Nyaraló lakás a Gellérthegyen, Sánc-utca, 3 szobából, kabinet, előszoba, konyha, cselédszoba, éléskamra, klosett, terasse stb.-ből álló lakás f. é. május hó elsejére kiadó – olvashatjuk a Budapesti Hírlap 1890. február 4-i számának apróhirdetései között. A lankákon Mátyás király idejében még szőlők húzódtak, a falusias jelleg sokáig megmaradt. A fővárosi középítési bizottság 1898-ban indítványozta a földút lekövezését, azaz, hogy makadám burkolatot kapjon. Az utca előtte szekérút volt, amely a hegyen álló stációkhoz vitt. Eredetileg így is hívták. A Stáció utca nevet 1879-ben cserélték le Sáncra. Hogy miért, az homályba vész, mert ugyan több erődöt is emeltek a csúcson, de azokhoz nem kapcsolódott komolyabb sáncrendszer. Az utolsó stációfülkét a Szirtes út és a Számadó utca sarkán a helyi lakosok visszaemlékezése szerint az 1951. május elsejére virradó éjszaka bontották le.

A Citadellát megelőzően az oszmán hódítás időszakában (1541-1686) egy kis török palánkerőd állt a csúcson, amely lőállásként, megfigyelőpontként funkcionált. A Gellért püspök 1046-os vértanú haláláról elnevezett dombot a törökök szintén egy szent emberről, a szúfi misztikus rendhez, a bektásikhoz tartozó Gürz Éliászról nevezték el, akit a hiedelem szerint az erőd előterében temettek el.

A Gellérthegyet a XVII-XVIII. századi városi legendák szerint boszorkányok népesítették be, akik a Sánc utcán át jártak-keltek a csúcsra fel. Mint azt A régi Budapest erkölcse című 1922-es munkájában Siklóssy László írta: „A német a Blocksberg kifejezést Boszorkányhegy értelemben használja, tehát a (Buda törököktől való visszafoglalása után érkező) német telepesek azért nevezték el a Gellérthegyet Blocksbergnek, Boszorkányhegynek, mert gyanús jelenségeket, sötétben bujkáló embereket láttak a hegy környékén. Ezek a jelenségek a boszorkányos hitet jogosulttá tették.” A témát 1939-ben alaposan feldolgozó Dömötör Sándor szerint „a Gellérthegyhez fűződő boszorkánygyűlés emléke a töredékes népi adatokban sokkal pontosabban utal a boszorkányhit Európa-szerte közismert részleteire, mint a XVII. századtól kezdve a boszorkányperekben lelhető adatok”, így inkább tekinthető általános jelenségnek, mint a konkrét helyszínhez kötődő legendának.

A Sánc utca-Hegyalja sarok a szocializmus alatt egy rövid ideig amolyan állambiztonsági fertőként vált ismét hírhedté. A Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnöksége ugyanis 1968-ban egy sztriptízbárnak, szórakozóhelynek álcázott, külföldiek megfi gyelésére létesített ott helyet. Ez volt a Sole Mio, amelynek bohózatba fulladó működését – mivel oda járt az állampárti elit is – beszüntették. Az Ámor Háza néven futó műveletet végül 1972 elején végleg leállították, az ügynököket más állambiztonsági szervekhez irányították, az épületben pedig presszó nyílt s ma Mambo Bar néven fut.

(Fotó: A Sánc utca torkolata a Hegyalja útnál / Forrás: Fortepan/Szabó Krisztina)

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/16. számában.)