Vegyük tekintetbe a felfestéseket!
Sokszor ad okot bosszankodásra, hogy egy parkoló autó két parkolóhelyet foglal el, mert gazdája hanyag módon tette le a járművet. A jelenség persze nem kerületfüggő, rengeteg példa akad erre városszerte. Mint ahogy az is megszokott városi jelenség, hogy sokszor több háztömböt kell fordulnunk, míg parkolóhelyet találunk. Ellenben a hiába megtett körök számát csökkenthetjük, ha mindig figyelembe vesszük a parkolóhelyek felfestését, és azoknak megfelelően parkolunk, így helyet hagyunk a másiknak is. Ez különösen fontos a parkolóhelyben szűkölködő környékeken.
Mint ahogy azt a legutóbbi városházi közmeghallgatáson Böröcz László polgármester is hangsúlyozta, a városrendészet gondot fog fordítani arra, hogy a felfestések láthatóak legyenek, tavasszal tehát elkezdik a kopott felfestések javítását. Lakossági javaslat volt, hogy a használaton kívüli garázsbeállókat, kapukat felülvizsgálják, mert így is nyerni lehet egy-két parkolóhelyet. Egy másik, parkolással összefüggő téma a negyvenöt fokos parkolási rend megváltoztatása az Attila út 57-től 133-ig terjedő szakaszán. Így kevesebb autónak jut hely, de mint ahogy Fróna Levente, a körzet fideszes önkormányzati képviselője egy Facebook-bejegyzésben tisztázta, ezen még az előző városvezetés változtatott. Felhívta a figyelmet, hogy a Logodi utca egyes kijelölt szakaszain már működnek kizárólagos lakossági parkolóhelyek. Az önkormányzat a következő években ezeknek a dedikált helyeknek a számát tervezi növelni a kerület több pontján.
(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/1. számában)