Nem hagyjuk veszni a legendás cukrászdát!
A jövőre kétszáz éves Ruszwurm cukrászda bejárata lassan egy éve zárva van, az idegenvezetők azonban sűrűn megállítják itt a turistacsoportokat, és hosszan mesélnek a legendás hely történetéről. Bár bent minden mozdulatlan, a háttérben sok minden történik, hogy az önkormányzat kiírhassa a pályázatot. Sorra vettük, hogyan alakult a Ruszwurm szövevényes története, és megkérdeztük Böröcz László, hol tart a pályázatkiírási folyamat. A polgármester bízik benne, hogy még idén új üzemeltetőt találnak
– Az emberek joggal kérdezik: mikor nyithat újra a Ruszwurm? – Remélhetőleg 2027-ben, a fennállása 200 éves évfordulóján.
– Nem lett volna mindenki számára előnyösebb a megegyezés és a folyamatos működés?– Az lett volna, de mi eleve csapdahelyzetben voltunk: a bérlő százmilliókkal tartozott az önkormányzatnak és ezt nem akarta kifizetni. Mi törekedtünk a megegyezésre, de 2024 végén a korábbi jogerős bírósági döntés után már csak egyetlen lehetőségünk maradt volna a neves cukrászda megmentésére, ha átvesszük önkormányzati üzemeltetésbe a Ruszwurm Kft.-t. – Nem így történt…– Sajnos a cég vezetése és tulajdonosai minden ajánlatunktól elzárkóztak.
– Ön ellenzékben többször bírálta a korábbi városvezetést, amiért bezárhat a cukrászda. Hogy látja ezt utólag?
– Árnyaltabban. Polgármesterként magam is szembesültem azzal, hogy a Ruszwurm Kft. ügyvédei végig csak az időhúzásra játszottak. Szamos Miklós nemcsak a bérleti díj megállapítását kifogásolta, hanem azt is, hogy határozatlan helyett határozott idejű szerződést akart kötni az önkormányzat.

– Érthető, ha ezt sérelmezi egy bérlő.
– Az önkormányzat minden bérlővel hasonlóképpen járt el, a kétezres évek elején határozott idejű, hosszú távú konstrukcióra alakította át a szerződéseket. Ez jóval kiszámíthatóbb és biztonságosabb működést jelentett mindenki számára, de ezt a Kft. tulajdonosa nem így gondolta. A határozatlan idejű szerződés jól hangzik ugyan, de valójában egyéves határidővel bármikor felmondhatja a tulajdonos.
– Ki a felelős azért, hogy a Ruszwurm Kft. tíz éven át jogcím nélkül használhatta az önkormányzati ingatlanokat?
– Van némi felelőssége a korábbi városvezetéseknek is, de a fő felelős a magyar igazságszolgáltatás körülményessége, illetve az időhúzás jogi lehetőségeivel a végletekig visszaélő Ruszwurm Kft. Tovább árnyalja a képet, hogy Szamos Miklós azt állította a sajtóban, hogy V. Naszályi Márta polgármester asszony pénzt kért tőle az ügy rendezéséért, ezzel párhuzamosan az előző ciklus folyamán a városvezetés le is állította egy időre a jogi folyamatokat.
– Mi minden történt 2025 augusztusa, a bezárás óta?
– Ősszel elkészült a gépészeti állapotfelmérés és a falkutatási dokumentáció, azaz a fedőfestés és a tapéta alatt esetlegesen fellelhető díszítőfestés nyomainak keresése a helyreállíthatóság érdekében. A tél folyamán lett kész a tudományos dokumentáció és értékleltár, valamint a megvalósíthatósági tanulmányterv. Előbbi az ingatlan múltját dokumentálja, valamint a műemléki értékkel bíró ingó és ingatlan megvédésére és helyreállítására vonatkozó megállapításokat foglalja össze. Utóbbi a tulajdonos számára elengedhetetlen információkat tartalmaz a cukrászdanyitás, illetve a későbbi hatósági engedélyek beszerzése érdekében.

– Akkor minden előkészítő háttérmunkával megvannak?
– Majdnem. A restaurátori dokumentáció 2026. május végére készül el, ez a védett bútorzat megóvása és helyreállítása érdekében szükséges teendőket határozza meg.
– Ezen kívül hiányzik még valami a pályázat kiírásához?
– Még várnunk kell a végrehajtóval is, mert néhány ingóság esetében még nem zárult le a végrehajtási eljárás.
– Mikorra tervezik, hogy meghirdetik az ingatlant?
– Bízom benne, hogy még nyáron ki tudjuk írni a pályázatot és szeptemberre új üzemeltetője lehet a cukrászdának. Azon leszünk, hogy a felújítási munkák után mielőbb régi pompájában nyisson meg a cukrászda.
– Vannak-e még további nagy múltú vendéglátóhelyek, amiket megpályáztatnak a közeljövőben?
– Sok ingatlanbérleti pályázatot írunk ki a tervek szerint a nyáron, ezek között vannak üresek és jelenleg működők is, mivel utóbbiak esetében a vagyontörvény miatt kötelező pályázaton döntenünk a folytatásról. A mi víziónk szerint nem csak néhány négyzetméter üzlethelyiséget adunk ki, hanem egy-egy kis budavári történet új fejezetéhez keresünk partnereket. És az is fontos számunkra, hogy ezek a vendéglátóhelyek ne csak a turistáknak szóljanak, hanem a budavári
polgárok is szívesen látogassák őket.
– Milyen szempontokat fognak érvényesíteni?
– Ahogy a Ruszwurm példája is mutatja, átláthatóvá tesszük a bérbeadási folyamatainkat: minden kiadó helyiségről értékbecslést készíttetünk, az érdeklődők részletes műszaki dokumentációt kapnak, és az igazán nagy múltú épületeink esetében az építéstörténeti és műemléki felmérést is elvégezzük. Utóbbival az a célunk, hogy a leendő üzemeltetők megismerjék az épület nagy és kis történeteit, valamint gyorsabban haladhassanak a műemléki engedélyeztetési eljárásokkal. Mindez a bérlőink minél magasabb színvonalú kiszolgálásának része – viszont el is várjuk, hogy a munkájuk és a szolgáltatásaik a budaváriak és az ide látogatók legnagyobb megelégedésére szolgáljanak. Fontos, hogy a pályázatokban kikötjük, hogy kedvezményt kell biztosítani az I. kerületben élők részére. Ez is hozzátartozik az otthonos Budavárhoz.

A legújabbkori Ruszwurm-történelem
Ligeti Imre és Vígh Béla polgármestersége (1990–1994)
▪ 1990: A cukrászda egy külföldi tulajdonú társasághoz kerül a „spontán privatizáció” során
▪ 1994. augusztus 16.: A Szamos család bérleti szerződést köt a Szentháromság tér 7. (Ruszwurm) és a Dísz tér 16. (Korona) alatti önkormányzati helyiségekre a Marcipán Cukrászda Kkt.-n keresztül
Katona Tamás polgármestersége (1994–1998)
▪ 1994 vége: A család megvásárolja a cukrászda berendezéseit (ingóságait) és levédeti a „Ruszwurm” nevet, de az ingatlanok és a muzeális bútorzat önkormányzati tulajdonban maradnak. Szamos Miklós ekkortól üzemelteti az egységet. 48 200 forint + áfa összegű bérleti díjat fizetett az ingatlan használatáért
▪ 1997: A Korona Cukrászdát kötelezi a Budavári Önkormányzat az engedély nélkül átalakított portáljának eredeti állapotba történő visszaállítására. Ez a jogvitát követően 2003-ban, a Legfelsőbb Bíróság döntésével emelkedik jogerőre, de csak 2005-ben történik meg az eredeti állapot visszaállítása
Nagy Gábor Tamás polgármestersége (1998–2019)
▪ 1998: Jogvita, majd peres eljárás a bérleti díj mértékéről, ami megegyezéssel zárult: a felek havi 99 460 forint + áfa összegben állapodnak meg
▪ 2002. január-február: A Marcipán Cukrászda Kkt. jogutódja hivatalosan is a Ruszwurm Kft. mindkét ingatlan esetében
▪ 2011. július 15.: Az önkormányzat kezdeményezi a bérleti díj piaci alapú emelését és a szerződés módosítását javasolja. A bérlő 1998-tól 2014-ig változatlan bérleti díjat, havi 99 460 forintot fizetett a 171 négyzetméteres, kiemelt turisztikai övezetben fekvő üzlethelyiségért. A Ruszwurm Kft. érdeklődésre ellentmondó válaszokat ad
▪ 2012. december 5.: A polgármester elfogadja a bérleti díj megduplázását, cserébe a határozatlan idejű szerződéseket 5+5 éves határozott idejűvé kívánja alakítani
▪ 2013. november 13.: A megegyezés meghiúsul, az önkormányzat első körben felmondja a bérleti szerződéseket.
▪ 2014. március 14.: Az önkormányzat visszavonja a felmondást, bízva a békés megállapodásban.
▪ 2015. május 22.: Az önkormányzat (polgármesteri hatáskörben) második körben is, végérvényesen felmondja a bérleti szerződéseket mindhárom helyiség (két üzlet és pince) esetében
▪ 2016. június 20.: Beáll a felmondás hatálya, a bérleti jogviszony hivatalosan megszűnik. A cég innentől jogcím nélkül használja a helyiségeket
▪ 2017. július 12.: Az önkormányzat mediációt javasol a per elkerülése érdekében, de a bérlő bíróságon támadja meg a felmondás érvényességét
▪ 2018. április 16.: Az önkormányzat elutasítja a Ruszwurm teraszengedély kérelmét
▪ 2019. január 19-21.: Az önkormányzat megindítja a pereket az ingatlanok kiürítése és a használati díj megfizetése érdekében
▪ 2019 nyara/ősze: A Ruszwurm Kft. tulajdonosa, ügyvezetője az őszi önkormányzati választások előtt többször találkozik az ellenzéki polgármester-jelölttel, a későbbi polgármesterrel

V. Naszályi Márta polgármestersége (2019–2024)
▪ 2020. január 23-29.: Az új önkormányzati vezetés és a bérlő közösen kéri a folyamatban lévő kiürítési perek szüneteltetését a megegyezés reményében
▪ 2020. tavasza és nyara: Bár a cég jogcím nélkül van bent, a polgármester (saját hatáskörben) több ízben is megadja a teraszengedélyt a Ruszwurmnak, sőt részletfizetést is engedélyez számukra
▪ 2020. szeptember 3.: A megegyezés kudarca miatt az önkormányzat kéri a bírósági perek folytatását
▪ 2020. dec. 10. – 2021. júl. 6.: Az önkormányzat első fokon megnyeri a kiürítési pereket a pince és a két üzlethelyiség (Ruszwurm és Korona) vonatkozásában
▪ 2022: A bírósági győzelmek és a felhalmozódó tetemes tartozás ellenére az önkormányzati bizottság ismét teraszengedélyt ad a cukrászdának
▪ 2022. május 11. és szeptember 14.: A Kúria mint felülvizsgálati bíróság jogerősen is elutasítja a Ruszwurm Kft. kérelmeit. Ezzel jogerőssé válik, hogy a cégnek ki kell ürítenie a helyiségeket és meg kell fizetnie a mintegy 300 millió forintra rúgó használati díjakat
▪ 2022. november 24.: A Képviselő-testület dönt arról, hogy megindítja a végrehajtást a kiürítés és a pénzbehajtás iránt (az eljárások 2022 decembere és 2023 februárja között indulnak el)
▪ 2023 tavasza: A Képviselő-testület elutasítja a Ruszwurm Kft. egyezségi ajánlatait, és végleg megvonják/elutasítják a teraszengedélyüket
▪ 2023 október: A Ruszwurm Kft. tulajdonosa nyilvánosan megvádolja V. Naszályi Márta polgármestert, hogy a 2019-es kampány idején „védelmi pénzt” kért tőle a cukrászda zavartalan működéséért cserébe. „Ha adok neki a választásokra pénzt, pénzzel támogatom, akkor megígéri, hogy a szerződést úgy fogjuk módosítani, hogyha bárki engem onnan ki akar túrni, vagy fel akarja mondani, akkor ne tudják elvenni a jogos tulajdonomat” – fogalmazott egy televíziós interjúban Szamos Miklós
▪ 2023. október 16. és november 13.: Az összeférhetetlenség miatt kijelölt II. kerületi jegyző hatósági döntésével megtiltja mindkét cukrászda kereskedelmi tevékenységét, és elrendeli a bezáratásukat
▪ 2023. október 24.: A Bíróság elrendeli a rendőrség közreműködésével történő kényszerkiürítést, de ez a végrehajtó személyében történt változás és a cég jogi időhúzása (perújítási kísérlet) miatt 2023 telén meghiúsul.
▪ 2024. január–február: A Ruszwurm Vizsgálóbizottság elfogadja jelentését, és a képviselő-testület felhatalmazza az elnököt, hogy az iratokat küldje meg a nyomozó hatóságoknak esetleges jogszabálysértés vizsgálatára. A Ruszwurm Kft. perújítási kérelmét a bíróság elutasítja
▪ 2024. április 9.: A sajtóban megjelenik, hogy a cukrászda hamarosan bezár

Böröcz László polgármestersége (2024–)
▪ 2024. október: Az új városvezetés felajánlja a Ruszwurm Kft. tartozással együtt történő átvételét, vagy alternatívaként a dolgozók önkormányzati alkalmazásba vételét, de érdemi választ nem kapnak a tulajdonostól
▪ 2025. április: Mivel a jogerős ítéletek ellenére a kiürítési eljárás a bírósági (többek között az Érdi Járásbíróság általi) felfüggesztések és az adós kifogásai miatt folyamatosan meghiúsul, a polgármester hivatalos levélben fordul az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökéhez. A megkeresésben az önkormányzati (nemzeti) vagyon védelme érdekében ügyviteli vizsgálat elrendelését, valamint a végrehajtási törvények szigorítását, módosítását kezdeményezi
▪ 2025. augusztus 6.: A jogi lehetőségek kimerülésével, reggel 7 óra után a Budavári Önkormányzat végrehajtó és rendőrség bevonásával birtokba veszi a Szentháromság utcai ingatlant (majd két nappal később a Korona cukrászdát is). Ezzel a cukrászda addigi formájában bezár, lezárva a másfél évtizedes jogvitát
▪ 2025-2026: Az ingatlanok kiürítését és az ingatlanok birtokának visszaszerzését követően az ingatlanban található ingóságok lefoglalása és azok árverése iránti eljárás kezdődött meg, mivel a Ruszwurm Kft.-vel szemben pénzkövetelésre irányuló végrehajtási eljárás is folyamatban volt és van
(Fotók: Rényei Erna/Várnegyed; archív: Fortepan/Szöllősy Kálmán)