Harmincnégy év alatt felére csökkent az önkormányzati képviselők száma
A rendszerváltás óta ez lesz a kilencedik önkormányzati választás Magyarországon. Az 1990-es voksolás azért volt rendhagyó, mert akkor még a polgármestereket nem közvetlenül a nép, hanem a képviselő-testületek választották. Az I. kerületben 1990-ben még 31 fős testület alakult, amely az MDF-es Ligeti Imrét szavazta meg polgármesternek.
1994-ben Katona Tamás (MDF–KDNP–Fidesz) lett a polgármester, 1998-ban pedig a fideszes Nagy Gábor Tamás, aki 21 éven át vezette a kerületet. A legutóbbi, 2019-es voksoláson Váradiné Naszályi Márta (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) nyerte el a polgármesteri tisztséget.
Az önkormányzati választásokon hagyományosan alacsonyabb a részvétel, mint az országgyűlési voksolásokon. A budaváriak viszont általában felülteljesítik az önkormányzati választás országos részvételi arányát. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint eddig a legtöbben – a választók csaknem 66 százaléka – 2002-ben járult az urnákhoz, a legkisebb részvételi arány – alig több mint 48 százalék – pedig 2014- ben volt. A polgármester-jelöltek közül a legnagyobb szavazati aránnyal Nagy Gábor Tamás (Fidesz) nyert, aki 2010-ben több mint 61 százalékos eredményt ért el. Érdekesség, hogy szintén ő érte el a legkisebb szavazati arányt is: 2002-ben alig 47 százalékot. A legutóbbi önkormányzati választásokon, 2019-ben az I. kerületben a részvételi arány 56,69 százalék volt, Váradiné Naszályi Márta pedig a szavazatok 48,31 százalékát megszerezve győzött – ez akkor mindössze 121 szavazatkülönbséget jelentett.
Nyitókép: Ostrom utca. Fotó: Várnegyed