A Budai Vár aljában, egy régi órásműhely és egy szebb napokat látott butik helyén áll ma a Csészényi kávézó. Miközben Lelkes Péterrel, a hely tulajdonosával beszélgetünk, körénk fonódik egy nagyon is jelen idejű, mégis múlt századinak ható, decens kávéházi atmoszféra. A századfordulós magyar kávéházi kultúra attribútumai között egy csendes, de élettel teli közösségi tér várja a vendégeket, ahol a szükséges ko einadag mellé nyugodt perceket is szervíroznak.

A Krisztina tér közelében lévő épület két helyiségből állt: az egyikben évtizedeken át egy órásműhely működött, a másikban egy butik. A környékbeliek jól ismerték a „régi órás családot”, akik majd száz évig javították itt az időmérőket. A kávézó létrehozásakor Péter és társa számára ezért fontos volt, hogy e régi mesterek emléke ne vesszen el. A kamerák is szeretik a helyszínt: egykor itt forgatták a legendás Szomszédok sorozat egyik epizódját, idén nyáron pedig egy magyar produkciót – erről Péter többet nem árulhatott el, mivel e fi lmet még nem mutatták be. Lelkes Péter korábban régiségekkel foglalkozott, főként papírrégiségekkel, plakátokkal, zománctáblákkal. Egy barátja biztatta, hogy nyisson kávézót, mert szerinte az ilyen tárgyak között kiválóan megférne egy presszógép is. A gondolat lassan érlelődött, majd egyre komolyabbá vált. Már akkor megszerette a helyiséget, amikor az még romos állapotban volt: betört ablakok, üres falak. A felújítás során olyan teret akartak kialakítani, amelyben a régi idők hangulata nem díszletként, hanem szellemként van jelen. A magyar kávékultúra mindig is más volt, mint a nyugat-európai; itthon a kávézás nem a rohanásról, hanem a leülésről, a társaságról, a szó igazi értelmében vett „időtöltésről” szól. „Nálunk a kávé nem üzemanyag, hanem ürügy” – fogalmaz Lelkes Péter. Ezzel együtt elismeri, hogy a nagy láncoknak is, mint a Starbucks vagy a Costa Coffee, megvan a létjogosultságuk, de szerinte a magyar vendég még mindig igényli a személyesebb tereket, az ismerős személyzetet, a csendes beszélgetéseket, és persze a régről ismert ízeket.

Sajátos gyűjtemény

„Kérem üzletemben a politikai véleménynyilvánítástól tartózkodni!” – olvasható az egyik kifüggesztett táblán. Egy régi telefonkészülék fölött pedig ez: „Titkos tartalmú beszélgetéseket folytatni nem szabad”. Azon túl, hogy ezek a feliratok hozzájárulnak a Csészényi sajátos atmoszférájához, betekintést engednek félmúltunk szorongásokkal teli világába is. A legnagyobb falfelületen színesre festett kávédaráló-gyűjtemény oldja e hangulatot. Többségük a háború előtti évekből származik, akad köztük századfordulós is. A sarokban lévő méretes kávépörkölőgép szinte szoborként áll a galérián, Péter ezzel a géppel kezdte anno a pörkölést. Mára már kinőtték, csak díszítőelemként maradt, de néha még most is „berffentik”, ha kedvük támad nosztalgiázni. A pörkölés mesterségét szerinte nem lehet Magyarországon iskolában megtanulni, ő külföldön sajátította el az alapokat.

A folyamat sokismeretlenes egyenlet: a hőmérséklet, a bab típusa, a töltési mennyiség mind-mind befolyásolja az eredményt. Egy-egy adag körülbelül tizenöt percig pörkölődik 200 fok körüli hőmérsékleten. A pörkölés után a babot viszsza kell hűteni, mielőtt csomagolnák. A Csészényi kávézóban kizárólag prémium minőségű arabica kávéval dolgoznak, és a tulajdonos szerint a beszerzés alapja mindig a kóstolás. Mint mondta, a kávé olyan, mint a szőlő: ugyanaz a fajta sem terem egyformán minden évben. A mintákat a kereskedőktől kapják, majd megkóstolják, és azután döntenek. Vannak állandó kedvencek, amelyeket a vendégek is elvárnak, és mindig akad néhány újdonság is a kínálatban.

Mitől lesz jó egy kávé?

A kávézó tulajdonosa úgy látja: nem csak a kávéfőző teszi a jó kávét, hanem az ember is, aki használja. Szerinte egy kis kotyogós sem elavult, ha megfelelő a víz, az alapanyag és kellő odafi gyeléssel főznek benne. A nagy nyomású gépek persze más aromát hoznak elő, de a jó kávé három feltétele változatlan: friss, jó minőségű kávébab, tiszta víz és gyakorlott kéz. A kapszulás kávék viszont más pályán versenyeznek, azok legfeljebb „gyors koffeinpótlásra” valók, a kapszulában az őrölt kávé mellett ugyanis adalékok, ízesítők is lehetnek. Otthon ő maga sem bonyolítja túl: többféle kávéfőzője van, de legtöbbször a felesége és a gyorsaság kedvéért kotyogóssal indítják a napot. Később sem iszik három kávénál többet, bár a jelenlegi kutatások szerint – tette hozzá – „a minőségi kávé magas antioxidáns tartalmú”.

Csendes Csészényi

A Csészényi filozófiája a kezdetektől eltért a megszokottól. Péter már 2005-ben úgy döntött, hogy nem engedélyezik a dohányzást a helyiségben, pedig akkor ez még szokatlannak számított. Sokan figyelmeztették, hogy ez üzleti öngyilkosság, ő azonban hitt benne, hogy lesz igény a tiszta levegőjű, füstmentes térre. A törvényi tiltás idővel aztán utolérte őket, igazolva a jó döntést: a kávézó hamar megtalálta a közönségét, és főként a hölgyvendégek kedvelték meg. „Tőlünk maximum kávéillatúan megy haza az ember, nem füstösen” – fogalmazott büszkén. Egy másik döntés a csenddel volt kapcsolatos. Eleinte szólt zene a kávézóban, de Péterék észrevették, hogy a vendégek inkább beszélgetni jönnek. A háttérzene sokakat zavart, így végül teljesen elhagyták. Ma a hely egyik legnagyobb erénye éppen ez a nyugalom. A Déryné étterem közelsége sem jelent konkurenciát. Tulajdonosként meggyőződése, hogy az eltérő vendégkör miatt nincs probléma: míg a Déryné inkább vacsorázós, társasági hely, addig a Csészényi a rövid megpihenés tere. Sok színházba induló, kirándulásból hazatérő vagy egyszerűen csak beszélgetni vágyó ember tér be ide. Úgy látja, van a profiljuknak ugyan egy kis közös metszete, az eltérő hangulatú helyek azonban nem gyengítik, hanem erősítik egymást, nem mellesleg Krisztinaváros vendéglátását illető jó hírnevét is.