2024. 07. 19.
időjárás

Borzasztóan szorosan alakul az eredmény a polgármesteri tisztségért az I. kerületben. A kormánypártok jelöltje, Böröcz László – 50 százalékos feldolgozottságnál – 296 szavazattal előzi V. Naszályi Mártát.

Kifejezetten szorosan alakul a verseny a polgármesteri székért Budapest I. kerületében. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) kiadott adatai szerint húsz perccel éjfél előtt még csak a leadott voksok 37,50 százalékát számolták össze – az első adatok az I. kerületből érkeztek, egészen 22 óra 52 percig kellett várni, hogy megérkezzenek az első, egyből 25 százalékos feldolgozottságú részeredmények. Most épp 50 százalékos feldolgozottságnál járnak, és ezek szerint 45,48 százalékkal (2881 szavazattal) áll az élen kormánypártok (Fidesz-KDNP) polgármester-jelöltje, Böröcz László. Mögötte szorosan követi őt a kerület jelenlegi vezetője, V. Naszályi Márta (DK – MSZP – Párbeszéd ZÖLDEK – Momentum – Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) – Várunk Egyesület) 40,81 százalékkal (2585 voks). Az első adatok kiadásakor még V. Naszályi vezetett, azóta előzte be jelenleg 107 vokssal őt Böröcz László. A harmadik helyen Nánásiné Abonyi Gyöngyi (Magyar Kétfarkú Kutya Párt, MKKP) eddig 869 szavazatot kapott (13,72 százalék).

Lapunk helyszínen tartózkodó tudósítója szerint Fő utcai Fidesz-irodában reggel óta nagy a sürgés-forgás, az urnazárást követően megérkeztek a képviselő-jelöltek és a szimpatizánsok, a Polgári Szalon helyisége pedig teljesen megtelt az érdeklődőkkel. Az eredményvárón kisebb-nagyobb csoportokra oszolva az esélyeket latolgatják a jelenlévők, és a már beérkezett fővárosi és vidéki eredményeket tárgyalják. Az iroda előtt elsuhanó forgalomból néha biztató dudálás hangzik, és helyenként egy-egy kerékpárostól is hallani lehetett, hogy: „Hajrá, Fidesz!” A polgári oldal politikusai egyelőre nem bocsátkoztak találgatásokba, mindenki a konkrét számokat várja, és amennyire teheti, igyekszik kifújni magát az utolsó mozgósítási roham után.

Este 10 órához közeledve a többség már méltatlankodott, mivel az I. kerületről sokáig nem közölt adatokat a Nemzeti Választás Iroda (NVI). Egyre többen találgatták, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy semmit sem lehet tudni a budavári arányokról, és minden szem a kivetítőre meredt. Jobb híján mindenki a főpolgármester-választás részeredményeinek volt kénytelen örülni, amelyen Vitézy Dávid vezette a versenyt. Amikor elkezdtek jönni a számok, feszült figyelem lett úrrá a termen, az utcáról is betódultak az addig levegőzők. Az NVI információi még nem jelentek meg, amikor Böröcz László részeredményeket közölt a jelenlévőkkel, ezek alapján fél 11-kor a Fidesz 20 szavazattal vezetett a baloldallal szemben. A képviselőjelöltek és a szimpatizánsok hangos hajrázásban törtek ki, és megtapsolta az V. kerületi fideszes eredményt, de a hangulat pontos I. kerületi részeredmények híján a hangulat érezhetően feszült maradt.

Tizenegy órakor Böröcz László bejelentette, hogy a nem hivatalos adatok szerint a Fidesz 200 szavazattal vezet, és nagyon szoros végeredmény várható. Nem sokkal ezután jelentek meg az első részadatok az NVI oldalán, amelyek V. Naszályi Márta előnyét mutatták. Az izgalom ekkor már tapintható volt a Polgári Szalonban, mindenki azt várta, hogy frissüljenek az eredmények, amire még fél 12-kor sem került sor – jelentette tudósítónk.

Az NVI által közölt statisztikák szerint egyébként 18 óra 30 percig a teljes kerületben a választópolgárok 59,08 százaléka járult az urnák elé. Ez 3 százalékkal magasabb, mint az országos átlag volt, de még a budapestit is 2 százalékkal meghaladta. A fél 7-es adatok szerint az I. kerületben az 1. számú egyéni választókörzetben (evk) voltak a legaktívabbak a választók: a 2710 szavazóképes polgár 64,94 százaléka, azaz 1760 fő ment el voksolni. A 60 százalék feletti részvételi arány egyébként további 5 evk-ban is összejött. A legkevesebb ember – a választók csupán 45,24 százaléka – a 2. evk-ban ment el szavazni.

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2024