A hadisírgondozók a harcokban elhunytaknak adják meg a végső tisztességet A 20. században két világháború és számos hadiesemény színtere volt Magyarország. Bár a cselekmények feltárását és az események rögzítését a történészek elvégezték, a föld a mai napig rejt elesett névtelen hősöket, és így a helyszínekről mesélő történeteket. Ahhoz, hogy többet tudjunk meg a földi maradványokból kinyerhető információkról, a jeltelen sírokról és a kegyeleti teendőkről, felkerestük a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum antropológiai vizsgálóhelyiségét, a csontok és maradványok „tudásközpontját”.

Felkutatjuk a belföldi temetési helyeket, exhumálunk és áttemetjük katonai temetőbe, a Fiumei úti sírkert 52-es hősi parcellájába. Akik most itt vannak az asztalon, ők a szovjet katonai parcellába kerülnek – ad rövid áttekintést Stier Márk, a belföldi hadisírgondozó osztály vezetője. Az antropológiai vizsgálóban járunk, ahol a polcokon hatalmas szürke zsákokban várakoznak a katonák földi maradványai. Az itt dolgozók fegyverzetismerete és antropológiai tudása révén tárulnak fel a katonasorsok. A csontozaton lévő jelekből ugyanis nem csak a katonák életkorát, de esetenként a halál okát is be tudják azonosítani.

A legidősebb áldozat I. világháborúban esett el, de a fő területük a II. világháború. A korábbi időszak a régészek, azaz a Hadirégészeti Osztály és a megyei múzeumok szakterülete. A történeti információk alapján az előre tervezett feltárások mellett – ami lehet lezárt temetőből, jeltelen sírból, erdőből, szántóföldről és akár a Dunából is – számos eseti feltárást is végeznek. Az ország különböző pontjairól, de Budapest ostroma miatt a fővárosból is nagyon sok ilyen bejelentést kapnak múzeumok régészeitől, rendőrségtől, tűzszerészektől, mélyépítőktől, fémdetektoros keresőktől. Az I. kerületben is számos alkalommal megfordultak már.

Kinek a katonája?

Az azonosítást segíti az prekoncepció, illetve a sírmelléklet, ami többnyire egyenruhára, fegyverzetre utaló egyéb maradványt jelent. A II. világháborús magyar katonai dögcédula egy alumínium tok, amiben egy négyzethálós lemezen lyukasztásokkal jelölték meg a származási települést, a születési idejét, illetve az anyakönyvi adatok sorszámát. Látogatásunkkor az asztalon a beérkezett csontozati leletanyagot válogatják szét, anatómiai helyükre illesztve a darabokat, hogy a végén kiadjon egy csontvázat, történetesen két-, a szovjet hadsereghez tartozó katonáét. A haderőt ugyanis 95 százalékos pontossággal meg tudják határozni. A közelmúltban a Dunából előkerült motorkerékpár mellett például két német katona maradványait azonosították. Az 1945 februári kitörés áldozatainak kapcsán Stier Márk megjegyzi, hogy a megjelent történészi munkák számadatai helyenként ellentmondanak egymásnak, nem lehet tudni, hogy hányan haltak meg a kitöréskor, hányan kerültek fogságba, és utána – Magyarországon vagy külföldön – esetleg egy hadifogoly-tábor temetőjébe. Szóval e területen elég nagy fehér foltok vannak még. Annyi biztos, hogy még ma is nagy számban találnak hevenyészett sírokat. Az országban bárhol lehetnek, és a tapasztalatok szerint ezekre bárki rá is bukkanhat. Ilyenkor a rendőrségre kell bejelentést tenni. Az egyenruhások orvosszakértője még a helyszínen megállapítja, hogy a maradvány jelenkori bűnesetből származik-e. Ha nem, akkor jönnek a belföldi hadisírgondozó osztály munkatársai, akik már a korabeli harci tevékenység előzetes ismeretanyagával érkeznek. Komplikálja a helyzetet a rátemetés. A Széll Kálmán térnél például találtak olyan II. világháborús katonát, aki egy kora újkori török temető felett feküdt.

Azonosítás

Az előzetes feltevésünkkel szemben a katona korára nem a fogazatból, hanem a szeméremcsont felszíni kopásából tudnak legpontosabban következtetni, de ugyanezt vizsgálják a kulcscsont mediális végének felszínén is. A fogak – meglepő módon – inkább a haderőre utalhatnak. Mint kiderült, a németeknek kötelező fogászati vizsgálaton kellett részt venniük, odafi gyeltek arra, hogy rendben legyen a fogsoruk. A magyaroknál ez már esetleges volt, nagy szórást mutatott a tanyavilágból érkező bakák, illetve a fővárosi, nagyvárosi fiatalok mentén. Egy másik helyiségbe benézve, mondhatni katonás rendben fekszenek a földön a feltárások során talált kiegészítők: zömében gyalogsági fegyverek, egy géppuska, golyószórók, egy csövének íves meghajlításával hatástalanított ismétlőpuska, illetve sisakok, kulacsok, egy gázmaszk szűrőbetétje, egy motorosszemüveg és rengeteg apró gomb. Egyiken sarló-kalapács és a vöröscsillag, a másikon a koronás magyar címer. Ezeket nem érdemes restaurálni, rengeteg van belőlük a múzeumokban. Leletanyag szempontjából az I. kerület igen gazdag, ide szinte minden évben eljönnek a hadisírgondozók. Tavaly különösen nagy sajtóvisszhangot kapott a Magyar Nemzeti Levéltár udvarán egy bombatölcsérbe anno eltemetett, a levéltár romjainak kőtömbjeivel lefedett hét – mint kiderült – német katona exhumálása.

Ebben a feltárásban egyébként a Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge (a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség) partnereként vettek részt a magyar hadisírgondozó szakemberek. A maradványok ez esetben a budaörsi német-magyar katonai temetőbe kerültek. A protokoll szerint évente egyszer, novemberben, katonai tiszteletadás mellett, de egyszerre százas nagyságrendben temetnek. Hozzátartozók ritkán állnak a sír körül, csak abban az esetben, ha egy-egy meghalt katonát sikerül mégis név szerint beazonosítani. Stier Márk azonban hangsúlyozza, hogy DNS-vizsgálatokat nem végeznek, ugyanakkor minden katona földi maradványaiból vesznek ilyen mintát, (vagyis eltesznek két sérülésmentes hátsó fogat). Nem szokványos harci eseményre utal egy praxisukba került ezredes esete. Az antropológiai vizsgálóba került eddigi legmagasabb rangú katona abból a szempontból különlegesség, hogy magyarországi harctéren magyar főtiszt még a II. világháborúban is ritkán esett el. Ambrus Balázs Az elmúlt időszak jelentősebb I. kerületi leletei Az antropológiai laborban két asztalon folyik a munka, egy-egy katona teljes dokumentációja nagyjából egy hét alatt készül el, mivel a kollégák közben terepen is dolgoznak. Ugyanakkor idén már 187 katona földi maradványát exhumálták, melyből 163 magyar volt, 13 német, a többi katona pedig a szovjet haderőhöz tartozott, illetve két esetben nem sikerült eldönteni a származást.

Fegyverek, sapkagombok

Egy másik helyiségbe benézve, mondhatni katonás rendben fekszenek a földön a feltárások során talált kiegészítők: zömében gyalogsági fegyverek, egy géppuska, golyószórók, egy csövének íves meghajlításával hatástalanított ismétlőpuska, illetve sisakok, kulacsok, egy gázmaszk szűrőbetétje, egy motorosszemüveg és rengeteg apró gomb. Egyiken sarló-kalapács és a vöröscsillag, a másikon a koronás magyar címer. Ezeket nem érdemes restaurálni, rengeteg van belőlük a múzeumokban.

Leletanyag szempontjából az I. kerület igen gazdag, ide szinte minden évben eljönnek a hadisírgondozók. Tavaly különösen nagy sajtóvisszhangot kapott a Magyar Nemzeti Levéltár udvarán egy bombatölcsérbe anno eltemetett, a levéltár romjainak kőtömbjeivel lefedett hét – mint kiderült – német katona exhumálása. Ebben a feltárásban egyébként a Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge (a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség) partnereként vettek részt a magyar hadisírgondozó szakemberek. A maradványok ez esetben a budaörsi német-magyar katonai temetőbe kerültek.

A protokoll szerint évente egyszer, novemberben, katonai tiszteletadás mellett, de egyszerre százas nagyságrendben temetnek. Hozzátartozók ritkán állnak a sír körül, csak abban az esetben, ha egy-egy meghalt katonát sikerül mégis név szerint beazonosítani. Stier Márk azonban hangsúlyozza, hogy DNS-vizsgálatokat nem végeznek, ugyanakkor minden katona földi maradványaiból vesznek ilyen mintát, (vagyis eltesznek két sérülésmentes hátsó fogat).

Nem szokványos harci eseményre utal egy praxisukba került ezredes esete. Az antropológiai vizsgálóba került eddigi legmagasabb rangú katona abból a szempontból különlegesség, hogy magyarországi harctéren magyar főtiszt még a II. világháborúban is ritkán esett el.

Fotók: Tóth Tibor