Ma már csak egy harangláb emlékeztet az egykori Tabán egyik legszebb épületére, amelyet a Rákosi-féle kommunista rendszer pusztított el végleg a II. világháború után. Ebben az írásunkban a hazai szerb kultúra egyik csúcsteljesítményének tekinthető Szent Demeter-székesegyházat idézzük meg.

Az első szerb bevándorlók III. Csernojevics Arzén pátriárka vezetésével az 1600-as évek legvégén jelentek meg Budán nagyobb számban. A török rabiga elől menekülők többsége – körülbelül hatszáz család – a Duna mellett az Ördög-árok mentén, a Gellért-hegy és a Naphegy között elterülő Tabánban lelt új otthonra, amelyet nagy számuk miatt nevezett el a köznyelv Rácvárosnak. 1696-ra már csaknem ötezer fős, szinte kizárólag bortermeléssel és vendéglátással foglalkozó szerb népesség élt a vidéken. Túlnyomó többségük az ortodox vallás tanait követte. Hitéletük gondozására pedig egyre nagyobb igény mutatkozott.

Templom születik

Miután a budai magyarok a leghosszabb ideig hivatalban lévő Szokollu Musztafa egykori budai pasa által emelt mecsetet katolikus templommá építették át, a szerbek előbb egy ideiglenes fakápolnát alakítottak ki maguk számára, majd 1697-ben megkapták a kamarai engedélyt egy kőtemplom építésére. Ezt az egyelőre szerény méretekkel rendelkező zsindelytetős, torony nélküli építményt egy évvel később III. Arzén pátriárka szentelte fel Szent Demeter tiszteletére. Az ünnepélyes eseményt számos utómunka, javítás és átépítés követte, köztük az 1716-os toronyállítás.

A Duna gyakori áradásának azonban ez az épület sem volt képes sokáig ellenállni, és 1738-ra életveszélyessé vált. Három évvel később, 1741-ben Mayerhoff er Ádám pesti építőmestert bízták meg azzal, hogy egy időtállóbb és impozánsabb templomot építsen számukra az egykori Görög és a Hadnagy utca találkozásánál. A munkálatok 1742 áprilisában kezdődhettek meg, és a források szerint novemberig tartottak. Az épületet 1745 és 1747 között a régi templom ikonjaival rendezték be, majd 1751. június 3-án Dioniszije Novakovity budai ortodox püspök szentelte fel a Szentháromság tiszteletére, ám a tetőkápolna továbbra is Szent Demeter dicsőségét hirdette. A templom a Karlócai Szerb Ortodox Érsekség legnagyobb vallási célú épülete volt. A tető 1775-re kapott rézborítást, és ekkorra készült el a gazdagon díszített, rokokó stílusú toronysisak is.

Az első pusztulás és újjászületés

A templom szinte teljesen leégett az 1810-es tabáni tűzvészben, berendezésének nagy része elpusztult, közte az eredeti ikonosztáz, amelynek faszerkezetét Pádics Péter egri fafaragó alkotta újra, képeit pedig Arsenije Teodorović újvidéki művész festette meg ismét. A korban egyedülálló, monumentális alkotás 68 festménye 1818 és 1820 között készült el, és az ekkoriban virágkorát élő budai szerb kultúra egyik legnagyszerűbb remekének számított. 1820-ra az épületet barokk stílusban állították helyre, és a források már ekkor székesegyházként emlegetik.

Az első nagyobb tabáni tereprendezések következtében 1898 és 1903 között a templom környéke kissé szellősebbé vált. Az épület 1907-től új haranggal büszkélkedhetett, amelyet a legenda szerint 1916-ban Ferenc József – akinek nagyon megtetszett a hangja – uralkodói utasítása mentett meg attól, hogy ágyút öntsenek belőle az első világháborús fémhiány közepette. A templomot megkímélték a Tabán 1933–36 közötti bontási munkálatai, ám a második világháborút már nem vészelte át épségben.

Ajándék Sztálinnak: a második halál

Budapest 1944–45-ös ostroma során a templom több találatot is kapott: a torony és a tetőszerkezet szinte teljesen megsemmisült, viszont a vastag falaknak köszönhetően a templombelsőben nem keletkeztek jelentős károk és a híres ikonosztáz is épségben vészelte át a megpróbáltatást. Vujicsics Dusán püspöki vikárius, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye vezetője, a székesegyház utolsó papja sikerrel menekítette ki a vallási kegytárgyak, műkincsek és festmények jelentős részét az épületből.

A pusztulástól azonban sem ő, sem Zubkovics György, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspöke nem tudta megmenteni a templomot. Az eleinte csak a színfalak mögött, majd egyre nyíltabban berendezkedő kommunista rendszer egyházellenes politikájának célkeresztjébe került, használaton kívüli, de menthető épület helyreállítását 1946-ban elutasította a Fővárosi Közmunkák Tanácsa.

Kiváló indokot szolgáltatott számukra, hogy a Tabán bontásával az itt élő szerb közösség túlnyomó többsége elköltözött, így a hívek száma jelentősen megcsappant. Sztálin 70. születésnapja alkalmából, 1949. december 21-én aztán a magyar főváros ajándékaként Rákosiék leromboltatták a pravoszláv székesegyházat.

A szovjet diktátor 1953-as halála után ráadásul a nem messze, a Várkert rakpart 12. alatt álló háromemeletes ortodox püspöki palotát is lebontották, hogy ez se idézze fel az egykori templomot. 1962-re az új Erzsébet hídhoz vezető utak és felüljárók foglalták el az egykori szerb templom helyét. A Szerb Országos Önkormányzat kezdeményezésére 2014-ben egy – Petrika Kristóf és Rétháti László munkáját dicsérő – négy méter magas, süttői mészkőből készült haranglábat emeltek a templom helyén, amely az egykori épületre emlékeztet.

Ki volt Szent Demeter?

A magyar Szent Koronán is ábrázolt vértanú az ortodox egyház egyik legtiszteltebb szentje, akit a keresztényüldöző Maximianus kelet-római társcsászár parancsára gyilkoltak meg a róla szóló görög passió szerint Szaloniki városában, amelynek védőszentje lett. Az újabb kutatások szerint a pannoniai Sirmium városából származó Demeter emellett sok szállal kötődött Magyarországhoz.

A hajdani római város neve is később magyarul Szávaszentdemeter lett. Mindezek fényében az sem véletlen, hogy a magyar középkori egyházban kiemelt tisztelet övezte személyét, és egészen a XIX. századig Magyarország védőszentjeként tartották számon. A IV. század elején vértanúhalált halt Demeter bűne egyébként az volt, hogy földalatti börtönében megtérítette Nesztor gladiátort, aki az arénában így megerősödve legyőzte a császár kedvenc bajnokát, Lyaeust. Ünnepét október 26-án tartják.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/9. számában)