony a képzőművészetnek is helye van: „A képek már nagyon régóta hozzátartoztak a borozóhoz. Egyszer aztán egy tévériporternek feltűnt, hogy egy Tandori Dezső-festmény is van közöttük. Ekkor határoztam el, hogy a vendéglátás mellett képeket is fogok árulni. Ehhez nyilván meg kellett szereznem a megfelelő képesítést, mára pedig egyfajta galériát is üzemeltetek itt.”

Elmesélte, hogy amíg lehetett bent dohányozni, addig a műalkotások minduntalan besárgultak, ezért üveggel kellett védenie őket. Az olajfestmények viszont híresen rosszul tűrik ezt a fajta légkört, ezért leginkább rajzok, ritkábban vízfestmények kerültek a falra. Novák Ferenc, Mosonyi Kiss Gusztáv, Z. Kovács József, Csorba Simon László és persze Tandori képei váltogatják egymást félévente az eladósorban. „Ami nem kel el, abból én alkotónként három-öt képet megveszek, az a magángyűjteményemet gyarapítja” – büszkélkedett Abendschein Gábor, aki már a nyugdíjba vonulást tervezgeti.

„Ha eljön az ideje, akkor majd valaki tőlem is átveszi a boltot, de sajnos nem a családból, ahogy én vettem át annak idején” – mondta kicsit sajnálkozva, de ennek ellenére nagy szeretettel gondol vissza a pult mögött eltöltött sok-sok esztendőre: „Többen mondták, hogy könyvet írnom kellene arról a sok mindenről, ami itt történt. Sajnos én nem vagyok egy író alkat, nem tudom jól megfogalmazni az érdekességeket, pedig lenne miről megemlékezni. Galériamegnyitók, legendás születésnapok és nevesebb emberek… Még egy volt miniszterelnök, Hegedüs András is rendszeresen megfordult itt 1998-ban!”

Fotók: Tóth Tibor