A várszoknyán működő Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti vezetője Sapszon Ferenc, a magyar zeneművészet kategóriában vehette át a Prima Primissima díjat 2023 decemberében. A Kossuth- és Liszt-díjas karnaggyal a pedagógusi hitvallásáról, és az elmúlt évek legjelentősebb magyarországi katolikus eseményeken betöltött személyes szerepéről beszélgettünk, és arról, hogy milyen munka zajlik a neves oktatási intézményben.
– Annak idején milyen tanári tapasztalatokkal a háta mögött döntött úgy, hogy iskolát alapít a saját elképzelése szerint?
– A Kodály Kórusiskola 1988-as megalakulása előtti tíz évben a Kosciuszkó Tádé utcai Általános Iskola zenei tagozatán tanítottam. A 80-as évek végén felvetettem, hogy más szemléletű iskolát szeretnék alapítani, lehetőleg itt a kerületben. A célok között szerepelt a nevelés és az oktatás teljes körű megújítása, és a zenei nevelés magasabb színvonalra emelése. A „Kosci” akkoriban híres volt az európai élvonalba tartozó gyermekkórusáról, ennek ellenére a fenntartó képviselői úgy nyilatkoztak, hogy az I. kerületben semmilyen újításra nem adnak lehetőséget. A döntés nyomán távoztam, és Újpalotán találtam meg azt a helyet, ahol kísérleti évfolyamokkal elindíthattam az új iskolát. Számítottam rá, hogy a „Kosci”-ban előbb a zenei képzés lecsúszik a közismereti oktatás színvonalára, majd az iskola is megszűnik. Ez a jóslatom végül sajnos beteljesedett.
– Hogyan, milyen programmal verbuválta a nevelőtestületet?
– Alapelvünk, hogy nálunk a gyerek többet ér, „mint az egész világ”. Az iskola nem arra való, hogy a tudományokat tantárgyi ismeretek formájában adja át a diákoknak, hanem elsősorban arra, hogy ott a gyerekek önmagukká, önazonossá váljanak. Ennek megvalósítása érdekében a diákoknak nem az a fő feladatuk, hogy a sokszor túlzó iskolai követelményeket teljesítsék, azonban minden megszerzett tudományos ismeretnek és minden egyes tevékenység elsajátítsának hozzá kell járulnia a gyermek teljes személyiséggé válásához. Ehhez az elképzeléshez választottam társakat, akikkel közösen alakítottuk ki, hogy miként gondolkodunk az iskoláról, mi a célja a nevelésnek és közös szótárt készítettünk ahhoz, hogy ugyanarra az eszményre törekedjünk. Ez a program nem egyedi elképzelés, mivel a klasszikus európai neveléstörténetben a hét szabad művészet – amelyek között a matematika, a csillagászat és a zene egyaránt szerepelt – alkotta az alapozó tárgyakat. Nevelési rendszerünk egy része Don Bosco megelőző módszerén alapul, emellett forrásunk a Biblia, és természetesen Kodály Zoltán zenei nemzetnevelő elképzelése. Több igazolt pedagógiai szemléletet is beépítettünk a rendszerünkbe, amelyet mi kórusiskolának nevezünk. Napjaink agykutatói igazolják, hogy nemcsak IQ, hanem érzelmi és spirituális intelligencia is létezik, amelyek sokszor fontosabbak az életben, mint a mai iskolai oktatást egyedül uraló felfogóképesség-fejlesztés. Mi abból indulunk ki, hogy a diákok egészséges fejlődéséhez harmóniában történő nevelésükre van szükség.
– Az újpalotai éveket követően hogyan alakult az iskola sorsa, és mikor találtak végül otthonra a Toldy Ferenc utcában?
– Csodálatos pillanat volt, amikor elképzelésünk zöld utat kapott, és a gyerekek azt mondták, hogy a világ végére is követnek minket. A „Kosci”-ban végzett évtizedes munka az egész új iskolának alapot adott, mert sokan átjelentkeztek, ezért az újpalotai gyerekkórus nem a nulláról indult. Ott először egy faházba kerültünk, ahol egy évvel később elindult a gimnáziumi képzés is, így kilenc évfolyamon működött a Kodály Kórusiskola. Onnan öt-hat év után átköltöztünk Kispestre, és addig maradtunk, amíg a kerületi önkormányzat nem jelezte, hogy mennünk kell, mert az épületet másoknak szánják. Akkoriban a főváros volt a fenntartónk, ahol tudták, hogy az I. kerületi Toldy Ferenc utcában hamarosan megszűnik a Vági István Építőipari Szakközépiskola, és az épülete felszabadul. 2000-ben vettük át ezt a gyönyörű helyen álló tömböt, amiben korábban kőműves- és gázszerelőműhely működött és sokféle szakipari tevékenység oktatása folyt, ezért szinte a semmiből kellett az osztálytermeket kialakítani. Bár bővítési terv azóta több is készült, a kivitelezés továbbra is várat magára.
– Milyen értékeket, világlátást visznek magukkal azok a diákok, akik a Kórusiskolában végeznek?
– Kodály annak idején a katedrális kórusiskolák – mint a King’s College, vagy a Westminster Apátság kórusa – mintájára indíthatta el a zenei tagozatot, ahol a diákok páratlan színvonalon, naponta énekelnek. A mester felismerte, hogy testnevelésre és zenére a gyerekeknek minden nap szükségük van. A zenei érzék olyan alapvető képesség, amely a személyiség számos területét megalapozza, a fejlesztését ezért a születés után, már a mozgásfejlődéssel együtt el kell kezdeni. Hetente egyszer-kétszer „zenebölcsődések” és „zeneóvodások” is járnak hozzánk. Szolfézsból mi vagyunk a legerősebb iskola az országban, a felvételinek – minden évfolyamon – része a személyes meghallgatás is. A zene szervesen beépül a tantárgyak közé, míg a délután az egyéni óráké, mivel itt minden diák hangszeren is tanul. Az iskolának hivatalosan öt kórusa van, emellett sokszor önkéntes alapon is összeállnak a gimnazistáink és vegyeskart alakítanak. Ugyanígy tettek a végzett növendékeink, akik megalapították a Cantate kórust, és sok-sok világverseny nagydíját hozták már el. Én egy különleges szigetnek látom az iskolánkat. Akik itt végeznek, más emberekké válnak, mint a többség. Sok ilyen szigetre lenne még szükség.
– A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus zenei programját Ön állította össze, és Ferenc pápa látogatásán a nyitó- és zárómise zenei vezetését kapta feladatul. Mekkora előkészítést igényelt mindez?
– Iskolánk fenntartója az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága. Hivatalosan 2019 szeptemberében lettünk katolikus iskola, de korábban is ebben a szellemben éltünk. Az eucharisztikus kongresszuson való közreműködés nagy megtiszteltetést, és egyben óriási szervezési feladatot, többéves munkát jelentett. A zenei anyag elfogadtatásától a kottafüzet készítéséig minden mozzanat rendkívül fontos volt. A kongresszuson egy kétezer fős vegyeskart vezényeltem, amelybe az ország legkisebb falujából is jelentkezhettek kottát olvasni tudó tagok. A településükön megtanulták a műveket, majd az összpróbákat „hatszázasával” tartottuk. Az eseményeknek iskolánk vegyeskara – egy közel háromszáz fős kórus – adta a bázisát. Ők nemcsak a nyitó- és zárómisén, hanem hét közben, a liturgián is minden nap énekeltek, és a zsoltárversek szóló előadásai is a feladataik közé tartoztak. Ehhez képest a pápalátogatás kisebb szervezést igényelt, akkor egyetlen szentmisén történő éneklésről volt szó. Itt a háromszáz fős kórusból kétszázan a kórusiskolát képviselték, míg százan több válogatott kórus énekesei voltak.
– Nemrég átvette a Prima Primissima díjat. A magas állami és szakmai elismerések mellett mit jelent önnek ez a kitüntetés?
– Bevallom, engem is meglepett amikor hallottam, hogy jelöltek, és nagyon nagy öröm volt, hogy megkaptam. Számomra ez az elismerés azt jelenti, hogy szükség van a munkámra. A kórusiskola nagyon fontos iskolatípus, és úgy gondolom, hogy a zeneoktatás jelenlegi mostoha állapotát ebbe az irányba lehetne kimozdítani. Ez a jövő iskolája, egy olyan különleges képzési rendszer, aminek szerves része a művészettel való nevelés, ami megalapozza az érzelmi intelligenciát. Ennek az ideának a képviselete és terjesztése hatalmas feladat és kihívás, ám amennyire csak képes vagyok, megpróbálom ezt szolgálni.
(A cikk megjelent a Várnegyed, 2024. 01. számában, szerző: Rojkó Annamária, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
