Több mint 1 milliárdot vennének el az I. kerülettől
Derült égből villámcsapásként érte a kerületi polgármestereket, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Magyar Péter kormányfő kezet rázott arra, hogy a kerületektől elvegyék a parkolás üzemeltetését és bevételeit. A döntést azonban semmilyen egyeztetés nem előzte meg. A polgármesterek Budavártól Ferencvárosig azt sérelmezik, hogy a hátuk mögött született meg a paktum. A tét milliárd forintokban mérhető.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) október 1-jei ülésén megállapodás született arról, hogy Budapest egészén egységesítik a parkolási rendszert, ennek részeként pedig a parkolás üzemeltetése, valamint a díjak beszedése a kerületektől a Fővárosi Önkormányzathoz kerül. A főpolgármester azzal érvelt, hogy a parkolási rendszer központosítása és az állammal kötött pénzügyi megállapodás együtt biztosíthatja Budapest működőképességét, miközben a parkolási bevételeket az úthálózat fejlesztésére fordítják. A bejelentés előtt egyetlen kerülettel sem egyeztettek, ezért sokan úgy látják, hogy ez valójában csak pénzelszívás a csőd szélén álló főváros javára.
Böröcz László, az I. kerület polgármestere több kifogást is megfogalmazott, és közös fellépést sürget a kerületvezetőkkel együtt. Kiemelte, hogy felháborító és elfogadhatatlan a paktum, a kerületekkel semmilyen érdemi előzetes egyeztetés nem történt, miközben a döntés az önkormányzatok bevételeinek jelentős részét érinti.
A pénzelvonás olyan mértékű lehet, hogy az súlyosan veszélyezteti az önkormányzat működését és a közfeladatok ellátásának a minőségét: a fejlesztésekre, a takarításra, a rendfenntartásra jóval kevesebb forrás jutna.
Milliárdos a tét
A parkolási bevételek elvonása összesen mintegy 30 milliárd forintos kiesést jelenthet a budapesti kerületeknek, ami radikálisan beszűkíti a városrészek pénzügyi mozgásterét, veszélyezteti a helyi szolgáltatásokat és a fejlesztéseket.
Az I. kerület esetében a polgármester több mint 1 milliárd forintos kieséssel számol, ami a kerületi feladatellátásban komoly problémaforrást jelent. Böröcz László a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy a bruttó 2,3 milliárd forintos parkolási bevételből az áfa, a mobilfizetési díjak, majd a parkolási rendszer működtetésének
költségei után körülbelül 1 milliárd forint marad, amelyet a kerület többek között köztisztasági feladatellátásra, a rendészetre, útfelújításra és közterület-fejlesztésre fordít. Hozzátette, hogy az I. kerületet évente 4–5 millió turista terheli, ezért az elmúlt időszakban már jelentősen növelték a közutak és terek takarítására fordított összeget.
Csak a költség maradna
Mint ismeretes, a kerület kezelésébe január 1-től több tér és más közterület került át a fővárostól, ezek fenntartása jelentős kiadást igényel. 2024 óta a kerület megduplázta a közterület-felügyelők számát, jelentős beruházások voltak a közterület-fenntartásban, új gépek érkeztek, emellett sok zöldfelület is megújult. Ráadásul a szemétszállításba a fővárosi fenntartású tereületeken is beszáll az önkormányzat.
Böröcz László szerint ha ezt az egymilliárd forintot elvonják, akkor az önkormányzatnak el kell döntenie, hogy a köztisztaságon, a rendészeten, az utak felújításán vagy a zöldterületek fejlesztésén spóroljon. A főváros által ígért útfejlesztési visszaosztást illetően szkeptikus, mert szerinte az elvont összegnek csak töredékét fordítanák ténylegesen az I. kerület útjaira. Vagyis a pénzt elvonnák, de a probléma itt maradna. Összességében úgy látja, egy ilyen döntéssel tovább csökkenhet a kerületek önállósága. Másrészt, az a tapasztalat, hogy ahol a főváros a gazdája valaminek, az nem sok jót jelent: a kerület épp az idén vett át több elhanyagolt zöldtelületet a fővárostól, hogy azokat rendbe tudja tenni.
Ugyanakkor a polgármester az egységes fővárosi parkolási rendszer kialakításának lehetőségét nem ellenzi, sőt a rendszámfelismerő technológia bevezetését is támogatná, amely hatékonyabbá és olcsóbbá tehetné az ellenőrzést. Álláspontja szerint azonban a kerületi tulajdonú parkolóhelyek bevételeinek a kerületnél kell maradniuk, ahogyan jelenleg is működik a fővárosi parkolóhelyek esetében: a kerület beszedi
a fővárost illető bevételt, majd azt elszámolja a fővárossal.
Háborognak a kerületek
Karácsony Gergely főpolgármester és a kormány paktumának a kerületi polgármesterek szemszögéből igen karcos az optikája. Ők úgy látják, a hátuk mögött kötött megállapodás arról szól, hogy elveszik a kerületektől a parkolást és az ebből befolyó pénzből fogják majd a Főváros költségvetésében tátongó lyukakat betömni.
A pesti belső kerületek polgármesterei azt sérelmezték közös kiállásukban, hogy ha a parkolási díjakat a Főváros szedi be, miközben a kerületek újítják fel, takarítják és tartják karban az utcákat, akkor költség a kerületnél marad, a bevétel viszont a Fővároshoz kerül.
Pikó András józsefvárosi polgármester úgy fogalmazott: „az a pénz, amelyet most einstandol a Főváros és a kormány paktuma, az nem ajándékpénz”. Ezek jelentős összegek, amelyekből a kerületek az ott élő fővárosi lakosok számára szolgáltatásokat nyújtanak – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy ami történt, és ahogyan történt, minden elemében sérti az önkormányzatiság elvét. A VIII. kerület polgármestere azt közölte: önkormányzatuk továbbra is ellátja a feladatokat a főváros helyett, de azokat ki fogják számlázni a fővárosnak.
Soproni Tamás, Terézváros vezetője azt mondta, a tervezett megállapodásban nincs szó a szolidaritási hozzájárulás eltörléséről, tehát nem lesz könnyebb jövőre a fővárosnak, és nincs szó arról, hogy biztos alapokra helyeznék a főváros finanszírozását. Soproni Tamás azzal vádolta Karácsony Gergelyt, hogy ezért a bevételért cserben hagyták, elárulták a kerületeket.
Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester azt húzta alá, hogy amennyiben az FKT-n létrejött paktum ebben a formában valósul meg, akkor a VII. kerület 2027-es költségvetésébe tervezett számos fejlesztést nem fognak tudni megvalósítani. Ferencváros vezetője, Baranyi Krisztina szerint ez esetben látványosan szemben áll a politikai érdek és a lakosok érdekei. A politikai érdek az, hogy a főváros és a kormány viszonya rendeződjön. Ez ugyan megtörtént, de a fővárosi parkolás hatékonyabbá tételéről szóló vitát a paktum megkötése előtt kellett volna lefolytatni. Mint fogalmazott, mindent megtesznek azért, hogy ne az általuk képviselt több százezer fővárosi ember kárára történjen meg Budapest konszolidációja.
Mi jöhet?
Az FKT-n létrejött politikai szándék deklarálása után törvényt kell módosítani, amelynek jogi feltételeit a tervek szerint 2027 márciusának végéig kell rendezni. Ezzel párhuzamosan a Fővárosi Közgyűlésnek is rendeletet kell alkotnia. Böröcz László ezért azt kérte, hogy a kerületek érdemi bevonásáig ne szülessen semmilyen döntés a parkolási bevételekről.
A cikk megjelent a Várnegyed 2026/14. számában.