Édesanyját, a tornász olimpiai bronzérmes Ducza Anikót minden edzésére követte a gyermek Jánosi Zsuzsanna, így történt, hogy a Vasasnál későbbi edzője felfigyelt villámgyors, rugalmas mozdulataira és robbanékonyságára. Az 1988-as szöuli olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok tőrvívó sorsa nem is alakulhatott másként, hiszen családjában mindenki sportoló. Élete ugyanakkor mindig is elválaszthatatlan volt a Budai Vártól, itt nőtt fel, mai mindennapjai is ide kötik.

Családjában mindenki élsportoló, szülei, nevelőapja, férje, apósa…

Igen, így együtt összesen 17 olimpiai szereplése van a családnak. Van arany, bronz, és olimpiai helyezésekkel is rendelkezünk. De az Európa- és világbajnoki érmek száma ennél biztosan több. Édesanyám az 1964-es tokiói olimpián szerezte bronzérmét, én akkor egy éves voltam.

Akkor hogy lehetett összeegyeztetni a szülést, a gyereknevelést, a felkészülést?

Úgy, hogy három hónapos voltam, amikor édesanyám visszament az edzőterembe… a nagymamám vigyázott rám. Először az Úri utcában laktunk, nagypapám szolgálati lakásában. Ebben a másfél szobában laktak a nagyszüleim, szüleim és a nagybátyám. Innen költöztünk át a Tárnok utcába, majd a Dísz térre és megint vissza a Tárnok utcába, de ide immár a nevelőpapámmal, egy másik, nagyobb lakásba.

Nagymamájáról milyen emlékeket őriz?

Nagymamám a világ csodája volt, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Ő biztosította édesanyámnak, hogy sportolhasson, és ami itt érdekes, hogy az én sportpályafutásomat meg édesanyám segítette ugyanígy, hogy nagyon sokszor ő vigyázott a kisfiamra, Dánielre. Napközben ő ügyelt rá, míg minket férjemmel lekötöttek az edzések, utazások, versenyek. Merthogy három hónappal szülés után én is visszatértem az edzőterembe… Ismételte magát a történelem. Édesanyámnak nagyon sokat köszönhetek, aki végig támaszom volt a sportkarrierem miatt. Sajnos nevelőpapám halála előtt három évvel elköltöztek a Várból egy teraszos budai lakásba. De ott nem érezte jól magát, mert egész élete a Várhoz kötötte. Ha lehetne az élettől egy kívánságom, édesanyámat még vissza szeretném költöztetni a Várba.

Mikor fedezték fel sporttehetségét?

Tizenkét éves koromtól vívok, de tornász anyukám mellett már előtte is sokmindent kipróbáltam, mert szerette volna, ha vele vagyok, míg ő edz. Tornásztam, teniszeztem, sőt még Berczik Sára művészitorna óráira is jártam. De a Vasasban kiderült, hogy tornász az nem leszek, bár az alapvető mozgásintelligenciát magamra szedtem. Egyszer bejött a tornaterembe anyu tanítványának a férje, aki vívóedző volt, és kiszúrta magának ezt a hosszú kezű-lábú csetlő-botló lányt.  A Puskin utcában, a BSE-ben (Budapest Sport Egyesület) kezdtem, de hamar a Honvédba igazoltam. Megmagyarázhatatlan, hogy miért fogott meg a vívás.

Nem hátráltatta a tanulást a sport, a versenyek?

A Budavári Általános Iskolába jártam, aztán a Petőfi Sándor Gimnáziumba, ott, ahol most az olimpiai kiállítás is van; ide egy japán babát Anikó is kölcsönzött, ez ott ki van állítva mint emlék a tokiói olimpiáról. A sportolás mellett is simán elvégeztem a gimit, nem mondom, hogy ötösökkel, mert minden hétvégén versenyen voltam, de mivel sportosztályba jártam, a tanárok ezt megértették. Az utánpótlás-válogatottat már gimi alatt utolértem, és a felnőtt válogatott kapuját döngettem már akkoriban.

Kik voltak a hetvenes évek befutott vívó sztárjai, hogy lehetett belépni a nagyok világába?

Maros Magda, Tordasi Ildikó, Bóbis Ildikó…  nagy élmény volt velük utazni külföldi versenyekre. Viszonylag könnyedén vertem a világbajnokokat, mentem előre, mint a gőzmozdony. Voltam vagy tizenhét éves. De Maros Magdi odajött hozzám: „Kisanyám, tudod, mikor leszel jó vívó? Majd ha tudod is, hogy kit vertél meg.” Mert ha tudod, hogy kivel vívsz, akkor el kell bírnod azt a terhet. Az egész pályafutásomat végigkísérte ez a mondat, mert nagyon nagy igazság van benne.

Bármilyen sportágról beszélünk, az élsportolók pár dologban azonosak: nagy akaraterő, lemondás, önfegyelem. Ez az Ön esetében családi vonás?

Az élsportoló egy egészen más élet… Hogy kik voltak a gimis osztálytársak? Csak egy-kettő van meg. Annyira a sportra koncentráltam, hogy kimaradtak a tinédzserévek… Ez lemondás, de aki komolyan gondolja, az nem így tartja. Ez egy életforma. A családban mindenki így gondolkodott, ezért sohasem volt kérdés, hogy mész-e edzésre. Ha akartál valamit magadtól, azt nem lehetett félvállról venni.

Egyéni és csapatgyőzelmei is vannak, melyik győzelem jelent nagyobb örömet?

Négy olimpián vettem volna részt, ha nem bojkottáljuk Los Angelest, Szöulban pedig negyedik helyezett lettem egyéniben. Ezek nagyon fájnak. 1987-ben és 88-ban is világranglistát nyertem, ami azt jelenti, hogy az adott évben az összes világkupa-versenyen az első három helyezettben benne voltam. Ez sportszakmai szempontból sokkal nagyobb teljesítmény, mint egyetlen versenyt megnyerni. A dobogón állni számomra azt jelentette, hogy hú de jó, hogy meglett a sok befektetett munkának az eredménye.

Az élsportolók visszavonulás után rendszerint edzősködnek, de nem így történt az Ön esetében…

Férjemmel, Németh Zsolttal együtt elvégeztem a Testnevelési Főiskola szakedzői szakát, mindketten vívó edzők is vagyunk. De soha nem edzősködtem, mert jött egy lehetőség a Magyar Vívó Szövetségnél, ahol először szakfelügyelő, sportigazgató, majd utánpótlás-igazgató, a Héraklész-program vezetője voltam. Jólesett, hogy az Olimpiai Bizottság úgy köszöntött a 60 éves születésnapomra készített írásában, hogy a sportért nemcsak a páston, hanem az irodában is tettem.

Van kedvenc helye az I. kerületben?

Én ízig-vérig budai vagyok, Pestre csak ügyet intézni megyek. Persze ez nagyon arisztokratikusan hangzik, de ez az igazság. Most Sasadon lakom, de minden ideköt a Várhoz, ahol kis boltot üzemeltetünk. Gyerekkoromban a sétány volt a kedvencem, persze akkor még teljesen máshogy nézett ki minden. Ma sokkal több a turista, össze se lehet hasonlítani. Megértem az aggodalmakat, hogy túl sok látogató jön, de ők azért jönnek fel a Várba, mert csodálatos. Számomra most kicsit furcsa, hogy a Dísz téren két nagy épület is lesz, mert eddig egész életemben máshogy nézett ki a tér, és ehhez szoktam hozzá. De szerintem csodálatos lesz a Vár.

Jánosi Zsuzsanna és családja 17 olimpiai szereplést tud magáénak.

 

Ducza Anikó

olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász, edző

1962 prágai világbajnokság, gerenda: bronzérem
1964 tokiói olimpia, talajtorna: bronzérem
1965 Budapesti Universiade, összetett: arany
1965 Budapesti Universiade, csapat: arany

1969-1976 között edző, 1972-ben a müncheni nyári olimpiai játékokon a női tornász válogatott bronzérmet hoz haza. Testnevelő tanárként dolgozott a Budavári Általános Iskolában.

Kitüntetései:
A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozata (1964)
Az év magyar tornásznője (1965, 1966)
Kiváló sportoló
A magyar tornasport halhatatlanja (2013)
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2017)

 

Jánosi Zsuzsanna

olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok tőrvívó

1983 bécsi világbajnokság, tőr csapat: bronz
1985 barcelonai világbajnokság, tőr csapat: ezüst
1987 lausanne-i világbajnokság, tőr csapat: arany
1988 szöuli olimpia, tőr csapat: bronz
1988 szöuli olimpia, tőr egyéni: negyedik hely
1994 athéni világbajnokság: bronz

Visszavonulása után a Magyar Vívószövetség utánpótlás- és sportigazgatójaként dolgozott.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024., 3.számában, fotó: Kaiser Ákos)