Több pénz jut a társasházak felújítására
Személyeskedésektől sem mentes hangnemben zajlott le az önkormányzat képviselő-testületi ülése, melyen parkoló létesítéséről, a Tabán mozi támogatásáról, társasházak felújításáról és a kitüntetések adományozási rendjéről is döntöttek; volt azonban olyan javaslat is, amiről nem.
A budavári képviselő-testület zárt üléssel kezdett, 18 pontban szavaztak a képviselők a Ruszwurm Cukrász és Vendéglátóipari Kft. részére közigazgatási szankciót megállapító önkormányzati határozat ellen benyújtott fellebbezésről.

A Tabán mozi kapcsán támogatási szerződést tervez kötni az önkormányzat a Budapest Film Zrt.-vel. Ennek megfelelően évi 7 millió forintot folyósít 2029-ig a mozit üzemeltető cégnek. A Budapest Film cserébe vállalja, hogy minden I. kerületi lakcímkártyával rendelkező látogatónak, immár az összes vetített film vonatkozásában 50 százalékos kedvezményt ad a jegyárból.
A Márvány utca 3., Márvány utca 5. és Kuny Domonkos utca 10. szám területét is sikerült pályázat keretében hasznosítani, így a helyszín bérbeadását követően, az együttes telken hamarosan közforgalmú parkoló nyílhat. A 21 új parkolóhellyel részleges megoldás nyílik az építkezés miatt kialakult parkolási nehézségek kezelésére, miközben az önkormányzat ezáltal évi 10-12 millió forint bevételre tehet szert.
Nem okozott meglepetést, hogy az Egyesített Bölcsőde intézményi élére a régi új vezetőt, Koppány Ivettet választotta meg a közgyűlés, miután egyedül ő adott be érvényes pályázatot. Most elnyert megbízatása 2030. október 31-éig tart.
Költségvetésének módosításával az önkormányzat a társasházak épület-felújítási és energetikai-korszerűsítési munkálatait idén 340 millió forint keretösszegben támogatja. Ezt a korábbi 250 millió forint 90 milliós mostani kiegészítése tette lehetővé. A döntés révén a beérkező összes érvényes pályázat pozitív elbírálásban részesülhet.

Az ülésen elfogadták a kerület kitüntetési rendeletét. A Varga Dániel önkormányzati képviselő által kidolgozott eljárásrend értelmében a díjakat az 1849-es és az 1686-os sikeres budavári ostromok emléknapjain – május 21-én és szeptember 2-án – adják át. A májusi időpontban az oktatói munkáért odaítélt Virág Benedek-díjat, az egészségügyben dolgozók számára létesített Semmelweis Ignác-díjat, illetve a rendvédelmi-katasztrófavédelmi-honvédelmi terület számára a rendelettel létrehozott Görgei Artúr Érdemérmet adják át; mindháromból 2-2 kitüntetett lehet évente. A díszpolgári elismerést és a Budavárért Emlékérmeket szeptember 2-án vehetik át az arra felterjesztettek. Böröcz László és Varga Dániel is hangsúlyozta, a szakmai napokat is megtartják, de a kitüntetéseket a kerület két jeles napján adják át az érintetteknek.
Napirenden szerepelt egy-egy indítvány ellenzéki oldalról. Az egyik javaslat arra irányult, hogy a kerület emléktábla formájában az Aranycsapat tagjának, Puskás Ferencnek, és a filmrendező, forgatókönyvíró Dargay Attilának állíthasson emléket. Böröcz László polgármester jelezte, hogy már idén tavasszal egyeztetés történt a Puskás Alapítvánnyal az emléktábláról, és azt javasolták, hogy a világhírű sportoló születésének századik évfordulóján, azaz 2027-ben kerüljön sor az emléktábla kihelyezésére.
A következő rendes képviselő-testületi ülés előreláthatólag december 11-én lesz.