2024. 10. 09.
időjárás

Kevés érdeklődő előtt, a technika ördögével küzdve ismertette terveit V. Naszályi Márta.

Közel két és fél órás, monstre program- és jelöltismertetőt tartott V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere, a baloldali összefogás jelöltje május 23-án késő délután, a MáraiKultban. A művelődési ház dísztermében a széksorok mintegy fele üres maradt, a nyolc választókerületi jelölt közül nem mindenki jelent meg. Összesen alig harmincan hallgatták meg a produkciót, amely egy zenés betéttel kezdődött: négyen adták elő a Jöjj el nyár című szerzeményt, mindannyian a polgármester nevét hirdető, halványzöld egyenpólóban.

Tordai Bence szerint itt nincsenek mutyik

Húzónévként a Párbeszéd parlamenti képviselője, Tordai Bence emelkedett szólásra, aki szerint V. Naszályi vízióval rendelkező politikus, a kerületet pedig zöld zászlóshajó-projektként méltatta, ahol átláthatóság és jogállami működés jellemző, nincsenek mutyik, és a köztársaság eszméje a gyakorlatban is működik. Ezzel szemben a kormányzat „bolsevik tempóban uralja le a helyi közösségeket”, és nem tetszik neki, hogy Budavár is a szabadság kis körének számít. Ezután egy több mint egyórás bemutató következett, amelynek során V. Naszályi Márta az elmúlt öt év eredményeiről és a további tervekről beszélt. A jelentős eredmények között említette, hogy felújították az összes kerületi rendelőt, minden kerületi iskolában van iskola- és fejlesztő pszichológus, minden játszótéren építettek vécét.

Batthyány tér: V. Naszályi szerint nem is voltak kész tervek

A Batthyány tér felújításáról szólva elmondta: bárki bármit is mond, nem voltak kész tervek 2019-ben, és mivel a HÉV-aluljárót szigetelni kell majd, amiatt újra fel kell túrni a teret, ezért csak a buszokat tudták kitiltani a csarnok előtti területről. V. Naszályi szerint a legfontosabb társadalmi probléma a lakhatási- és klímaválság. A fővárosi lakások 10-15 százaléka üresen áll, az emberek kiköltöznek az agglomerációba, és onnan ingáznak Budapestre. Mint mondta, jelenleg 24-25 ezer ember él az I. kerületben, pedig negyvenezernek is lenne hely. „Ez nem egy elöregedő kerület, hanem itt sokáig élnek az emberek, mert ez egy jó hely” – fogalmazott.

A Fidesz gáncsoskodása miatt nem tudtak haladni

Kitért rá, hogy hivatalba lépése előtt átláthatatlan volt az önkormányzat működése, nem volt pontos felmérés a kerület vagyonáról, ezt mind rendezték. A tervekről szólva azt mondta, elkezdik egy további bölcsőde építését, a Mészáros utcai volt MÁV-területen egy rekreációs parkot, a Vízivárosban pedig tematikus utcákat alakítanak ki. Beszélt arról is, hogy több, régóta húzódó kerületi problémát – mint a turistabuszok kérdése – már éppen megoldottak volna, de a Fidesz egyszer csak átvette a hatalmat a kerületben, és azóta mindent megtorpedóznak.

A videókkal csak a baj volt

Naszályi prezentációját három, az ő főszereplésével készült videó levetítésével színesítették. A technika ördöge gyakran megtréfálta a programbemutatót, az illusztrációnak szánt kisfilmek például folyton maguktól újraindultak. A polgármester az első óra után arra kezdte biztatni a közönséget, hogy nyugodtan kérdezzenek, a nem túl népes publikumból ekkor állt fel és távozott az első ember. Pedig a nyolc egyéni jelölt hosszas bemutatkozása csak ezután következett. Ketten csak bemutatkozó videót küldtek maguk helyett, a momentumos Molnárka Gábor kisfilmjét technikai problémák miatt nem tudták levetíteni, ezért V. Naszályi röviden szóban ismertette, mit láttunk volna.

„Elvették tőlünk a kerületi lapot”

Lapunk, a Várnegyed is többször szóba került a jelöltek bemutatkozása során, Remenyik Ildikó és Kun János is nehezményezte, hogy „azt elvették tőlünk”. A végére teljesen elfáradt közönséget Kun János éberségre szólította fel, mondván, a Várnegyed mindenhol ott van, „a fotósuk ott ül minden testületi ülésen, hogy Mártáról minél előnytelenebb képet készíthessen. Bezzeg a lényegről, az eredményekről nem számolnak be”.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/8. számában)

 

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2024