Az iskolakezdés kisebb-nagyobb mértékben a legtöbb átlagos család (és gyerek) számára is megterhelő. Egyre több kisgyerek hordoz többletterheket az iskolatáskájában, és nem csak a szó fi zikai értelmében. Az SNI-s (azaz speciális nevelési igényű) kicsik szükségleteiről Pipicz-Bús Dorottyánál, a Meseliget Alapítvány kuratóriumi tagjánál, és Sólyom Brigittánál, a Csodakapu Alapítvány szakmai vezetőjénél érdeklődtünk.
Az SNI-s gyermekek száma évről évre nő. De vajon mi lehet ennek az oka? Pipicz-Bús Dorottya szerint az online világ nagyságrendekkel több információval terheli meg a gyereket, mint a valódi világ. Az információt feldolgozni mentális energiára van szükség. A gyereknek azonban a fejlődéshez is szüksége van mentálisenergia-befektetésre. A megnövekedett információ feldolgozás miatt – a véges kapacitások okán – a gyereknek nem, vagy alig marad megfelelő mentális kapacitása a saját fejlődésére.
Az ember szociális lény, alapvető igénye a kapcsolódás más emberekkel. Manapság a szülők már nem szívesen engedik ki a gyerekeiket az utcára, megszűntek az estig tartó bandázások, így a társaskapcsolattal megszerezhető erősségek hiányában sok fi atal lesz stresszesebb, esendőbb. A stressz pedig tanulási nehézségeket okozhat. Sólyom Brigitta úgy látja, az SNI-s gyerekek növekvő számában a kifi nomultabb diagnosztika is közrejátszhat. Megerősítette, hogy a korábbi időkkel szemben nagyságrendekkel ingergazdagabb lett a környezet, ez alól már az anyaméh sem mentes teljesen, amiből aztán a többségitől eltérő fejlődési irány alakulhat ki.
Sok szülő bizonytalan abban, hogy az enyhe fokú fi gyelemzavar, hiperaktivitás vagy autizmus gyanúját fel kell-e tárnia az általános iskolai beiratkozás előtt. Ennek szükségessége elsősorban attól függ szerinte, hogy milyen fokú a fi gyelemzavar, hiperaktivitás vagy autizmus. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen típusú iskolába kívánják a gyermeket beíratni, hagyományos tanrendűbe, vagy a specialitást kezelni tudó, mondjuk Waldorf vagy a Rogers pedagógiai módszert alkalmazó iskolába. Az iskolaválasztásnál nagyon fontos tudni, hogy a tanító milyen kompetenciákkal rendelkezik, milyen az iskola típusa, és milyen gyermekünkkel foglalkozó háttércsapat áll a tanító mögött. Ha a szülő nem tárja fel gyermekével kapcsolatos ismereteit az iskola előtt, akkor a pedagógust érhetik kellemetlen meglepetések. Érdemes tudni, hogy egyes alternatív pedagógiai vagy magániskolákban gyakran befogadnak speciális nevelési igényű, autizmussal vagy hiperaktivitással élő gyermekeket, még akkor is, ha nincs megfelelő gyógypedagógiai háttér. (Vannak azonban iskolák, amelyek egyenesen kikötik, hogy SNI-s gyereket nem vesznek fel.)
Pipicz-Bús Dorottya tapasztalata szerint az integrálás valódi SNI, de beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTMN) esetén sem elegendő. Az állami iskolákban a tanárok nem minden esetben vannak felkészülve a kezelésükre, és a NAT sem használható ilyenkor megfelelően. A picit nehezebb gyerek még lehet teljesen egészséges, még boldogan le tudná élni az életét, a szülőknek ilyen esetben érdemes egy olyan szakembert keresniük, aki a család egészével foglalkozik. A család a gyereket segíti a fejlődésében, a szakember pedig a családot a megfelelő családon belüli kommunikáció kialakításában.
Mit adjon az iskola?
Az SNI-s gyereknek az iskolában inklúzióra, di erenciált oktatásra van szüksége, nem integrálásra. Egy olyan tanári karra, akik egymást segítik és az adott gyerekről az információt átadják egymásnak. Nem azt kell nézni, hogy a többiekhez képest hogyan teljesít, hanem azt, hogy a tegnapi önmagához képest fejlődött-e. Arra van szüksége, hogy az erősségeit feltérképezzék. Hogy ne csak a preferált, hanem mindegyik típusú intelligencia hasonló megbecsülést élvezzen. Azok a mondatok, hogy „az ének, a tesi és a rajz nem fontos tantárgyak” integráló iskolában is gyakran elhangzanak, noha a testnevelés segíti az idegrendszer fejlődését, a zene és a rajz pedig szintén visszahat rá – hangsúlyozza a Meseliget Alapítvány munkatársa.
Sólyom Brigitta a gyógypedagógiai, fejlesztőpedagógiai vagy speciális pedagógiai háttér szükségesét említi egy SNI-s gyerek sikeres iskolai beilleszkedésének egyik alapkövetelményeként, hiszen tőlük kaphat megfelelő fejlesztést. Viszont velük sokkal kevesebb időt tölt, mint az osztálytanítóval, és ezért nem kevésbé fontos az ő szemlélete és személyisége is, hiszen az egész vele eltöltött idő fogja meghatározni a gyermek iskolával való kompatibilitását. Ha az adott tanító nem kellően rugalmas, nincs kellő ismerete az SNI-s gyermek sajátosságairól, akkor nincs az a gyógypedagógus, aki ki tudja „simogatni” az így okozott problémákat.
A szülők házi feladata
A tapasztalatok szerint a szülő sokszor saját kudarcának éli meg a gyerek kudarcát, és ahelyett, hogy ellensúlyozná, még – akarva vagy akaratlan – rá is tesz, jelzi Pipicz-Bús Dorottya.
„Munkám során találkozom azzal is, hogy maga a szülő is tanulási gondokkal küzdött gyerekkorában. És miután ő annyi bántást kapott, nincs más eszköze, csak a bántás. Az is előfordul, hogy a szülőt annyira nem elfogadó közegben nevelték, hogy elsajátította azt az érzést, hogy az ilyen ember nem elfogadható. Így, mikor megszületik a rá hasonlító gyermeke, annyit fog tudni róla, hogy nem elfogadható” – húzta alá, megjegyezve, hogy sok családnál tapasztalt erős tagadást: „Az én gyerekem nem bolond!” Nem, nem bolond. De „bele fog bolondulni” abba a sok kudarcba, amit azért kell átélnie, mert nem kap megfelelő segítséget. Probléma az állapot megértésének a hiánya is. A szülő úgy ad tanácsot a gyereknek, ahogy az a megoldás neki segítene. Csakhogy a gyerek más, másféle megoldások jelentenék neki a kiutat. Fontos lenne az SNI-s gyerekek szüleinek megérteni, hogy az idegrendszeri fejlődés mássága idegrendszeri kapacitás-csökkenéssel jár. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a gyerek kiborul olyan dolgokon, amiket mások jól tolerálnak, illetve attól is, amiről mi nem is tudunk. Ezért fontos a gyereket megtanítani arra, hogy az érzései mögé lásson és meg tudja állapítani, hogy most valójában mi is a kiborulás oka. Amint a szülő feltérképezi ezeket, valamilyen kreatív megoldással el tudja kerülni. Erre persze csak olyan szülő képes, aki maga is harmóniában van önmagával.
Sólyom Brigitta azt tanácsolja az érintetteknek, hogy ne az interneten olvasottak alapján keressék a megoldást, ne hallgassanak a már meglévő diagnózissal rendelkező szülőtársakra, hiszen minden gyerek más, azaz személyre szabott diagnózis kell, ami egyébként nem feltétlenül egy papír. Elég lehet egy olyan szakembert találni, aki látja a gyermeket, és meg tudja mondani, hogy mi az, amire a gyermeknek szüksége van, hogy milyen terápiás irányban induljon el. Enélkül nagyon sok értékes idő veszhet el, és nagyon sok fölösleges fájdalom érheti a gyereket és a szülőket is.
Fotók: Shutterstock
