Megszerezni és megóvni a magyar kultúra örökségét
Közös tiszteletadás alkalmából gyűlt össze Budavár Önkormányzata szervezésében az ünneplő közönség a magyar kultúra napján, kora reggel Kodály Zoltán szobra mellett az Európa Parkban. A megjelentek kultúránk, nemzeti értékeink előtt fejezték ki tiszteletüket, hagyományaink előtt, amelyek évszázadokon át formálták és gazdagították magyarságunkat.
A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 11. osztályos növendékei, Sapszon Ferenc Kossuth-díjas karnagy, a Nemzet Művésze, a kórusiskola művészeti vezetője vezénylete mellett a résztvevőkkel közösen énekelték el a magyar Himnuszt. Márai Sándor Füves könyvéből részletet olvasott fel Herceg Péter a Nemzeti Színház színésze.

Betegség miatt Böröcz László polgármester távollétében Fazekas Csilla alpolgármester mondta el ünnepi beszédét a jelenlévőknek. Szavai szerint e jeles nap emlékeztet minket nemzeti identitásunk alapjaira, hiszen itt tisztelgünk Kölcsey Ferenc előtt is, aki 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz kéziratát – emlékeztetett beszéde elején Fazekas Csilla alpolgármester.
„Néhány lépésre innen, az Úri utcában találjuk Erkel Ferenc, a Himnusz megzenésítőjének egykori lakhelyét, tehát nem véletlen egybeesés csupán, hogy itt vagyunk és együtt vagyunk. Nemzeti kultúránk, értékeink, magyar hagyományaink közös tisztelete ötvöződik mindabban Budaváron közösségként építünk és megélünk. Az I. kerület számunkra olyan hely, ami otthona a művészeteknek, az épített örökség értékeinek és nemzeti emlékezettünk velünk élő lenyomatának. A kultúra számunkra nem csupán művészeti alkotások gyűjteménye, hanem az a közös nyelv, ami összeköt minket. A múltunk, amely valós tanulságokkal szolgál és a jövőnk, amelyet közösen formálhatunk” – hangsúlyozta.
Az alpolgármester elmondta, ma nemcsak emlékezünk és ünnepelünk hanem közösen gondolkodunk arról, hogyan tudjuk értékeinket megőrizni és továbbadni. Kodály Zoltán gondolatait idézte, amely szerint:

„Minden nemzedék feladata, hogy újra és újra megszerezze és megóvja a magyar kultúra örökségét. Ezt a nemes munkát nem tudjuk és nem is kívánjuk magunkban végezni. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy támogassuk a helyi művészeket, közösségeket és kulturális közösségeket, szervezeteket. Nagy öröm volt ennek mentén is találkozni a budavári kulturális és művészeti élet szereplőivel, meghallgatni egymást, és megosztani gondolatainkat. Ezúton is köszönjük a támogató javaslataikat, a jövőben is számítunk a jelenlétükre, hogy az első kerületben a hagyományok őrzéséhez egyben a kulturális, művészeti innovációkhoz, a megújuláshoz is megerősítést kaphassunk” – fogalmazott Fazekas Csilla.
Mint mondta, a hagyomány és megújulás egyensúlya mentén tovább épülhet kerületünk oly módon, hogy közben egy pillanatra sem feledhetjük tradíciónkat, magyarságunk tiszteletét, nemzeti nagyságaink minket körülölelő emlékét. „Köszönöm, hogy a művészek mellett a budavári nemzetiségek, egyházak és az oktatási intézmények is részt vesznek abban a munkában, mellyel gazdagítják a magyar kultúrát a kerületben. Ennek szellemében kívánjuk tovább erősíteni a kultúra közösségépítő lényegét és valóságát. Ezért arra hívom önöket, Budaváron élőket, hogy vegyenek részt minél több helyi programon. Az I. kerület egy olyan közösség, ahol ismerjük a másikat, jó szívvel tudunk egymásnak köszönni az utcán, öröm lenne ezért találkozni a kulturális és művészeti élet színterein is” – emelte ki Fazekas Csilla.
Emlékeztetett arra, hogy a hagyomány és megújulás jegyében a MáraiKult számos olyan eseménnyel készül erre az évre, mely minden korosztály számára értékteremtő lehet.
„Idén kerületünk és egyben a magyar kultúra ikonikus alakja, Márai Sándor születésének 125. évfordulóját ünnepeljük. Így áprilistól az író életét, irodalmi munkásságát és hagyatékát méltó módon bemutató sorozattal készülünk, nemcsak a budaváriak, de minden, a magyar kultúrát tisztelő érdeklődő számára. Nem túlzás, ha büszkén vállaljuk, hogy az I. kerület az egyetemes magyar kultúra bölcsője. Bármerre is fordulunk, lépten-nyomon elsietünk egy emléktábla, vagy az épített örökségünk csodás valósága mellett. S bár itt élünk, dolgozunk, napjainkat elfedik ügyes-bajos gondjaink, ne felejtsük el, hogy fejünket felemelve nézzünk mindig körül. Az I. kerület egy kincs. Ékköve Budának és Budapestnek. Olyan hely, amire minden magyar ember büszke, bárhol a világon. Közös felelősségünk, hogy megóvjuk, vigyázzunk lenyűgöző nagyságára, csakúgy, mint apró szeleteire és elevenen tartsuk minden pillanatban.”
Szavai szerint tartozunk azzal a magyar emberek számára, hogy aki nem Budaváron él, az is részesüljön ebből a különleges kincsből. Mert így válhat az emléktáblából élő emlékezet, egy térképből unikális történelmi séta, és egy idézet erejéből valós tettek és cselekvés. „Kívánom, hogy a hagyomány és a megújulás jegyében emlékezzünk ma arra, hogy a kultúra nem magától értetődő, megőrzése mindannyiunk feladata. Bízom benne, hogy ebben a munkában szövetségest találunk egymásban” – zárta beszédét Fazekas Csilla alpolgármester.