Carl Lutz mindent megpróbált, de belátta, háborúban zárójelbe kerül a diplomácia

A nyolcvan évvel ezelőtt, 1944-1945 fordulóján zajlott budapesti ostrom idején már féltucat külképviselet sem működött a magyar fővárosban. A hátrahagyott követségi és konzulátusi épületeket elsősorban a semleges országok diplomatái próbálták biztosítani, így a svájci külképviselet tagjaira különösen nagy felelősség és embertelen megpróbáltatás hárult. Így írta be nevét a történelembe Carl Lutz svájci diplomata is. 

A Helvét Konföderáció budapesti követét, Maximilian Jaegert még 1944. november 4-én felszólította a Szálasi Ferenc vezette kormány, hogy költözzön a fővárosból a Dunántúlra. A diplomata Bern utasítását követve azonban ezt megtagadta. 1944. november végén a svájci külügyminisztérium instrukcióinak engedelmeskedve Jaeger visszatért hazájába. Az ügyvezető Anton Klichmann első titkár lett, aki azonban december 8-án szintén távozott a magyar fővárosból betegségére hivatkozva, így maradt a külképviselet és rábízott érdekvédelmi feladat az akkor 31 éves Harold Feller másodtitkárra és munkatársaira többek között Carl Lutz alkonzulra. Fontos aláhúzni, hogy a budapesti svájci követség, ekkor is, mint mai is, a Stefánia út 107. szám alatt található villában volt, távol a Várnegyedtől, így annak érdekében, hogy az egyes, Svájcra bízott ingatlanok biztosíthatók legyenek, a követség munkatársai szétszóródtak a városban, nem egyszer egykori külképviseletek épületeibe költöztek átmenetileg.

A fiatal diplomata, Harold Feller 1943 márciusában érkezett Budapestre, amikor már a svájci követség számos állam érdekképviseletét látta el Magyarországon, több olyan országét, amelyik a Várnegyedben rendelkezett épülettel. Így mindenekelőtt Nagy-Britannia és Írország követségének, Verbőczy utca 1-ben (mai Táncsics Mihály utcában) található ingatlana is Svájc felügyelete alá került 1942 januárjában. London ugyanis 1941. április 7-én szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, és eredetileg az Egyesült Államokra bízta az érdekképviseletet, de néhány hónappal később, 1941. december 13-án Budapest hadat üzent Washingtonnak, így röviddel ezután megszűnt a hivatalos érintkezés a két ország között.

Egyre nagyobb teher hárult a svájciakra

Mindezek után az amerikai külképviselet és korábban rábízott további országok ingatlanainak védelme és konzuli feladatainak biztosítására a semleges Svájc kapott felkérést. Nem csak Nagy-Britannia, hanem Belgium is eredetileg az Egyesült Államokra bízta érdekképviseletét. A Londonban tartózkodó menekült belga kormány 1941. április 3-án hívta vissza budapesti követét, Jacques de Lalaing grófot, és kérte fel az amerikai követséget állampolgárai és ingatlanja védelmére. Belgium budapesti követsége, amint mai is, a várhegy dunai oldalán a Donáti utca 34. szám alatt állt. Az ingatlannal egyébként elsősorban a svájci gyökerű család tagja és Belgium tiszteletbeli konzulja, Haggenmacher Henrik foglalkozott az ostrom idején is. Az épület a háború alatt megsérült, de nem vált használhatatlanná.

Mellékesen jegyezzük meg, hogy 1942 januárjában Egyiptom és Jugoszlávia, majd Haiti, Chile, Venezuela, Uruguay, Paraguay, (Brit-Honduras), San Salvador, Görögország, Románia, Lengyelország és Olaszország is a Helvét Konföderációra bízta érdekképviseletét. A fenti országok közül csak Lengyelországnak volt épülete a Várnegyedben, mégpedig az Országház utca 13-ban (szintén Svájc felügyelete alatt), de 1941 januárjában ezt is végleg bezárták. 

Esterházy-kincsekre is vigyáztak

Az egykori brit követség épületében Carl Lutz alkonzul rendezkedett be 1944 őszén. Őt 1942 januárjában küldte Bern azzal a kifejezett szándékkal, hogy a más országok által a svájci követségre bízott érdekképviseleti munkát segítse Budapesten. Lutz és bátor munkatársai, illetve a mindenkori követ és ügyvivő munkájának köszönhetően több tízezer üldözött személyt, nagy többségben zsidókat tudtak megmenteni nemcsak követségi épületek segítségével, hanem a Svájcra bízott ingatlanokon keresztül, amelyeket védett házaknak nyilvánítottak. 1944. december 24-től Carl Lutz a magyar főváros ostromának végéig a régi brit követség budavári épületében tartózkodott.

Az ostrom alatt ez az ingatlan súlyosan megrongálódott. A homlokzat jelentős része ledőlt és az épület lakhatatlanná vált. A svájci alkonzul azonban a pincében túlélte az ostromot. A svájci követség ügyvivője, Harald Feller pedig a Tárnok utcai Esterházy-palotasorra próbált vigyázni, miután azt védetté nyilvánították. Sőt, 1945 december közepétől itt rendezte be ideiglenesen a külképviseletet is, de az egymás mellett álló ingatlanok súlyos bombatalálatot kaptak és teljesen összedőltek. Az itt tárolt felmérhetetlen értékű Esterházy-kincsek nagyrészben megsemmisültek.

Nyoma veszett az ügyvivőnek

A svájci ügyvivő rendkívül nehéz körülmények között ugyan túlélte az ostromot, de alig néhány nappal a harcok befejezése után 1945. február 16-án a Vörös Hadsereg helyi vezetője hívta magához, és ezt követően nyoma veszett. Többedmagával a svéd Raoul Wallenberg diplomatához hasonlóan Moszkvába hurcolták, ahonnan Svájc intenzív közbelépésre csak 1946-ban egy évvel később szabadult. Fontos megjegyezni, hogy az orosz-svájci hivatalos kapcsolatok 1918-ban megszakadtak, és csak 1946-ban álltak helyre, így a Vörös Hadsereg által megszállt Budapest veszélyes volt a helvét diplomatáknak.

Carl Lutz, aki a brit nagykövetségre vigyázott munkatársaival, 1945 április elején kaptak utasítást a megszálló szovjet katonai parancsnokságtól, hogy hagyják el Magyarországot. A svájci érdekeket és az ingatlanok ügyét rövid ideig egy Budapesten élő zürichi születésű textilgyári igazgató, Peter Züricher, majd pedig 1945 októberétől dr. Vigh Pál intézte. Nagy-Britannia egykori követségének és Belgium külképviseletének  Várnegyedben lévő épületeivel 1945-ben a Szövetséges Ellenőrző Bizottság felállása után a brit katonai misszió foglalkozott. Svájc hivatalosan csak 1946 márciusában tudott új diplomatát küldeni Budapestre és rendezni a háború alatti érdekvédelmi kérdéseket.

Carl Lutz érdemeit emléktábla méltatja a Táncsics Mihály utca 1. falán. Az embermentő diplomata ötven éve, 1975 februárjában hunyt el Bernben. 

Fejérdy Gergely
A szerző egyetemi oktató, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója