Ne édesgessük magunkhoz a rókát!
Az elmúlt időben többször is előfordultak rókaészlelések az I. kerületben. A vörös ravaszdik egyszer már a Batthyány téren is feltűntek, legutóbb pedig november elején látogatott egy a Donáti utcai játszó térre. Wallendums Pétert, a Magyar Vadászlap főszerkesztőjét arról kérdeztük, miért észlelnek egyre több vadat a sűrűn lakott településeken, illetve mi a teendő, ha szembe találjuk magunkat egy rókával.
A szakember szerint a jövőben egyre gyakoribbak lesznek a hasonló jellegű találkozások, ám ezeknek nincs egészség ügyi kockázata: „Tévhit, hogy a veszettség miatt merészkedne a városokba akár a róka, akár a vaddisznó. A hazai rókaállományt beoltották, így kicsi az esélye, hogy olyan rókával találkozzunk, ami hordozza a kórt, vagy a tüneteit – nyáladzás, kancsalság, rekedtség, az embertől való félelem hiánya – produkálja.” Ezek az állatok rájöttek, az urbánus környezetben sem kell tartaniuk az embertől, ott viszont bő táplálékforrás és melegebb környezet várja őket.
Wallendums Péter azt javasolja, aki rókák jelenlétét érzékeli, forduljon a jegyzőhöz vagy a Kormányhivatalhoz. Ők értesíthetik a kisállat-befogó szakembereket, akik élve-fogó csapdával tudják eltávolítani a nem kívánt szomszédot. A rókák jelenlétére amúgy több jel is utalhat: a területjelölő állatokra jellemző szúrós szag, az etetők környékén széttépett madarak, vagy a széthúzott szemeteszsákok.
– Egyesek ételmaradékkal édesgetik magukhoz a rókákat, ami nagy felelőtlenség, hiszen ragadozóról van szó – fogalmazott Wallendums Péter, aki szerint a rendszertelenül ürített szemetesek, az össze nem szedett gyümölcs, a foghíjas kerítések és a rendezetlen közterületek mágnesként vonzzák a rókákat a városba. „Ettől függetlenül ők még mindig jobban félnek az embertől, ezért, ha találkozunk eggyel, és hangosan rákiáltunk, fel tűnő mozdulatokat teszünk, akkor odébb fog állni” – mutatott rá a szakember, aki mindenképp javasolja a kijárós macskák veszettség elleni oltatását, és a kisebb kutyák pórázon történő sétáltatását.
(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/21. számában)