Pincék, barlangok, óvóhelyek
Hogyan keletkezett a budai Vár alatt az a számos föld alatti létesítmény, amelynek nagyobb része ma is létezik, csak kevesek előtt ismert? Egyebek mellett erre a kérdésre is választ kaphattak azok, akik ellátogattak Szabó Balázs okleveles építőmérnök, mérnöktanár bunkertúrájára, hogy vezetésével bejárják a budavári Városháza alatti titokzatos tereket. A járatok története legtöbbször a középkorban indul, és a közelmúltig tart.
A kora középkori vár alakítói a védhetőség miatt szívesen választottak magasabb hegyeket, Budán mégsem a mai Gellért-hegy mellett döntöttek. Szabó Balázs szerint ennek egyrészt morfológiai oka volt, a laposabb várhegyen több volt a hely, akár négyszáz ház és telek is elférhetett. Másrészt geológiai: a Gellért-hegy gyomrában a talajvíz lent van a Duna szintjén, a budai Várnál viszont a 8-10 méter vastag mészkősapka alatt (mely védte az eróziótól a kőzet és a talaj közti agyagos márgát) volt a víz, amihez kutakkal már hozzáfértek. Ebben a rétegben találhatóak a történelem során vájt pincék, barlangok, alagutak és óvóhelyek is. Megfi gyelések szerint a barlangszerű üregek, pincék épp a vári utcák alatt sorakoznak már IV. Béla király óta. A középkorban jelentős szőlő- és bortermelő vidék volt itt. A barlangokból kialakított boltozatos pincék első és második szintjén tárolták a bort, a legalsó harmadik szint lépcsői viszont többnyire már az utcák alá vezettek, mert arra tudtak terjeszkedni.

A 20. század első felében aztán ezeket a pincéket összekötötték egymással, nem függetlenül a II. világháború kitörését előre jelző hírszerzési információktól. Hitler totális hatalomátvételét követő évektől tényként kezelték a kontinentális, fegyveres konfl iktus bekövetkeztét. Ezért már 1935 októberétől hatalmas és titkos építkezésekkel készültek Budapesten is, megfelelve annak a titkos kormányhatározatnak, melyben elrendelték, hogy minden, az országirányításban szerepet játszó intézménynek saját költségvetéséből óvóhelyet kell létesítenie. Ismert, hogy abban az időben a minisztériumok zöme a Budai várban vagy a várszoknyán volt. Horthy kormányzó kabinetirodája is a Budavári Palotában kapott helyet (most Országos Széchényi Könyvtár), de a Magyar Nemzeti Bank – amelynek nem itt volt a központja – is vásárolt egy épületet az Úri utca 72. szám alatt. Maga az alelnök Scossa Géza vette a nevére titokban, majd a bank pénzén építettek egy 6-700 banki alkalmazott, az aranykészlet és a Szent Korona védelmét ellátni képes, 45 méter mélységig lenyúló óvóhelyet. (Az épület a közelmúltban az MNB-től magántőkealapokhoz kötődő cégek tulajdonába került.) Bár az épületet több milliárdért felújították, egyelőre üresen áll. Az alatta lévő hatalmas pincerendszerhez viszont nem nyúltak, az rossz állapotú, s bár más járatokkal ez is össze van kötve, külső irányból sem látogatható.

Nem messze innen, a Kapisztrán téren lévő épületben akkoriban az Állami Nyomda üzemelt, mely a kormányzati iratokat (igazolványokat, útleveleket, posta-, és illetékbélyegeket, hatósági hirdetményeket, stb.) állította elő, így a ma már az I. kerületi polgármesteri hivatalnak helyet adó tömb alatt is egy 470 négyzetméteres óvóhelyrendszert kellett kiépíteni.
Az eredeti sziklákat lefaragták és téglafalakat, boltozatokat építettek, az aljzatot lebetonozták. A falak mögött a már említett agyagos márga található, ám ebből odalent már semmit nem lehet látni. Hogy miként funkcionált a háború idején a pincerendszer, arról egy későbbi lapszámunkban olvashatnak.