Így telt az advent Budán
November 29-től majdnem egy hónapon át nyitva volt a karácsonyi vásár a Szentháromság téren az Advent Budán programsorozat keretében. A Szent István szobránál felállított színpadon megfordult több mint tíz előadóművész valamint együttes, a vásár látogatói karácsonyi finomságok és ajándéktárgyak közül válogathattak. A szombati ébresztőt mindig a Budapesti Huszár Zenekar szolgáltatta, advent négy vasárnapján pedig a gyertyagyújtás jelképezte az ünnep közeledtét. A Városháza aulájában az Orfeo Zenei Alapítvány közreműködésével, Vashegyi György vezényletével kiváló művészek – Pintér Ágnes, Nagy Bernadett, Megyesi Zoltán és Melkovics Zoltán – teremtettek varázslatos ünnepi hangulatot a budavári polgároknak. Az Önkormányzat nevében Fazekas Csilla alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Jánosa Domokos atyával, a Felsővízivarosi Szent Anna templom plébánosával gyújtották meg advent első gyertyáját.




(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/22 számában. Fotók: Kőrösi Tamás, Vadnai Szabolcs)