2026. 02. 19.
időjárás

Megszerezte első győzelmét a Bozsik-tornákon az I. kerületi labdarúgó utánpótlás gyerekcsapatának, a Hősök SE-nek az 2017-2018-as születésű korosztálya, azaz a „Hulk-csapat”. Ahogy az egyesület írta, az október 18-i megmérettetést a Hulk csapat kezdte, a mérkőzésen több új játékos is lehetőséget kapott és mindenki bátran, igazi hőshöz méltón küzdött. „A gyerekek már egyre nagyobb önbizalommal játszanak, szép cseleket, okos megoldásokat és igazi csapatjátékot láthattunk. A legszebb pillanat pedig, az első győzelmünk, amit hatalmas öröm és taps kísért. Ráadásul mindezt az 1–2 évvel idősebb korosztály ellen értük el, igazi példamutató teljesítmény volt!” – foglalta össze a találkozót Könczey Zsolt, a Hősök SE megálmodója, szakmai vezetője.

Ezt követően a 2019 és előtte születettekből álló Pókember csapat következett, ahol nemcsak a létszám nőtt tovább, hanem az élmény is, a gyerekek most már az új, budavári logós, hősös mezekben léptek pályára, és örömmel vetették bele magukat a játékba.

Az egyesület megköszönte a szülők támogatását és bátorítását. „Büszke vagyok mindenkire! Az első Bozsik nem volt könnyű, de most már látjuk visszaköszönni az edzéseken tanultakat, az együttműködéseket, a csapatszellemet, amit annyira építünk. A Pókember csapatnak is hatalmas gratuláció jár! Az út elején járunk, szükségünk lesz erőt meríteni minden Hős karakteréről, így leszünk bátrabbak” – mondta Könczey Zsolt.

Ahogy arról korábban már lapunkban beszámoltunk róla, az edzéseit hétfőn, kedden és csütörtökön 16.30-tól a Czakó pályán tartó Hősök SE utánpótlás-nevelő egyesület idén indult útjára az I. kerületben, nemrég pedig együttműködési megállapodást kötöttek a Budavári Önkormányzattal. Ennek keretében többek között Budavár összes óvodájában tartanak heti egy focis mozgást a kicsiknek.

Az egyesület egyébként minden gyereket szeretettel vár. Ahogy Könczey Zsolt elmondta, a céljuk az, hogy a kicsik jól érezzék magukat, mozogjanak, élvezzék a játékot, és hogy megérezzék, milyen is az igazi focigrund hangulat. Nem kötelező minden edzésen részt venni, mindenki akkor jön, amikor tud. Az egyesületnek három korosztálya van – a 2019 és előtte születettekből álló Pókember-, a 2017-2018-as Hulk- és a 2015-2016-os Vasember csapatok. Jelenleg összesen korosztályonként úgy 15-15 gyerek jár az egyesületbe, de jelentkezni folyamatosan lehet, és más kerületekből is nyugodtan jöhetnek.

Közben azt is megtudtuk, a téli időszakra is megvannak már a fedett pályás edzések a gyerekeknek: keddenként a legkisebbek, a 2019 és korábban születettek a Czakón egy kis teremben mozognak 15:30-as kezdéssel. A másik két korosztály 16:30-tól a Flex Gym konditeremmel szemben, a Márvány utca 17. szám alatt található BGSZC Budai Technikumának tornatermében. Csütörtökönként pedig az egész egyesület a Ponty utca 3. szám alatti Hunfalvy technikumban mozog 16:30-as kezdéssel.

Könczey Zsolt, a Hősök SE megálmodója, szakmai vezetője egy edzésen

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Könczey Zsolt: +36204718480
hosokse@gmail.com

(Fotók: Tóth Tibor/Várnegyed)

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2026