Mi lesz az Európa Liget fáival?
Elfűrészelt facsonkok fogadták a látogatókat március közepén a Bécsi kapu melletti Európa Ligetben, amelyet 2017-ben újított fel az I. kerület. A Budavári Önkormányzat ígérete szerint friss zöldítés várható a kerület több pontján, így itt is. Mint kiderült, nem mindegyik itteni fa bírja a magyar időjárási viszonyokat.
Friss zöldítést ígér a Budavári Önkormányzat: mint hírül adták, a Főkert révén a következő hetekben tizenöt fával bővül a Vérmező, a Dózsa György tér, a Lovas út és az Európa Liget, emellett a kerület játszótér-fenntartó cége további nyolc fát ültet a Magas utca, a Linzi lépcső, a Mikó utca, a Czakó utca, az Orom utca és a Zsolt utca környékén a tavaszi időszakban.
Az Európa Liget – amely lapzártánk idején a kerület húsvéti gyermekrendezvényeinek is helyet adott – egy páratlan panorámával rendelkező, a város egyik legeldugottabb helyen lévő park a Bécsi kapu tér mellett. A több mint 10 ezer négyzetméteres zöldterületet Budapest egyesítésének centenáriumán, 1972-ben nyitották meg. Akkor mintegy harminc európai város részvételével kongresszust is rendeztek a főváros egyesítésének százéves évfordulója alkalmából. A városok vezetői saját kezűleg ültettek el az Európa Ligetben egy-egy olyan fát, amely jellemző saját országukra, és amely a magyarországi klímát is bírja. A fák előtt mészkőtömbökön az adományozó városok neve olvasható. Az 1972-es konferencián a korabeli források szerint európai fővárosok vettek részt, a ligetből így értelemszerűen hiányzik Pozsony, hiszen a város akkor még Csehszlovákia részeként nem volt főváros. Ellenben történelmi mementóként látjuk Bonnt, ami meg már nem főváros, hiszen azóta egyesült a két Németország. Későbbi telepítésként megtalálható viszont Kijev kőtömbje és fája. Érdekessége, hogy miközben a városok neve magyaros írásmóddal olvasható, az ukrán fővárosé ukrán változatban, Kijivként szerepel.
Bár a park kiemelt környezetben, a várfal mentén található, több évtizeden keresztül meglehetősen leromlott állapotban volt. A zöldterületet a Budavári Önkormányzat saját forrásból 2017-ben felújította: a sportpálya öntött gumi burkolatot, új focikaput és kosárlabda-palánkot kapott, megújult a kerítés is. Az új megvilágítás mellett elektromos beléptető-rendszerrel szerelték fel a sportpályát. Így előzetes regisztráció után, az önkormányzattól kapott kóddal juthatnak be a sportolni vágyók. A pálya mellett hét évvel ezelőtt egy új, kültéri fitneszpark is létesült evezőpaddal, húzódzkodóval, derék- és csípőformáló, gyalogló- és hasizom-erősítő gépekkel, valamint kicserélték a mészkőtáblákat az európai fővárosok fái előtt.
Viszont a ligetbe látogatók márciusban azzal szembesülhettek, hogy több városnév mögött is hiányoznak a korábban odaültetett növények. Párizs mészkőtömbje mögött három, a Szófia feliratos kő mögött egy elfűrészelt facsonk látható.
„A parkban felújítási munkálatok jelenleg ugyan nem zajlanak, de két tábla mögül hiányzik jelenleg fa. Ezek Párizs és Szófia fái, amelyek sajnos kiszáradtak, de pótlásukon már dolgoznak a szakemberek” – tudatta a Várnegyed érdeklődésére a ligetet fenntartó Főkert. Hozzátették: az 1972-ben ültetett fák jelentős része még mindig megvan, a kiszáradó, elöregedő, balesetveszélyes fákat helyett újakat ültetnek.
„Ha újabb fővárosok jeleznék, hogy szeretnének helyet kapni a parkban, akkor a nagykövetségeknek első lépésben a tulajdonos I. kerületi önkormányzat felé kell jelezniük az igényüket. A szlovén főváros, Ljubjana fáját illetően éppen folynak az egyeztetések, hamarosan az elültetésre is sor kerülhet” – közölte a Főkert.