A Múzeumok Őszi Fesztiálja programsorozat keretében a MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban is több érdekes előadást hallhattak, láthattak az érdeklődők. A Várnegyed a Szatócsbolt a múzeumban: Semmelweisek az Apród utcában című épülettörténeti előadáson vett részt, ahol számos érdekes tényre derült fény, megtudhattuk többek között, milyen kapcsolatban áll a hajdan itt működött Fehér Elefánthoz címzett boltocska Semmelweis Ignác sírjával.

A MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum rendhagyó múzeumi tárlatvezetésén Görgényi-Tóth Márk kalauzolásában jártuk be az intézmény termeit, miközben ismertette a múzeum épülettörténetét – a Tabán történetébe ágyazva. Az évszázadokon átívelő képzeletbeli utazás a környék és a copf stílusú ház kalandos históriájáig röpített, láthatóvá téve azt is, hogy miképp változott meg a budai várnegyed és Várhegy lábának látképe.

Szarvas tér, 1894, nem messze a szülői háztól. Ahogyan már Semmelweis sem látta. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Görgényi-Tóth Márk rámutatott arra, hogy az Apród utca környéke már a török előtt is lakott területnek számított, majd az oszmánok kiűzése után újra benépesedett. A környéken élők – ma már meglepő –, de szőlészettel foglalkoztak. A múzeum épületének (az úgynevezett Meindl-háznak) a sorsa később összefonódott a budavári palotával. Több legenda is kering a ház történetéről, az mindenesetre bizonyosnak tűnik, hogy a közelben álló (vagyis inkább ringó) hajóhíd miatt nagy volt a forgalom errefelé, ami növelte környékbeli házak, és főleg az üzletek értékét.

Talán ez vezette Semmelweis Józsefet is, aki az 1800-as évek elején költözött Budára, és hat évvel később a Meindl-ház utcafrontján bérelt ki egy helyiséget, ahol szatócsboltot üzemeltetett. A kereskedést a „Fehér Elefánthoz” néven ismertek a vásárlók. Egy szatócsboltban kisebb mennyiségű, a mindennapi élethez elengedhetetlen árucikkeket lehetett vásárolni, kinek-kinek igénye szerint (amelynek szomszédságában általában más boltok vagy kocsmák is működtek). Semmelweis József a tabáni tűzvész évében nősült meg, 1810-ben feleségül vette Müller Teréziát.

Tabáni szatócsbolt és cipőkészítő, Apród utca, 1930. Fotó: Fortepan/Saly Noémi

Az utca 1879-ben kapta az Apród utca nevet. A II. világháborúban bombatalálat érte az épületet, amely jelentős károkat szenvedett. Sokáig romos állapotban éktelenkedett a Duna partján, de szerencsére – sok más épülettel ellentétben – a kommunista pusztítás nem érte utol.

A ház súlyosan megsérült a világégésben. Fotó: Fortepan/Kramer István dr; szerző: Kunszt János, 1945

Sőt, 1962-ben megkezdték felújítását, átépítését a kezdettől Semmelweis Ignác nevét viselő múzeum igényeinek megfelelően. Ekkor nyerte el mai állapotát: az emelet hátsó, menthetetlennek ítélt traktusát modern stílusban alakították át, és csakhamar a múzeum is megnyílhatott, mai napig őrizve névadója emlékét, akinek földi maradványait 1964-ben helyezték el a ház falában.

Az épület homlokzata az 1960-as évek óta már nem sokat változott. Forrás: Semmelweis Egyetem Levéltára, 1965

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak legendás főigazgatója volt a rendszerváltoztatás utáni első miniszterelnök, Antall József (1932–1993), aki megbízott főigazgatóként már 1974-től vezette az intézményt; majd 1985-tól 1990-ig főigazgatóként állt a múzeum élén. A szabad Magyarország első kormányfőjének munkásságára a bejáratnál tábla emlékezik meg, szobra nem messze található az épülettől.

A TABÁNTÓL A TABÁNIG
Semmelweis József tíz gyermekéből ötödikként született az anyák későbbi megmentője, Semmelweis Ignác (1818–1865). A híres orvos kora gyermekkorát töltötte az Apród utcai épületben, majd amikor 5 éves lett, elköltözött a család. Semmelweis Ignác 1837-ben kezdte el a bécsi egyetemet; apja hadbírónak szánta, ő azonban a gyógyítást választotta. Ekkoriban Bécs és Pest között ingázott; 1844-ben avatták doktorrá. A szabadságharc után visszaköltözött Pestre, a Szent Rókus kórházban kezdett dolgozni. Lényegre törő embernek tartották, aki ugyanakkor szeretett szórakozni is. 1857-ben ismerkedett meg Weidenhoffer Máriával, akit pár hónappal később feleségül vett, és a Váci utca 10. szám alá költöztek. Öt gyermekük született.
Utolsó éveiben lappangva fejlődött elmebetegsége, érzékeny, ingerlékeny, visszahúzódó, különc emberré vált. 1865 júliusában a bécsi elmegyógyintézetbe szállítottak; ott augusztus 13-án hunyt el. Talán kevesen tudják, de porhüvelyét ötször is újratemették. Földi maradványait a róla elnevezett múzeum udvarában helyezték örök nyugalomra.