Cipősdobozban érkezik a karácsonyi meglepetés
Az I. kerület önkormányzata is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat által november végén indított Országos Cipősdoboz Akciójához melynek célja, hogy a rászoruló (0 és 18 év közötti) gyerekek is ajándékot kaphassanak karácsonykor.
December 19-éig országszerte már 450 helyszínen lehet leadni az összekészített ajándékokat, ezt követően a szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül gyermekotthonok, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolák, egyesületek, alapítványok és civil szervezetek bevonásával juttatja el a gyermekekhez a küldeményeket.
Budavár Önkormányzata együttműködésében két helyszínen lehet leadni a dobozokat az I. kerületben:
⦁ Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpont, Czakó utca 2-4.
⦁ Márai Sándor Művelődési Ház, Krisztina tér 1.
További helyszínek a kerületben:
⦁ Budai Polgári Szalon, Fő utca 28.
⦁ Oxygen Wellness, Naphegy utca 67.
⦁ Buda Center, Hegyalja út 7-13.
⦁ Fekete Holló Kisterem, Országház u. 10. (december 16-áig)
Arról, hogy mi kerüljön a dobozokba és mi ne, illetve az akció egyéb részleteiről a ciposdoboz.hu oldalon olvashatnak.