Budapest egyik legrégebbi sztriptízklubja, a Hegyalja út és a Sánc utca sarkán lévő Mambo Bár elődje, a Sole Mio a Kádár-kori állambiztonság jóvoltából 1968-ban nyitotta meg a kapuit a vendégek előtt. A sztriptízbár abból a szempontból mindenképpen különlegesnek számított, hogy maga a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnöksége döntött a megalapításáról.

A Magyarországra látogató külföldieket a szállodákban körülményes volt megfigyelni és lehallgatni, ezért Rajnai Sándor, a hírszerzés parancsnoka 1967-ben azzal rukkolt elő, hogy szükség volna egy bárral kombinált szálloda megnyitására, amely „megfelelő ügynöki és technikai feltételek megteremtése esetén alkalmas volna a külföldi célszemélyek ellenőrzésére, tanulmányozására, kompromittálására.”

EGY KIPRÓBÁLT ÉS AMBICIÓZUS ÜGYNÖKNŐ

A családias hangulatú, olaszos jellegűnek szánt bár kialakításával dr. Juhász Imréné Meszarits Margitot, a BRFK aranyvaluta osztályán dolgozó ügynököt bízták meg, aki Telekes Éva fedő néven tevékenykedett. Tartótisztje szerint sokszorosan kipróbált, kvalifikált, hűséges és ambiciózus hírszerző korábban az Astoria Szállóban dolgozott telefonközpont-kezelőként, később pedig bárokat vezetett.

AZ ÁMOR HÁZA PROJEKT

A Hegyalja út és a Sánc utca sarkán lévő ingatlanra azért esett a választás, mert az történetesen dr. Juhászné férje tulajdonában volt. A konspiráció érdekében a férj sem tudhatta, hogy az állambiztonság akarja megszerezni az épületet, amit névleg egy állami vállalat vásárolt meg. Az Ámor Háza néven futó programot végigkísérte a szocialista érára jellemző ügyeskedés, umbuldázás és szerencsétlenkedés.

CSAK FÁCÁNNÉ NEM VOLT BEÉPÍTETT EMBER

A személyzet tagjai, a pincérek és a szakácsok is a kémelhárítás és a belső elhárítás alkalmazásában álltak, és szintén fedőnéven tevékenykedtek, bár ezt egymásról sem tudták. A korabeli állambiztonsági iratok egy kivételről tesznek említést, egyedül egy bizonyos Fácánné – akinek a pizzasütés volt a feladata – nem számított beépített ügynöknek. Dr. Juhászné azt is elintézte, hogy a fiát, Bartha Árpádot felvegyék adminisztrátornak.

BOHÓZATBA ILLŐ FORDULATOK

Ami ezután következett, az leginkább bohózatba illik. A további konspiráció jegyében a Sole Miót mint teljesen átlagos vendéglátóipari egységet akarták engedélyeztetni. A Fővárosi Tanács mit sem tudott az állambiztonsági szándékokról, ezért – hiába telefonáltak oda gyakran a belügy vezetői – húzta-halasztotta a papírok kiadását, mondván, semmi szükség sincs a nyugati fertő behozatalára. Ekkor derült ki az is, hogy a belügyesek elfelejtettek lakást bérelni a szálló szomszédságában, ahol elfért volna a lehallgatáshoz szükséges technika.

A Sole Mio fénykorában. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

BOTOND, A MAGYAR FEJLESZTÉSŰ POLOSKA

Végül Berényi István alezredes oldotta meg a helyzetet, aki külügyesnek álcázta magát, és kivette a szomszédos lakást, amely szintén fedőnéven futott. Ez volt a Tanya. Éveket késett a lehallgatóberendezéssel felszerelt bútorok és különleges bárasztalok kialakítása is. Érdekesség, hogy ekkoriban a Botond nevű, magyar fejlesztésű poloskát alkalmazták, amely nagyon kedvelt volt a kémek körében.

A MINISZTERHELYETTES KÖZBELÉP

A Kádár-korszak titkosszolgálati bárjának bukását végül az elvtársak laza erkölcse okozta. A bárban dolgozó személyzet tagjai egymásról is elkezdtek adatokat gyűjteni, mert nem tudták, melyikük dolgozik a belügynek. Arról megoszlanak a források, hogy Katicabogár fedőnéven a Sole Mióban is dolgozott-e a később Cicciolina néven, pornósztárként befutott Staller Ilona, aki az 1960-as években a titkosszolgálat kémeként tevékenykedett (őt a rendőrök akkor szervezték be, amikor még a Duna Intercontinentalban szobalányként alkalmazták). A konspirációból kihagyott Fővárosi Tanács folyton a Sole Mio bezárását követelte, mert erkölcstelennek tartotta a sztriptízbárt. Nem is alaptalanul: maga Rácz Sándor belügyminiszter-helyettes akadályozta meg, hogy a Sole Miót teljesen bepoloskázzák. A bárba végül nem kerülhettek lehallgatókészülékek, mert – ahogy egy bizonyos Rajnai elvtársnak írta a miniszterhelyettes – „mint Te is tudod, vezető elvtársak is meg fordulnak ott”.

HÁZKUTATÁS ÉS VIZSGÁLATOK

Nem sokkal a nyitás után, 1970 elején az ORFK nagyszabású házkutatást tartott a Sole Mióban, majd hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt vizsgálat indult a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnál. Ámor Háza nem sokáig működhetett, 1972 elején megszüntették, az ügynököket más állambiztonsági szervekhez irányították, az épületben pedig presszó nyílt.

ALVILÁGI LESZÁMOLÁS A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN

A rendszerváltás után az egykori szocialista lokál Black Rouge néven night clubként működött, és az 1990-es évekre jellemző alvilági leszámolások helyszíne is volt. 1996 novemberében kézigránátot dobtak rá, az azonban visszapattant a falról, és véletlenül egy arra haladó autót robbantott fel. A Sole Mio Kádár-kori történetét ugyanebben az évben több mint ötven évre titkosították, 2003-ban azonban mégis nyilvánossá tették az aktákat. Ekkor derült ki, hogy a lokálban a nyitástól 1970 decemberéig 266 vendég szállt meg, köztük diplomaták is. Az, hogy hány külföldit tudtak sikerrel megfigyelni és behálózni az állambiztonságnak dolgozó hölgyek, máig nem derült ki.

„URAIM, VALAMELYIK BETÖRŐT KERESIK TELEFONON!”

A Táncsics utca 25. szám alatt működött Old Firenzét a Kádár-korszak legdurvább bűntanyájaként emlegették. Kezdetben, 1947-ben még cukrászdaként működött, de kis kertjében a szerelmespárok is félrehúzódhattak a kíváncsi szemek elől. Ezért hamar kedvelt találkozóhely lett, ahol családos férfiak és búvóhellyel nem rendelkező párocskák is keresték a kalandot. Húsz évvel később, 1967-ben az épületet teljesen felújították, a belső térben egy, az egész falat betöltő üvegmozaikot helyeztek el, amely Firenze látképét mutatta. Az 1970-es években még arról volt híres a hely, hogy hatalmas szilveszteri bulikat rendeznek és jól öltözött közönség látogatja, amely egy színházlátogatás vagy vári vacsora után tért be mulatni, hiszen az Old Firenzében egyedülálló módon hajnali 5-ig húzták a talpalávalót.

Cziffra György játszott zongorán, törzsvendégnek számított Máté Péter, majd Zámbó Jimmy is. A hetvenes évek végére azonban eldurvult a helyzet: állandóak voltak a bárban az illegális szerencsejátékok, amelyben külföldiek is részt vettek, a helyszíni ellenőrzésre érkező hivatalos szerveket a pincérek és a pultosok gyakran akadályozták a munkájuk elvégzésében. 1983-ban a Népszabadság már arról cikkezett, hogy az egykor csendes, szolid szórakozóhely betörőbandák találkozóhelye lett. Az Old Firenzében törzsvendégnek számító betörők árgus szemmel figyelték, mekkora jattot ad, milyen drága italt rendelt egy-egy vendég. Aztán kikeresték a ruhatárban leadott kabátokban az illető iratait, és amíg ő mit sem sejtve mulatozott, kirámolták a lakását. Egy korabeli anekdota szerint amikor az Old Firenzében csengett a telefon, a pincér felvette, majd felkiáltott: „Uraim, valamelyik betörő kerestetik!”. A szórakozóhely csillaga a rendszerváltás után áldozott le, évekre bezárt, majd a helyén a Király étterem nyílt meg, de hiába kínált egyebek mellett színvonalasnak tartott revüműsorokat is, a 2010-es években lehúzta a rolót.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/9. számában)