Különös életpályát tudhat maga mögött Jármy Miklós, akinek egész élete összefonódott a sporttal és a vendéglátással. Kisvárdán született 1940-ben, a Tiszában tanult meg úszni, de a Hajós Alfréd uszodában már vízilabdásként jeleskedett. Néhai felesége Gulácsy Mária kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes vívó, egyik fia válogatott kajakos, másik díjugrató. Büszkén viseli a horgonyt ábrázoló Tabáni Hajós Egylet feliratú pólóját, neki köszönheti a kerület az angliai testvérvárosban, Marlow-ban elért magyar sportsikereket.

Kitűnő bizonyítványa volt, de származása miatt nem vették fel a nyíregyházi középiskolába. Illetve mégis, csak éppen két ott eltöltött szeptemberi nap után közölte vele a párttitkár, hogy biztosítja, hogy a Jármy gyerekek nem fognak továbbtanulni. Az osztályfőnök másnap mondta is, hogy holnap már ne jöjjön. Így szakképesítés után kellett néznie, feljött tehát Budapestre.

– A Mammut helyén volt egy ipari iskola, nagybátyám a géplakatos szakmát nézte ki számomra. De nem vettek fel. Így felkereste a leghíresebb pesti szakácsot, Walter Endrét, és azt mondta neki, vegyék már fel ezt a gyereket szakácstanulónak. Így lettem szakács, de közben tizenöt évesen már úsztam, ifi – bajnokságot nyertem, mert Kisvárdán felfigyelt rám egy fővárosi sportfelelős, aki azt mondta, hogy ezzel a gyerekkel mindenképpen kell kezdeni valamit. Mert felépítésem hasonlít az ausztrál hátúszó rekorder James Moncktonéhoz. Jó fizikumom volt, már általános iskolában fociztam, futottam, versenyeztem. Budapesten aztán vízilabdáztam is, volt, hogy meccsen 17-0-ra nyertünk, mert ráúszásban 17-szer hoztam el a labdát a Hajós Alfréd uszodában. A Dózsában lettem ifi válogatott úszó. Viszont én itt Pesten úsztam először medencében, mert hát a Tisza mellett éltünk, a Tiszában tanultam meg úszni. Furcsa is volt, mert az uszoda vize teljesen más.

Miklós aztán gyorsan hozzászokott a nagyvárosi körülményekhez, felnőtt bajnokságon százháton lett második ifiként, 17 évesen. Gyorson is jól teljesített, 59,9-et úszott százon, ezért kalóriapénzt is kapott. Viszont érezte, hogy annak ellenére, hogy válogatott kerettag, nem tesz elég energiát a felkészülésbe. Ki is hagyták a válogatottból. Ezen a ponton nem volt kérdés, hogy egy másik sportág, az evezés került képbe 1960-ban.

– A Keleti pályaudvar melletti Grand Hotelben dolgoztam, ott az áruforgalmi vezető mondta, jöjjek a Honvédba evezni, mert „neked olyan evezős alkatod van”. Le is vitt a Margitszigetre, a Honvéd evezősházba. Nekem addig még evező sem volt a kezemben, de rögtön Varró Imre edző lieblingje lettem, mivel ő is úszó volt. Először a duplót, a kétpárevezőst próbáltam ki. Csepelen voltak az edzések, a bajnokság meg Ráckevén. Szóval tavasszal kezdtem az evezést, ősszel meg megnyertük a ráckevei bajnokságot kormány nélküli négyesben. De volt egy hosszútávú verseny is, ami a Hajógyári-sziget megkerülése volt. Aztán ’62- ben jött a kubai válság, és akkor mindenkit elvittek katonának.

– Ilyenekkel voltam katona, mint Mészöly Kálmán, Albert Flórián, Korda György… A seregben voltak úszók is, más se kellett, többekkel együtt beneveztünk az edzőtáborba. Részt vettem a tiszai katonai folyambajnokságon, és meg is nyertem – emlékezett vissza.

Leszerelt, és visszament tanulni a vendéglátóiparba. De még az éttermi, konyhai munka mellett sem adta fel az evezőséletet, csakhogy a sportot egyre nehezebben tudta összeegyeztetni a munkájával. Egyszer meg kellett kérnie a tanulótársát, a később nagy nemzetközi karriert befutott Lusztig Tamást, hogy autón vigye ki Csepelre, mert fél óra múlva startol a négyes. „Száguldás közben kérdezte is: még gyorsabban? Persze, mondtam, nyomjad még neki! Mercedessel mentünk… persze az apjáé volt!” – idézte fel nevetve a régi epizódot.

A sport szeretete egyébként mélyen ott van családban, mert nagybátyja a végül a második világháború miatt elmaradt tokiói olimpia atlétikai kerettagja volt. Jármy Miklós fia, Márton kétszeres ifi eb-ezüstérmes kajakozó, az ifjabb Miklós pedig a lovastorna-válogatott tagja volt.

– 2000-ben mentem nyugdíjba, mert beszámították az állami vendéglátóipari szektorban eltöltött éveket. Végre valamiben előnyt élveztem – utalt saját és családja történetére, nagyszüleinek kitelepítésére, a nyíregyházi iskolakezdésre, a továbbtanulás lehetőségének semmivé válására. „Elkönyveltük, hogy a rendszer tönkrevágta az evezős sportágat, mert mindent tönkretettek, ami úri volt. A vitorlázást, az evezést, a lovaglást. Viszont a kajakozást meg magasra emelték, mert azt könnyebb elkezdeni, több ember számára volt nyitott – fűzte hozzá.

Az aktív sportéletet tehát viszonylag hamar abbahagyta, és véglegesen a vendéglátóiparban helyezkedett el. De az evezés visszatért az életébe. – Egyszer egy ismerősömnek intéztem szállodai szobát, és a telefonbeszélgetés végén megkérdezte, nem hiányzik-e az evezés. De, mondtam, megesz a fene, amikor a Duna illatát érzem. Erre azt mondta, induljak a Nemzeti Bank túraversenyein, a tudásommal még edzeni se kell. Így is lett, mondtam is magamnak, milyen jó is ez a hobbisport. Le is jártam Csepelre az edzésekre. Negyven éves koromban a dániai old boys világbajnokságon megnyertük a négyest. „Arról is megvan az érem?” – kérdezzük. Mire a válasz: – Éremből van egy egész dobozzal.

A dániai siker után baráti biztatásra ült össze a hajóban a nagy evezős legendával, Csankó Tiborral. 1986-ban a kétpárevezős számban a magyar bajnokságon Szegeden és a szlovéniai Bledben is világbajnokok lettek. „Azt mondta Tibi, ne tíz, hanem húsz csapást csináljunk az elején, és ki ne nézz! De húsz után csak kinéztem, mégis, hogy hol állunk. Meglepődtem, mert vezettünk vagy tíz méterrel. A tévé is közvetítette, és utána kérdezték is, hogy nem volt ellenfél? Mert nem fért bele a mezőny a képernyőbe!” – idézte vissza a nagy visszatérést.

És így kanyarodunk el lassan Angliáig, Marlow-ig, Budavár testvérvárosáig, és tulajdonképpen a Tabáni Hajós Egylet megalakításáig 2009 környékén. – Egy hölgy, Pajor Ildikó hívott telefonon, aki a testvérvárosi kapcsolatokat intézte, hogy kéne egy evezős csapat, mivel az angolok meghívták a magyarokat. Én aztán ennek a kapcsolattartásnak az evezős részében tevékenyen részt vettem. Kiderült, hogy az angolok is kikutatták, hogy Széchenyi István és Clark Ádám négyese annak idején a Dunán versenyzett egymással, és ezt a kapcsolatot akarták feleleveníteni a meghívással. – Kimentünk egy hétre, hajót kaptunk helyben, meg is nyertük a négyest. Óriási ováció volt.

Jármy Miklós csak azt sajnálja, hogy a budapesti Duna-szakasz a nagy hajóforgalom miatt tulajdonképpen alkalmatlan az evezősportra. Mint mondta, a négypárevezősben helyet foglaló négy mázsát jelentő személy súlya már akkora, hogy a hullámzásban el is törhet a hajó. Azért annak minden sportkedvelő örülhet, hogy a Margitsziget budai ágán sokszor láthatunk evezősöket. A nyolcvannégy éves sportember büszke arra, hogy a tabáni egyleten kívül 1990-ben ott volt a korábban még Vörös Meteor Csemege név alatt működő klub, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet újraalapításánál.

GULÁCSY MÁRIA

(1941-2015) kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes vívó (Mexikóváros, tőrcsapat 1968), tanárnő. Tőrcsapatban aranyérmes Buenos Airesben (1962), Montrealban (1967), ezüstérmes Moszkvában (1966)

AZ EREDETI HAJÓS EGYLET

A Budapesti Tabáni Hajósok Önsegélyező és Temetkezési Egyletét 1899-ben említik először, akkoriban a híres francia építész, Le Corbusier által is lerajzolt Hadnagy utca 45. volt a tagok törzshelye, akkor Bosnyákovits Mátyás szőlőműves volt az elnök. Pénztárnokok: Witzlsberger János és Praxi Ignácz. Tollnok: Plesckó (Pleska) János hajóvezető. 1904-től a Kereszt utca 4. alatti Preiszler vendéglő lett az egylet központja. Elnök: Adamasky (Adamszky) József bornagykereskedő a Hegyaljai út 2-ből, korábban a híres Mélypince kocsmárosa. Az egyletről 1916 után az 1922-28-években történik még említés. A tagok büszkén hordták kabátjuk hajtókáján a horgonyos egyleti jelvényt. Ez időben már a Kereszt tér 4 volt a székhely, az elnök az a Schreil Győző, aki apósától átvette a rácponty-vacsoráiról híres Albecker vendéglő irányítását. Az új pénztáros pedig a régi fia, ifjabb Preiszler István, miután apja 1924-ben meghalt. A tagok tagdíjbefizetésből, felajánlásokból finanszíroztak családfenntartási célokat, temetési költségeket. A Tabán lebontásával aztán az egyletnek vége lett.

A MARLOW-I HÍD, A KISTESTVÉR

A Lánchídhoz karakterében rendkívül hasonlító, ám egyszerűbb, dísztelenebb, és főként sokkal kisebb híd 1829 és 1832 között épült az angliai városban, a tizennégyezres lakosú Marlow-ban, a Temze vize felett. Tervezője ugyanaz a William Thierney Clark, mint a budapesti Lánchídé. Széchenyi István angliai utazása során látta meg a hidat, és vette fel a kapcsolatot a tervezővel.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/16. számában)