2024. 07. 13.
időjárás

Országszerte csaknem 60 helyszínen bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét (EMH) belföldi programsorozata.

Az esemény budapesti sajtótájékoztatóján Kiss Boglárka, az EMH magyarországi rendezvényeit koordináló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) sajtófőnök-helyettese elmondta, hogy a reggeli- és frissítőosztással a kerékpáros munkába járást népszerűsítik a szervezők. A tárca ezen kívül a háttérszervezeteivel együtt számos egyéb program szervezésében is részt vesz.

A mobilitási hét (idén szeptember 16-22.) minden évben arra ösztönzi a résztvevőket és az érdeklődőket, hogy a fenntartható, közösségi közlekedést válasszák az autózás helyett. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatát immáron 22. alkalommal tartják meg szeptember 16-tól 22-ig. Magyarországról több mint 220 önkormányzat csatlakozott, a települések a program keretében bemutathatják a közlekedéspolitikai kezdeményezéseiket, megoldási javaslataikat, emellett felhívhatják a közlekedők figyelmét az autózás káros következményeire – olvasható az EMH-hoz kapcsolódó minisztériumi közleményben.

A rendezvénysorozat a bringás reggeli mellett más kedvezményekkel is népszerűsíti a fenntartható közlekedést. A következő napokban a MÁV-Start és a GYSEV járatain ingyen lehet kerékpárt szállítani, a péntekre meghirdetett autómentes napon pedig 990 forintos napijegy váltható a vonatokra. A Volánbusz ugyancsak kedvezményekkel várja az utasokat, számos település helyi járatain nem kell fizetniük a felszállóknak.

Az EMH keretében az ÉKM a Belügyminisztériummal és az Energiaügyi Minisztériummal együtt gyermekek számára rajzpályázatot is meghirdetett. A jelentkezéseket október 27-ig fogadják a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet honlapján. Megjelent továbbá a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázat is, erre ugyancsak a KTI honlapján lehet nevezni október 31-ig.

(Forrás: MTI)

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2024