Bereményi Géza Kossuth-díjas rendező, forgatókönyvíró, dalszövegíró ma is minden általa írt Cseh Tamás-dalt kívülről tud, noha kétévvel ezelőtti vírusos betegsége miatt néha küzd a memóriájával. Mindeközben éppen egyetemi éveinek megírásán dolgozik, amelyek a hetvenes évek – ahogy ő fogalmazott – szürke, megtorpant éveire estek, mégis élete legszabadabb időszakát jelentették. A 79 éves művésszel készített interjúnkban visszatértünk az origóhoz, a legendás barátság kezdetéhez, de a mai képlékeny, megfoghatatlan jelenünkről is beszélgettünk. 

 

– Képzeletben menjünk most vissza az Iskola utcába, pontosan ahhoz a pillanathoz, amikor Cseh Tamással találkoztak!

– Iskola utca 35/b, a házra határozottan emlékszem, hiszen ott laktunk Tamással. Harmadéves voltam az egyetemen, amikor igazából elkezdtem írni, akkoriban összeismerkedtem egy Szentjóby Tamás nevű figurával. Hosszú szőke haja volt, ami leért a háta közepéig. Performanszokat csinált zártkörű rendezvényeken és klubokban. Valami miatt kitüntetett engem a figyelmével. Egy alkalommal a Fiatal Művészek Klubjából hazatérve mesélte, hogy van egy Cseh Tamás nevű barátja, aki rajztanár, nálam kicsit idősebb és egy kölcsönlakásban lakik. Szentjóby úgy gondolta, hogy mi könnyen megérthetnénk egymást vele és írhatnék neki dalszöveget. Azt mondta, hogy Tamás jól gitározik és angol dalokat énekel. Én meg megkérdeztem, hogy egyébként mivel foglalkozik Cseh Tamás, amikor nem énekel? Azt válaszolta, hogy egyébként őrült. Miközben erről beszélgettünk, váratlanul átkiabált valaki Szentjóbynak a túloldalról: Tamás! Egy taxi mellől szólt, ő volt Cseh Tamás. Odajött hozzánk és megkérdezte, hogy hova megyünk. Én mondtam, hogy nincs lakásom, – éppen akkor mondtam fel az albérletemet – nem tudok hol aludni, de hallom, hogy te a környéken laksz. Megnézett és azt mondta, hogy jó rendben. De lehetett rajta látni, hogy kicsitgyanakszik, ki is lehetek. Felmentünk a második emeleti lakásába, majd egy matracot adott nekem. Mondtam neki, hallom, hogy angol szövegeket énekelsz. Láttam, hogy megint bizalmatlan lett, nem vagyok-e belügyis. Végül úgy döntött, hogy esetleg nem. Jó, – gondoltam–énekeljen el egy dalt és írok rá szövegeket. Azt gondoltam, hogy ez jó igazolás lesz. Halandzsa angolt énekelt, közben adott papírt tollat és én megírtam Az ócska cipőt. Ez volt az első, a mindenek előtti dalunk.

Amikor megszabadultam ettől az embertől, (mostoha apámtól – a szerk.)  valamiféle megrészegült boldogság határozta meg az életemet Fotó: Tóth Tibor 

 

– Azt gondolhatta addig Cseh Tamás, hogy a poprock zene nyelve az angol?

– Nem, ő egész biztosan tudhatta magáról, hogy nem tud dalszöveget írni. Azt mondta, hogy hatásosabb, ha francia és angol szövegeket énekel. Már azon az éjszakán eldőlt, hogy mi kellünk egymásnak.

– A Budapest című dalában a Házmesterünknek adjunk szép mosolyokat sor az Iskola utcai házmesterre utal?

– Igen, az, akiről Tamás mesélt, és visszaidéztem ebben a dalban.

– Mennyiben lehetett kiszólni a dalokban a rendszer ellen? Hiszen a házmester is gyakorta egyenlővolt az ügynökkel…

– Nem volt érdekes, mert önmagunknak és a mi társaságunknak írtuk. Amikor megírtam Az ócska cipő című
dalunkat, angyal szállt át a szobán, láttam, hogy mennyire tetszett neki, de nem mondta. Helyette megvetette a matracomat. Reggel felébredtünk, játszott még egyet és azonnal írtam neki egy újabbat. Láttam, hogy jó ízlése van, egyezik az enyémmel, rájöttem, hogy tudok dalszöveget írni. Mondtam, hogy itt laknék nálad. Megint elkomorult, mi van, ha mégis belügyis vagyok? Aztán elhessegette a gondolatot, mert egy belügyis nem tud ennyire jól dalszöveget írni. Amikor elmentünk otthonról, csináltatott nekem kulcsot.

– Már megvolt a bizalma önben…

– Nemcsak a bizalom, de a kalandvágy is megvolt mindkettőnkben. Azért illettünk nagyon össze, mert nagyon érzékeny ember volt, és én nagyon jól meg tudtam húzni magam. Nagyon igénytelen ember voltam: lehessen lezuhanyozni és valahol megaludni.

– Végtére, aki a pápai kollégiumot kiskamaszként végig élte, már tudott alkalmazkodni!

– Ez nemcsak a kollégium, hanem a nagyon hülye mostoha apám miatt is alakulhatott ki bennem.

– Bizonyos Rozner István miatt, akiről a Magyar Copperfield című életregényében ír oldalakon keresztül, és aki tíz éven át korlátozta az életét és félelmeket keltett önben. Miért csak ott került szóba?

– Talán nem akartam írni róla, hogy felejtsem a rosszat. A barátaimnak sem nagyon meséltem a mostoha apámról, arról, hogy tartottam hazamenni, mert az gyengeség lett volna a részemről. Amikor a Magyar Copperfieldet megírtam, úgy gondoltam, hogy tartozom azzal, hogy leírom ezeket. Amikor megszabadultam ettől az embertől, valamiféle megrészegült boldogság határozta meg az életemet.

– A besúgó világ okozta óvatosságtól eltekintve nagyon befogadónak tűnik az a világ, ahol ismeretlenül lakótárs lett Cseh Tamás és Bereményi Géza…

– Egész más ma minden. Kezdve attól, hogy az akkori társadalom mára két részre oszlott. Cseh Tamásra viszatérve, ha valaki neked rögtön ír egy dalszöveget, az elég jó belépő. Részemről az igazolása volt annak, hogy egyből felfogta a minőséget. És onnantól harminc évig tartott a kapcsolatunk.

– Rivalizálás sosem volt önök között?

– Nem, mert borzasztóan érzékeny volt, és ezt megértettem. Belátó voltam, mert megértettem, hogy a dalok a közös gyerekeink, és azoknak az a jó, ha össz hangban vagyunk. Összeillő pár voltunk. Ha valami nem tetszett, odébb álltam, és egy hónap múlva jelentkeztem, de addigra ő már kiéhezett. Ő indiánjátékot játszott. A következő nyáron lementem a Bakonyba indiánjátékra, én fehér ember voltam, beilleszkedtem a törzsbe. A Puskafia nevet adta nekem. Nem értettem, hogy miért nevetnek a többiek. Azt jelentette, hogy törvénytelen fiú, puskától született. Tamás így szúrt ki velem.

– Hiszen valódi apját, Vetró Gézát nem ismerte…

– Édesapámat tizennégy évesen ismertem meg, találkozásunkat a Magyar Copperfieldben már részletesen megírtam.

„Ha valaki neked rögtön ír egy dalszöveget, az elég jó belépő”  Fotó: PIM Cseh Tamás Archívum

 

– A kerületben hova jártak Cseh Tamással?

– Az Izolabellában voltunk sokat és a Halászkertben a Fő utcában volt a másik törzshelyünk. Nagyon hasonló volt ez utóbbi hely a mai megjelenéséhez. Ha a Tamáshoz nő jött fel, kitette az ajtóra és tudtam, hogy a Jeneynél kell várnom őt a Halászkertben. Amikor ezt
meguntam, akkor visszaköltöztem anyámhoz.

– Baksa-Soós Jánossal, a Kex együttes énekesével is a Bem rakparton találkoztak először?

– Akkor már több dalunk volt. Tamás félénk volt, Baksa-Soós avatta be tulajdonképpen a közönség előtti éneklésbe. Ott táncolt körülötte, miközben énekelte a dalainkat és hülyéskedett, hogy befogadja a dalokat a közönség. Ez körülbelül fél évvel azután volt, hogy hozzá költöztem, addigra már körülbelül harminc dalunk volt.

– Mindegyikre emlékszik?

– Több száz dalom van és mindegyiket fejből tudom.

– Máté Péterrel nem találkoztak a környéken?

– Máté Péter talán idősebb volt nálunk és befutott énekes volt, számunkra megalkuvó. A hivatalosság az nekünk megalkuvásnak számított.

– Mert undergroundok voltak…

– Igen, és megvoltak a magunk körei.

– Ez azt jelentette, hogy a fennálló rendszerrel szemben állnak?

– Minden ilyen kezdő a rendszerrel áll szemben. Gőgösek voltunk kezdéskor. A rendőrség meg nagyon hülye volt, fakabátoknak hívtuk őket. Én is mindig gyanús voltam nekik. Történt olyan, hogy igazoltattak, és a rendőr annyit mondott, amikor rám nézett: na, magát nem is kérdezem!

– A véletlenszerűség meghatározta a pályáját, és igazi autodidakta. Önkéntelenül keveredett különböző írói műfajokba?

– Igen és mindez ott kezdődött, hogy négyéves koromban már olvastam. Amikor már dalszöveget írtam, akkor a szünetek között írónak képzeltem magam és mellékterméknek a dalszövegeket.

– Majd belesodródott a forgatókönyvírásba, anélkül, hogy ezt tanulta vagy tervezte volna.

– Igen, ez találó kifejezés: azért lettem forgatókönyvíró, mert felkértek. És hirtelen rájöttem, hogy ez sokkal egyszerűbb, mint a szépirodalom. Elképzeltem a fi lmet.Később tanítottam a fi lmírást a főiskolán, majd az angolból fordított forgatókönyvírói tankönyvekben fedeztem fel a korábbi felfedezéseimet. Kiderült, hogy amit én fordulópontnak neveztem, azt plot pointnak hívja
a szakma. Azért lettem fi lmíróból rendező, mert Nemeskürty István rám bízott egy fi lmet. Ugyanis én akkor már nem akartam forgatókönyvet írni senkinek. Ő pedig azt mondta, hogy rendezzem én. Hozzátette, hogy ezt az utolsó csínyt megengedheti magának. Tudta, hogyki fogják rúgni a Pannónia Filmstúdióból, és ez volt az utolsó döntése.

– A film pedig a Tanítványok. Biztos volt benne, hogy tud rendezni?

– Mivel általában én írtam a forgatókönyvet, ezért színészekre írtam, és egyszer sem csalódtam. Már gyerek
koromban erős karakterek között nevelkedtem a Teleki téri piacon, ahol nagyapám is dolgozott, és amelyet később az Eldorádó című filmemben mutattam be. A piac olyan, mint a színház.

Ismerem a piac összes trükkjét. Olyan mint a színház.  Fotó: Tóth Tibor 

– Ahol az árusok a színészek? 

-Nagyapám az árujával együtt adta el magát. Láttam, hogyan lékeli a dinnyét és hogyan beszél az asszonyokkal.

-Vissza megy ma is oda, noha mára házukat lebontották? 

-A házat lebontották, de én látom a házat. A piac örök műfaj. Ismerem az összes trükkjüket. Külföldön is, ha a közelében vagyok, akkor bemegyek.

– A Hídember (2002) óta nem rendezett?

– Nem, de nem volt ez sem tudatos a részemről. Megváltoztak az idők. Ha volt szabad kijárat, azon kimentem. És egy időre félretettem a fi lmet.

– Akkor tehát most az író Bereményi Géza ül velem szemben, az, aki jelenleg életrajzi regénye második részén dolgozik?

– Igen, most csak az írásnak élek és a könyvemet írom. A könyv most az Egyetemeim címet viseli pillanatnyilag és abba az időszakba vezet, amelyek számomra a legfelszabadultabb évek voltak a nehéz gyerekkor után. Kicsit megcsúsztam vele az eredetileg tervezett leadástól, és bár nem szorongat a határidő, mégis látom az emberek arcán, hogy mikor kerül már a könyvesboltokba?

– Többek között egy betegség és egy otthoni baleset is közbeszólt…

– Igen, két éve bekaptam egy ronda vírust, ami nagyon megviselt és sokszor a memóriámmal is küzdenem kell. De mivel nagyon régóta készülök erre a könyvre, ezért temérdek jegyzetem van, amiket korábban előkészítettem. Néha szürreális utazás visszagondolni, hogy mi
minden történt velem ezekben az években!

Nagy változások előtt állunk Fotó: Tóth Tibor 

 

– A hetvenes évek atmoszférájának hiteles megfogalmazói a Cseh Tamás-Bereményi Géza dalok, ellenben milyennek látja jelenünket?

– A világ soha nem volt olyan helyzetben, amibe most került a túlnépesedés miatt. Az biztos, hogy nagy változások előtt állunk és senki nem tudhatja, hogy mi lesz. Én magam is várakozó állásponton vagyok.

Szilléry Éva