Szeptember 13-án jön a kerület napja
A délutántól késő estig tartó nagyrendezvényen különböző programok és koncertek várják az érdeklődőket, de bemutatkozik Budavár Söre is.
Új közösségi élményeket ígér az I. kerületben Budavár Önkormányzata és a Márai Sándor Művelődési Ház közös szervezésű eseménye.
A szeptember 13-án, szombaton 16:00 és 22:00 óra között jelentkező Budavári Fesztivál – mely a Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpontban lesz –, az első ilyen alkalom a kerület életében.
Ezen a napon meinden a budaváriakról szól majd – ígérik a szervezők. Az új kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az I. kerületben élőket.
„Szeretnénk lehetőséget adni a találkozásra, beszélgetésre, kapcsolódásra és persze a közös élményekre is. Ezért a budavári lakosok számára a belépés ingyenes, és ráadásul vendégül látjuk őket egy korsó sörre is, hiszen a fesztiválon mutatkozik be Budavár Söre!”
A rendezvény házigazda: Fazekas Csilla, Budavár alpolgármestere
Köszöntőt mond: Böröcz László, Budavár polgármestere
Az eseményen színpadra lép:
- Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus
- Pély Barna Band
- Irie Maffia (nagykoncert)
A belépőjegy ára 5000 forint, de a 6 éves kor alatt, illetve au I. kerületi lakosok számára ingyenes.
Az ár tartalmazza Budavár Sörét, melyből a 18 éven felüli látogatók egy korsónyit kaphatnak ingyen.
Jegyek ezen a linken érhetők el.
Az esemény időpontja: szeptember 13. szombat 16:00-tól
Helyszín: Czakó utcai Sport-és Szabadidőközpont (1016 Budapest Czakó u. 2-4.)
(Nyitókép: Irie Maffia)