Szendy Károly polgármester, Pintér Jenő tankerületi főigazgató és Felkay Ferenc közoktatásügyi tanácsnok jelenlétében szerdán délben volt a Mészáros utcai új leánygimnázium épületének ünnepélyes megnyitása. Ezt az iskolaépületet hétszázkétezer pengős költséggel létesítette a székesfőváros közönsége, hogy pótolja vele a XI. Ince pápa téren álló régi épületet. A két tantermes óvoda bejárata a Koronaőr utcában, a gimnázium bejárata a Mészáros utcában van. A megnyitó ünnepségen vitéz Korompay Sándor, az intézet igazgatója mondott üdvözlő szavakat. A polgármester pedig kijelentette, hogy a székesfőváros közönsége közel ötven esztendős óhajtást elégített ki, amidőn az új, modern iskolát felépítette. Lassan 90 éve, hogy a Szilágyi Erzsébet Gimnázium új épületének átadásáról e sorok 1936-ban megjelentek a Budapesti Hírlapban. A telek, ahová az iskola épült, korábban a budai lámpagyújtogatók telephelyeként szolgált.

Ahogy országszerte sok azonos nevű társa, a Mészáros igazi „nomen est omen” utca: mészárosok lakták. Ahogy a néhai kiváló középkorász, Kubinyi András kutatásai nyomán feltételezte, a budai mészárosok már a 13. században céhet alkottak, mivel egy 1481-es privilégiumuk IV. Béla egyik oklevelére hivatkozik. A tavaly elhunyt Végh András a mészároscéh helyrajzi vonatkozású adatait és bordézsma-jegyzékeket elemezve pedig arra jutott, hogy a mesterek lakhelye anno a mai Fő utca Szilágyi Dezső tér és Clark Ádám tér közötti szakasza volt, illetve az ezzel párhuzamos Bem rakpart lehetett. Azt is tudni lehet, hogy egy Morvaországból Budára keveredő mester, egy bizonyos Linha István 1796-ban megvásárolt a várostól egy négyszögöles telket a Zöldfa étterem és a kocsiút között, ahol mészárszéket létesített, amelyet majdnem egy évszázadig üzemeltetett a család. Az itt kezdődő út erről a mészárszékről kapta a Mészáros utca nevet, amellyel először az 1820-as években találkozunk.

Ha már Zöldfa, a hely megannyi érdekes történet őrzője. A XVIII. század végén itt egy helyi szőlősgazda borkimérést üzemeltet; Hoppinger Ignác Grüner Baum elnevezésű étterme 1845-ben már biztosan e helyütt működött. Fénykorát a híres vendéglős dinasztia sarja, Spolarich György idején élte; ám az épületet Budapest ostromának kezdetén, 1944. december 10-én szovjet bombatalálat érte. „Vasárnap este négyen a Krisztina téren, a Zöldfa vendéglőben vacsoráztunk, fél tízkor bomba csapott az udvarba, egész közel hozzánk, az emeleti nyitott folyosó leszakadt, néhány lakás tönkrement, az étteremben pedig óriási robajjal, csörömpöléssel bedőltek az ablakok. Klára borospoharát hosszában kettémetszette valami, a talpas fél poharat hazahoztuk emlékbe” – írta az esetről a támadást túlélő Szabó Lőrinc. Az étterem a háború után előbb Göndör Sándorhoz került, majd 1949-ben államosították. A régi Zöldfa helyére 1963-ban egy ma is álló, öt emeletes szocreál épület került. A földszintjén sovány vigasz, de azonos néven bisztróként tovább működött egy vendéglátóipari egység.

A környéken egyébként kifinomultabb „mészárosok” is laktak. Így például Semmelweis Ignác dédunokája, dr. Hüttl Tivadar. Az 1919-ben született sebész 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a később dédapjáról elnevezett egyetemen. Egy évvel később már a budapesti I. számú sebészeti klinikáján dolgozott; 1968-tól a Pest megyei Semmelweis Kórház I. sz. sebészeti osztályának főorvosaként, 1969-től megbízott igazgatójaként tevékenykedett.

A végére álljon itt egy pozitív kimenetelű bűnügyi hír 1918 májusából. „Klein Henrik dr. hadbavonult ezredorvos Mészáros utca 8. számú lakásán többször tolvajkulcsos betörők jártak és minden értékesebb dolgot elloptak. A kár körülbelül nyolcvanezer korona. A tetteseket sikerült Kuparics Nándor tizenkilencéves lakatossegéd és Kovalszky Antal harmincéves rovottmultu szökött katona személyében elfogni. Kiderült, hogy ők törtek be Granis Miksa vendéglős Mészáros utca 10. szám alatt levő üzletébe, a honnan tízezer korona értékű italt loptak el és beraktározták a Mészáros utca 8. számú ház szintén tolvajkulccsal kinyitott pincéjébe. A tetteseket letartóztatták.”

(Fotó: Fortepan/Uvaterv)

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/3. számában.)