Pályafutása első felnőtt aranyérmét szerezte meg csapatban a hongkongi világbajnokságon Spiesz Anna. A Budavárhoz több szálon kötődő sportoló egy kerületi iskolai vívószakkörön ismerkedett meg a sportággal, ma pedig már a kardválogatott meghatározó tagjaként készül az olimpiai kvalifikációra. A verseny után telefonon értük utol a friss világbajnokot.
Már a világbajnokság előtt érezhető volt, hogy a csapatban benne van egy kiemelkedő eredmény lehetősége, mondta Spiesz Anna, akit telefonon értünk utol a sikeres szereplés után. Az egész év során többször is közel kerültek a nagy áttöréshez, ám gyakran csak egy-egy tus hiányzott a győzelemhez. A céljuk – mint mindig – ezúttal is az aranyérem megszerzése volt, de tudatosan mindig csak az előttük álló asszóra koncentráltak.
A magyar csapat ereje nemcsak a páston mutatott teljesítményben rejlett, a versenyzők emberileg is közel állnak egymáshoz. Bár a kard egyéni sportág, de a csapatversenyekben egymás eredményeit is segítik, hiszen egy-egy gyengébb asszót egy társ teljesítménye képes ellensúlyozni. Spiesz Anna szerint a válogatott összhangja kulcsszerepet játszott a világbajnoki diadalban. A legnagyobb ellenfélnek a franciákat tartotta, akikkel az elmúlt időszakban rendre szoros mérkőzéseket vívtak, de többnyire alulmaradtak. Hongkongban azonban minden összeállt, és sikerült legyőzniük őket. A fiatal sportoló a kardvívással először a Budavári Általános Iskolában találkozott, itt ragadta magával a sportág. Édesanyja azért is választotta számára ezt az iskolát, mert úgy gondolta, hogy a vívás olyan intelligenciát és koncentrációt fejlesztő sport, amely jól öszszeegyeztethető a tanulással. Spiesz Anna később a BSE, majd az MTK után a Vasas versenyzője lett. Első aranyérmét még gyerekként, egy diákolimpián szerezte. Edzője, Kósa Miklós akkor nem is feltétlenül támogatta az indulást, hiszen nem tudott jelen lenni a versenyen, ám az eredmény mindenkit meglepett. A fiatal vívó később utánpótlásban is számos sikert ért el: Európa-bajnoki címet szerzett, világbajnoki bronzérmes lett, és korosztályos csapatversenyekben is a dobogó tetejére állhatott. Mostani világbajnoki aranyérmét azonban minden korábbi sikerénél értékesebbnek tartja. Felnőttként ugyanis mindössze az első évét tölti a mezőnyben, és máris sikerült bekerülnie a világ élvonalába.

A mindössze 21 éves sportoló egyéniben jelenleg a világranglista 15. helyén áll. „Nagyon örülök, hogy sikerült a válogatottba kerülnöm, mivel még tavaly utánpótlásban versenyeztem, és idén lettem csak felnőtt. Ez a vb volt az évünk megkoronázása” – mondta. A siker mögött azonban rendkívül intenzív mindennapok állnak. Egy átlagos időszakban szinte minden napját a vívás tölti ki: napi több edzés, erőnléti munka, mentális felkészülés és versenyek, miközben az egyetemi tanulmányaira is összpontosítania kell. Anna azonban jól bírja a terhelést. Ezt igazolja az is, hogy egyetemistaként a sport mellett orvosnak készül. Habár sportkarrierjét korábban szívritmuszavar árnyékolta be, nem ez befolyásolta a pályaválasztását, sokkal inkább nagyszülei inspirálták, akik orvosként dolgoztak, és már gyermekkorában kedvet csináltak hozzá. A nyarakat gyakran velük töltötte, ezért hamar megszerette az egészségügyi hivatást.
Az augusztus kerületünk lakója számára a pihenésről és a regenerációról szólt. Ez nem is csoda, hisz a világbajnokság után mentálisan és fizikailag is elfáradt a csapat, ezért tudatosan csökkentették a terhelést. Anna szeme előtt azonban már ott lebeg a következő cél: csapatban kijutni az olimpiára. Ősszel újraindul a világkupa-szezon, majd 2027 tavaszán megkezdődik az olimpiai kvalifikáció.