Családias légkör, modern szemlélet a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban
Évtizedek óta stabil bástyája a budapesti középfokú oktatásnak a Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Bár diákok ma már a város megannyi pontjáról, sőt az agglomerációból is járnak ide, az iskola szorosan kapcsolódik a budavári gyökereihez is. Kerületi iskolákat bemutató sorozatunkban ezúttal a Szilágyi igazgatójával, Péterffy Mátyással beszélgettünk az intézmény múltjáról, egyedi pedagógiai szemléletéről, a gazdag közösségi életéről és a jövő kihívásairól.
A Szilágyi Erzsébet Gimnázium egyik legfőbb sajátossága, hogy kizárólag nyolcosztályos képzést nyújt. Míg a hasonló intézményekben gyakran megfér egymás mellett a négy-, hat- és nyolcosztályos struktúra, itt a nevelőtestület már 1992-ben úgy döntött, hogy az egész iskolát szerkezetváltó formában működteti. Emiatt az intézménybe a felvételi után kivételes esetekben lehet csak átjelentkezéssel később csatlakozni.

A közepes méretű – mintegy 490 diákot számláló – gimnázium másik markáns ismertetőjele, hogy a tizedik osztály végéig nincsenek tagozatok. Péterffy Mátyás igazgató (képünkön) ezt tudatos előnyként emeli ki: a gyerekeknek nem kell túl korán elkötelezniük magukat a mérnöki, orvosi vagy jogi pályák mellett. Az általános tantervű képzés stabil alapot ad, míg a tizenegyedik-tizenkettedik évfolyamon már intenzív felkészítés zajlik az emelt szintű érettségire. Ennek köszönhetően a diákok rendkívül széles skálán tanulnak tovább – a műszaki egyetemektől a természet- és társadalomtudományokon át a gazdasági és a művészeti területekig.
Az iskola harmadik erőssége a magas szintű nyelvoktatás. Öt idegen nyelvet kínálnak, az angol és a német mellett három neolatin nyelv – francia, olasz, spanyol – közül választhatnak a fiatalok. Az angol, a német és a francia már ötödik évfolyamtól első idegen nyelvként szerepel a palettán, míg az olasz és a spanyol a kilencedik évfolyamtól másodiknak választható. Aki azonban első nyelvként a német vagy a francia mellett dönt, az másodikként angolul fog tanulni. Ez a gazdag kínálat ritkaságszámba megy a mai középiskolák között. E gyökerek messzire nyúlnak: a Szilágyi az országban az elsők között, már 1963-ban elnyerte az UNESCO-iskola címet, ami már akkor is nemzetközi, leginkább francia diákcseréket biztosított.

Az országos középiskolai rangsorok élmezőnyéhez tartozó – hagyományosan a legjobb ötven között szereplő – intézmény nemcsak a magas szintű lexikális tudásról, hanem családias, gyerekközpontú légköréről is ismert. A Szilágyi rengeteg programot, közösségi eseményt és tábort kínál. Különösen gazdag a nyári tábori kínálat – hét különböző tematikával, de év közben is számos sportprogramot szerveznek: vízi- és – többek között Balaton-parti – biciklitúrák erősítik a csapatszellemet.
A diákok körében rendkívül népszerűek a sportnapok vagy az olyan hagyományos iskolai rendezvények, mint a gólyaavató vagy a ballagás. Emellett további programokkal a közös emlékezést, élményszerzést erősítik. Ennek sikerét jelzi, hogy sok a többgenerációs diák: a szülők szívesen adják gyermekeiket abba az iskolába, amelynek egykori diákjaiként maguk is szép emlékeket őriznek, függetlenül attól, hogy a fővárosból vagy az agglomerációból – például Solymárról vagy Nagykovácsiból – járnak be.

Ugyanakkor a szabad iskolaválasztás és a felvételi rendszer miatt a tanulóknak csupán mintegy tíz százaléka érkezik közvetlenül a kerületből. Ennek ellenére a Szilágyi aktívan kötődik Budavárhoz: a diákok örömmel vesznek részt a kerületszépítő napokon (Tabán, Vérmező), és hagyományosan a gimnázium szervezi a mezei futóversenyt a Vérmezőn. Emellett a közeli Márai Sándor Művelődési Ház is remek külső helyszínként szolgál a rendhagyó órákhoz és kulturális programokhoz, segítve a fiatalokat a hagyományos iskolai keretekből való kilépésben.
A jövőbe tekintve az elkövetkező évtized számos komoly kihívást tartogat az oktatás számára. Az igazgató kiemelte az MI (mesterséges intelligencia) előretörését, amely alapjaiban kérdőjelezi meg például a hagyományos házi feladatok és dolgozatok jellegét, új válaszokat és adaptációt kényszerítve ki az iskolákból. Emellett komoly figyelmet érdemel az elöregedő tanártársadalom kérdése – különösen a reál tantárgyak (fizika, kémia, biológia) területén –, valamint a csökkenő gyerekszám problémája. Az intézményi működés jövőjét mindemellett befolyásolják az oktatáspolitikai és jogszabályi változások is, amelyekhez a jövőben is folyamatosan alkalmazkodni kell.

Az iskola története. Az intézményt mint polgári leányiskolát Póra Ferenc alapította 1881-ben. Az iskola a mai Hilton Szálló helyén álló budai főgimnázium épületében kapott helyet. A Szilágyi hivatalosan 1916-17-ben alakult gimnáziummá. Hunyadi János feleségének és Mátyás király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek a nevét 1922-ben vették fel. Innen származik a címerükben szereplő holló is, amely a csőrében levelet tart. Az intézmény 1936-ban költözött a ma is használt Bauhaus stílusú téglaépületébe a Mészáros utcába. Elsőként az országban 1963-ban UNESCO-társult iskola lett. Ekkor indult a koedukált oktatás, így fiúk is járhatnak a gimnáziumba. A Szilágyi a HVG idei évre vonatkozó országos középiskolai rangsorában a 45. helyen szerepelt.
Híres diákok
• Lukács Margit (érettségi éve: 1932) – Kossuth-díjas színművésznő, a Nemzet Színésze
• Szőnyi Erzsébet (1938) – Kossuth-díjas zeneszerző, zenetanár
• Divéky Zsuzsa (1944) – operaénekesnő
• Csűrös Karola (1955) – színésznő
• Halász Judit (1960) – színésznő
• Monspart Sarolta (1963) – világbajnok tájékozódási futó, a Nemzet Sportolója
• Várbíró Judit (1965) – Erkel Ferenc-díjas karvezető, énektanár
• Dés Mihály (1968) – író, műfordító, újságíró
• Szurdi Miklós (1969) – színész, rendező, színházigazgató és forgatókönyvíró
• Láng László (1969-ben) – belsőépítész és tervezőművész
• Láng Judit (1970) – építész, belsőépítész
• Csantavéri Júlia (1971) – forgatókönyvíró, filmtörténész
• Saly Noémi (1974) – irodalomtörténész, muzeológus, Budapest díszpolgára
• Schöck Atala (1991) – Liszt Ferenc-díjas operaénekes
• Pelsőczy Réka (1991) – színésznő
• Kucsera Tamás (1994) – filozófus, művészetelméleti szakíró, egyetemi tanár
• Simon Zoltán (2007) – színész
• Bán Bálint (2009) – színész