2024. 07. 12.
időjárás

Törvénytelenül és átláthatatlanul osztották ki a koronavírus-járvány idején az I. kerületben az úgynevezett válságkezelő alapjövedelmet – mondta V. Naszályi Márta polgármesterhez intézett interpellációjában Varga Dániel (független) a budavári képviselő-testület április 11-i ülésén. Varga Dániel arra várt választ a polgármestertől, hogyan költhették el erre a célra az erre szánt 20 millió forint többszörösét, miért nem volt előzetes jogosultsági vizsgálat, miért nem kértek be jövedelemigazolásokat.

Varga Dániel úgy fogalmazott: „a közpénzek pofára történő jogalap nélküli osztogatása törvénytelen, ennek kapcsán a saját hivatalán belül is botrány tört ki”, a korábbi jegyző és a polgármesterrel szövetséges ellenzéki pártok is tiltakoztak. Varga Dániel emlékeztetett rá, hogy az alapjövedelem-projekttel az önkormányzat korábbi civil referense, „a Mérce nevű neobolsevik portál rendszeres szerzője” volt megbízva, a jogosultsági dokumentumokat pedig utólag próbálták beszerezni. A képviselő az interpellációban arra volt kíváncsi, mindez hogyan történhetett meg, és hányan kaptak vitatott módon támogatást.

V. Naszályi Márta válaszában azt mondta: az országban elsőként a kerületben vezették be a válságkezelő alapjövedelmet, egy év alatt 40 millió forintból 400 családnak adtak segítséget. Hozzátette: a Covid idején sem hozott polgármesterként egyszemélyi döntéseket, azokról online konzultált a képviselőkkel, az alapjövedelemnek többségi támogatottsága volt. Mint mondta, a képviselők és az állami ellenőrző szervezetek is elfogadták a Népjóléti Közalapítvány beszámolóit, ez is igazolja, hogy nem történt törvénysértés. A további részletek ügyében azt javasolta a képviselőnek, forduljon a közalapítványhoz.

Varga Dániel viszontválaszában úgy fogalmazott: V. Naszályi Márta „továbbra is a vetítés és a mellébeszélés mestere”, és nem válaszolt arra, miért fizettek ki támogatást úgy, hogy nem kérték be hozzá a szükséges igazolásokat. Kiemelte: valótlan a polgármester állítása, hogy a támogatásokat a Népjóléti Közalapítványon keresztül osztották volna ki. A képviselő hangsúlyozta: a támogatások odaítélését mindenképpen pályáztatás útján kell megoldani.

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2024