Egy különleges, második világháborús naplót mutattak be november 28-án a Jókai Anna Szalonban, amely egy, Budapest második világháborús szovjet megszállását tizenéves fejjel átélő vízivárosi lány, Andai Franciska tollából született. Az Ostrom és remény című, lebilincselő könyvről Muhari Patrik történész és a kötet bevezető tanulmányát jegyző dr. Szerencsés Károly, az ELTE docense, a történelemtudomány kandidátusa beszélgettek.

A bemutatón Varga Dániel vízivárosi önkormányzati képviselő, illetve Böröcz László, a Fidesz I. kerületi elnöke köszönték meg a közreműködők – a Közösen Vízivárosért Egyesület történész tagjai, akik a szöveget gondozták, a könyvben szereplő családtörténetet összeállító Virágh Ajtony és a könyv megjelenését támogató Márai Sándor Kulturális Közalapítvány – munkáját. Böröcz László hangsúlyozta: az ilyen jellegű értékmentő munka fűzi igazán szorosra a lokálpatrióták közötti összetartó szálakat és szolgál elégtételül azok számára, akiket a kommunista rendszerben a szerző későbbi férjéhez hasonlóan megbélyegeztek.

Ostrom alulnézetből

Ezt követően Muhari Patrik és Szerencsés Károly járták körül a világháborús budai ostrom jelentőségét és sajátosságait. Az ELTE oktatója hangsúlyozta, hogy Andai Franciska naplója civil perspektívából mutatja be az 1944. december 24-e és az 1945. március 31. közötti időszakot. Forrásértékét pedig az mutatja, hogy érezhetően nem az utókornak készült, nem a szerző szerepét szépítgető vagy eltúlzó írásról van szó, így hiteles képet nyújt az akkori állapotokról.

“A magyar társadalmat az az élmény érte, hogy nem sikerült megoldani a háborúba sodródás problémáját. A többség számára az volt a lényeg, hogy kimaradjunk a konfliktusból, de ha már belekerültünk, akkor legalább a front ne az országban, később ne a mi városunkban, ne a mi utcánkban vagy ne a mi házunkban, lakásunkban dühöngjön”

– jellemezte az akkori közhangulatot Szerencsés Károly. Szerinte a náci Németország és a Szovjetunió a magyarság szemében egyaránt zsákutcának tűnt, a többség pedig mindkettőtől tartott. Szerinte ez frusztrálót, skizofrén állapotot teremtett, ami sokakat agresszívvá tett.

Kitért arra is, hogy a Budai Vár és a Víziváros is számos ostromot élt át, illetve nem egyszer teljesen elpusztult, de ez volt az első olyan alkalom, amikor részben magyar védősereg próbálta ott útját állni az ellenségnek. Szerinte minderre olyan időszakba került sor, amikor a németek szempontjából már mindegy volt a küzdelem, és csak arra voltak jók a fővárosi harcok, hogy Budapest gyönyörű épületei elpusztuljanak.

Szóba került még a megszállóknak a naplóban szintén megjelenő brutalitása és hivatalosan is jóváhagyott fosztogatási hajlama; a civil lakosság sokszor szétbombázott ingatlanjaihoz, tulajdonképpeni identitásához való ragaszkodása; Magyarországnak a súlyos háborús károk és az irreális jóvátétel okozta, máig ható gazdasági lemaradása és a nemzetközi diplomáciai helyzet, amely azt eredményezte, hogy Kelet-Európa végül szovjet rabigába került.

Budapest élni akart

A legfontosabb gondolatokat viszont az akkori társdalom – kissé paradox helyzetet eredményező – szívósságával kapcsolatban mondta el Szerencsés: “Az élet élni akar, az életösztön pedig nem mérlegel. Budapest elképesztő vitalitásról tett tanúbizonyságot: az emberek az ostrom alatt és után is előteremtették a szükséges életfeltételeket, ha kellett döglött lovat ettek, ha kellett batyuztak, csencseltek vagy feketéztek. Ugyanez az élni akarás volt megfigyelhető a romeltakarításban. Ennek során a kommunisták törekedtek a számukra ideológiailag kellemetlen épületek elbontására, de sok, egyébként jó szándékú ember is pótolhatatlan károkat okozott azzal, hogy válogatás nélkül tüntette el akár a Budai Vár, akár a pesti paloták romjait.”

Ezeket a témákat kendőzetlen, gyermeki őszinteséggel mutatja be az Ostrom és remény. Ha van szöveg, amelyet a témával, vagy a történelemmel most ismerkedő fiatalnak érdemes a kezébe adni, akkor a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent 110 oldalas, ízléses, keménytáblás borítóval bíró mű mindenképp ilyen. A szakmai rész kellően megvilágítja és kontextusba helyezi Andai Franciska történetét; a napló lendülete pedig hamar magával ragadja az olvasót viszontagságokon, apró örömökön, nélkülözéseken, bujkálásokon és a törékeny idilleket hozó megkönnyebbüléseken keresztül. Negatívumként mindössze a lábjegyzetelés egy-két apróbb következetlenségét lehetne említeni, de ezek nem vonnak le az olvasói élményből.