November 4-én forgószél söpörte el a magyar szabadságot
A szovjet túlerővel szemben a felkelőknek nem volt esélyük, azonban a hadművelet lehetőséget teremtett arra, hogy megmutatkozhasson a véráldozatot is vállalni kész hősiesség, és a tevőleges magyar hazaszeretet.
69 éve, november 4-én indította el Magyarország ellen a szovjet Vöröshadsereg a „Forgószél hadműveletet”. A Nagy Imre demokratikus kormánya és a magyar szabadságmozgalom eltiprását célzó támadás hajnali 4 órakor indult meg.
A szovjet legfelső vezetés a magyar kormány döntését (november 1-jén Magyarország bejelentette semlegességét, és kilépett a Varsói Szerződésből) a szocialista blokk elárulásáaként fogta fel, mely képes lehet a táboron belül dominóhatás kiváltására, ezért a fegyveres invázió mellett döntött.
70 ezer szovjet katona, 2 ezer harckocsi és több száz páncélozott jármű lépte át a keleti határt nagyvárosaink megszállásának céljával. A szovjet csapatok gyorsan bekerítették a fővárost, miközben a Magyar Néphadsereg csak elszórtan állt ellen. A hős felkelők azonban több kerületben (pl. Corvin köz, Tűzoltó utca) napokig tartották magukat.
A Nagy Imre-kormány a Parlamentben rekedt; Nagy Imre ezen a napon mondta el az azóta sokat idézett hajnali rádióbeszédét, melyben bejelentette:
„Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van.”
Ugyanakkor a forradalom ügyét eláruló Kádár János már Szolnokon, szovjet támogatással megalakította a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, ellehetetlenítve a demokratikus szocializmus sajátosan magyar kísérletének kibontakozását. A harcok Budapesten november közepéig tartottak.