2026. 02. 19.
időjárás

Nagyítóval kell keresni az I. kerületben a főváros által kezdeményezett közösségi költségvetés eredményeit, de idén valami megmozdult. Bár több olyan ötletnek lenne értelme, amely a kerületieken kívül azokat is segíti, akik csak megfordulnak Budaváron, ezek rendre elbuknak. Mégpedig azért, mert a nagy kerületek sok szavazatot adnak le, a kis kerületek így kevés szavazattal hoppon maradnak. Ám idén valami mégis befutó ötlet lett itt Budaváron.

Szeptember 30-ig online szavazáson dönthettek a budapestiek arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat milyen kisebb helyi fejlesztéseket valósítson meg. De mint azt az előző évek példái mutatják, nem mondható, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros közösségi költségvetésének legnagyobb kedvezményezettje az I. kerület lenne. Ez a következtetés vonható le legalábbis a legutóbbi három év javaslatainak megvizsgálása után.
Hogy mire költi évente Budapest városvezetése a közösségi költségvetés címszó alatt a büdzséjében elkülönített 1 milliárd forintot, arról a budapestiek szavazatai alapján döntenek. A demokratikusnak tűnő pénzosztás többségi elvű, tehát mindenkinek ugyanannyi és ugyanolyan súlyú szavazata van. Első ránézésre nincs is ezzel semmi probléma, de a fenti keretösszegből megvalósult fejlesztéseket tüzetesebben megvizsgálva az látszik, hogy a helyi érdek a főváros különböző pontjain mégsem azonos súllyal esik latba. A kisebb lélekszámú kerületekben tervezett projektek ugyanis akkor is fajlagosan kevesebb támogató voksra számíthatnak, ha egyébként azok jelentősége túlmutat a kerület határain, azaz nem csak a helyben élők számára jelent komfortnövekedést, így nem csak a helyben élők szavaznak rá.

Lokálpatrióta megfontolások

Az egyes kategóriákban mindenkinek három szavazata van, így a helyi lokálpatrióta megfontolások nagy valószínűséggel azt az adott esetben összbudapesti érdeket szolgáló fejlesztést fogják előnyben részesíteni, amelyik a lakhelyükhöz közelebb esik. Jó példa erre a kerékpárosok számára biztonságosan megközelíthető Keleti pályaudvar ötlete, mely megkapta a szükséges szavazatszámot és már megvalósítás alatt áll. A terület a sűrűn lakott VIII., VII. és (kevésbé sűrűn lakott) Zugló határterületén található. Ezzel a projekttel összevethető az I. kerületbe javasolt Zebrát a Déli pályaudvarnál a Vérmező irányába című ötlet, amely azonban a szavazatszám alapján nem kapott zöld lámpát. Persze már önmagában annak is lehet örülni, hogy ez utóbbi javaslat egyáltalán szavazólapra kerülhetett, mert ez azt jelentette, hogy szakmailag kivitelezhető, az elképzelés nem sérti más hatóság vagy fővárosi szolgáltató cég feladatkörét és fedezet is volna rá.


Nem úgy, mint a Váralagút felújítására és az egyik oldali járda szélesítésére beküldött ötlet, amit a Főváros azzal utasított el, hogy erre már készítettek tervet, a közösségi költségvetésben rendelkezésre álló kiskorrekciós forrás viszont kevés lenne rá. (A Lánchíd felújítására vonatkozó 2017-es koncepció még az Alagút forgalomtechnikai korrekciójával is számolt, melynek keretében a keresztmetszete is átalakulna és emelkedő irányban – Krisztinaváros felé – önálló kerékpársáv létesülne.) Végül ezt, a Clark Ádám tér rekonstrukciójával együtt leválasztották a Lánchíd felújításáról. Hogy mikorra valósulhat meg a Váralagút „humanizálása”, arról nincs hír.

Nem kapott szakmai jóváhagyást a BKK hatáskörébe tartozó, a vári közösségi közlekedését környezetbarátabbá alakító elektromos midibuszok beszerzését célzó javaslat sem, az indoklás szerint a beszerzés túl magas költsége miatt.

Amiket leszavaztak és amit nem

Szavazni ugyanakkor több kerületet érintő javaslatokról is lehetett. A többségüket azonban csak kevesen érezték magukénak vagy kellően fontosnak. Ilyen volt a gyalogosok számára a Dunához lejutást segítő, rakpartot keresztező zebrák (a szomszédos kerületeket is érintő) terve, illetve a túl sematikusnak bizonyuló Gellért-hegy közparki, zöldfelületi, parki kikapcsolódási lehetőségeinek fejlesztése. Túl kevesen támogatták, így nem is valósulnak meg.

Az elmúlt években csupán egy, valóban sokak mindennapjait meghatározó, kifejezetten indokolt I. kerületi nagy projekttel sikerült kellő számú szavazatot szerezni, az is még 2022-23-as javaslat volt: a Döbrentei tér és a Szent Gellért tér között – a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében – javítsák az útpálya infrastruktúráját. A mindenki által helyeselt és támogatott fejlesztés azonban azóta sem lett kész. A BKK jelenleg is vizsgálja a projekttel kapcsolatos lehetőségeket.

Mindenki ezt akarja

A 2024-25-ös költségvetési évet érintően (nyomtatott újságunk lapzártája után) született döntés. A kis ötletek kategóriájában a Batthyány tér előtti rakpart P+R parkolófelülete nyert, itt az aszfalt átadja helyét egy padokkal, fákkal tervezett közösségi térnek. Ez a hely népszerű turisztikai csomópont, kellő számú szavazatot is kapott, így indulhat a beruházás. (Bár a közöségi költségvetés hivatalos oldalán XII. kerületi fejelsztésként van feltüntetve az Alkotás utcai középszigetek zöldítése, de épp ez a kerülethatár, így megszavazásának akár az I. kerületiek is örülhetnek.

A helyi nagy ötlet egyike a Déli pályaudvar előtti kerengő zöldítése és élettel való megtöltése volt; a másik az Alkotás utcai és Krisztina körúti villamosmegállók zebrákkal történő öszszekötése. Ezek beindításában azonban idén már nem reménykedhetnek az I. kerületben élők, mert nem kaptak elég szavazatot.

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2026