2024. 07. 19.
időjárás

A Budapest-Tabáni Alexandriai Szent Katalin Plébániatemplomban minden hétvégén különleges miséket tartanak: siketek és nagyothallók együtt imádkozhatnak halló testvéreikkel. Nagy Sándor plébános atya azt mondja, a kommunikáció hiányossága perifériára szoríthat, amit jeltolmácsolással lehet áthidalni. Azt tartja: odafigyeléssel sok nehézséget leküzdhetünk.

– Hat éve szolgál a kerületben. Mennyire vált otthonává a környék?

– Négy éven át voltam káplán a Budai Várban a Mátyás-templomban, két éve vagyok a Tabánban. A világörökségi területen fekvő templomban szolgálni nagyon különleges, mindig magával ragad, mennyire szép a környék. Sokféle emberrel találkozom, a Várban külföldiekkel is, akik mind rácsodálkoztak arra, hogy van a templomban jelelős mise.

– Idén ünnepeljük a hallássérült pasztoráció kezdetének ötvenedik évfordulóját, melynek kapcsán a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye jubileumi évet hirdetett. Melyek voltak az öt évtized mérföldkövei?

– Az akadályozottsággal való foglalkozás kezdete 1802-re tehető, amikor megalapították a Váczi Királyi Magyar Siketnéma-Intézetet, ahol több piarista atya is szolgált hitoktatóként. Száz évvel később nyílt meg Budapesten a Festetics utcában a siketek iskolája, amelyben kápolna is volt, a feljegyzések szerint ferences atyák oktattak hittant és tartották a szentmisét. A szocializmus évtizedeiben egy ideig nem folyt siket pasztoráció, majd 1973-ban Szilágyi Izabella és Szilágyi Vilma nővérek folytatták eleik munkáját. Jelnyelven végeztek hitoktatást, tolmácsoltak szentmisét, járták az országot, hogy a vidéken élő siket testvérekhez is eljusson az evangélium. A fővárosban előbb a Tömő, majd a Mária utcában gyűltek össze a siket hívek, később a Mikszáth téri piarista kápolnában tartottak miséket, amíg a piarista gimnázium át nem költözött a Duna partjára, attól kezdve ott találkoztak és vettek részt szentmisén. Eleinte havonta egyszer, később már kéthetente találkoztak. Suló Lajos atya évtizedeken át gondozta a siket és nagyothalló nyájat, nyugdíjba vonulása után Erdődi Ferenc vette át feladatait, akinek a szülei siketek.

– Erdő Péter bíboros hat éve nevezte ki a hallássérültek főegyházmegyei referensének. Felfoghatjuk ezt isteni elrendezésnek? Hiszen az ön szülei ugyancsak hallásukban akadályozottak.

– A referensi megbízatás a rendszerváltoztatás óta létezik, de aposztrofálhatjuk így. Nemes feladatot örököltem meg. Igyekszünk a Tabánban még több tartalommal megtölteni a missziót, új utakon, vagy Ady Endre után szabadon, új vizeken járva. Szentmisét, Bibliaórát tartunk jelnyelven, a siketek és a nagyothallók iskolájában is zajlik jelnyelven a hitoktatás.

– Mikor kerültek az alkalmak Budára, az I. kerületbe?

– Amikor Erdő Péter bíboros úr kinevezett főegyházmegyei referensnek, akkor kerültem káplánnak a Mátyás-templomba. A következő év vízkeresztjén meghívtam a hallássérült testvéreket a szentmisére, hogy legyenek együtt halló testvéreikkel. Az újkori pasztoráció egyik fontos mérföldkövévé vált ez az esemény, ekkor volt ugyanis az első integrált szentmise.

– Korábban erre nem volt példa?

– Máriaremetén találkoztunk a karizmák ünnepén, amikor a kisebb közösségek is be tudnak mutatkozni, így a hallássérült pasztoráció is felállíthatott egy sátrat, de integrált szentmisét 2019 vízkeresztjén tartottunk először.

– Hol tartanak még az országban siketeknek szentmisét?

– Kevés helyen zajlik jelelős mise, Pécsett és Miskolcon akad két kisebb gyülekezet, de a tabánihoz hasonló integrált miséről nincs tudomásom. Ez a siket pasztoráció újkori történetének fontos része, mert sokáig Budapesten is külön ünnepeltek a siketek és nagyothallók a halló testvéreiktől.

– Hogy zajlanak a jelelős szentmisék?

– Ha van tolmácsom, könnyebb a dolgom, de ha magam vagyok, lassabban beszélek és közben jelelek, hogy hallók és nem hallók egyaránt megértsenek. Ez szellemileg megterhelő tud lenni, hiszen ez esetben szimultán kommunikálok két nyelven. Amikor az integráció útjára léptünk, rendszeressé vált a tolmácsszolgáltatás is – egy remek csapat szolgál szívvel-lélekkel. Jelnyelvi műhely keretében rendszeresen csiszoljuk a liturgikus jelnyelvet, hiszen akadnak nagyon nehéz kifejezések, amelyeket nehéz megfelelően interpretálni. A szolgálathoz tartozik számomra, hogy láthatóvá tegyük a láthatatlant. Erről szólnak a jelnyelvi műhelyen zajló közös gondolkodásaink, jelet öltsön mindaz, ami a szentmisében elhangzik.

– Feltételezései szerint hány siket és nagyothalló hívő lehet a főegyházmegyében?

– Pontos számokkal nem tudok szolgálni, a közösségbe rendszeresen harmincan-negyvenen járnak, de nagy ünnepek alkalmával vidékről is sokan jönnek, olyankor százötvenen is vagyunk.

– Mi jelentette a hallásukban akadályozottaknak a legnagyobb élményt?

– Azt tapasztaltam, hogy a hallókra és a fogyatékossággal élőkre egyaránt jó hatással volt a találkozásuk. A hallók is megtapasztalhatták, hogy a siketek ugyanolyan életet élnek, mint ők, csak az elsődleges nyelvük a jelelés. Gyakran hallom, hogy hasznos a jelnyelvi tolmácsolás, sokan mondták azt is: végre értem, mi zajlik a szentmisén. A kommunikáció hiányossága perifériára szoríthat, amit jeltolmácsolással át lehet hidalni.

– Mire emlékszik vissza legszívesebben ezzel az egyedi pasztorációval kapcsolatban?

– A Mátyás-templomban közös keresztutat tartottunk, ami azért számított különlegesnek, mert nem hangzó nyelvről tolmácsoltak jelnyelvre, hanem fordítva: a jelnyelv volt az elsődleges, amit hangzóra fordítottak a hallóknak. Ez a fajta keresztút azóta hagyománnyá vált. Jelmondatunk ebben a formában is megvalósul: hidakat szeretnénk építeni, a szeretet hídjait, siketek, nagyothallók és hallók között.

– A Katolikus Hallássérült Pasztoráció emblémájában szerepel az Effata (nyílj meg) idézet is. Mire utal pontosan?

– Amikor hallássérült pasztorációval kapcsolatban bibliai helyekről beszélünk, legelőször azt a jelenetet említjük, amikor Jézus meggyógyít egy siketnémát és azt mondja neki: Effata! Többen állapotként tekintenek a fogyatékosságukra, elfogadják, hogy így adatott, ezzel kell élniük, mások nehézségként élik meg, ezért e szentírási rész arra is felhívja a figyelmet: jó azzal a megkülönböztetéssel élnünk, hogy létezik fizikai siketség, és lelki. Jézus mindkettőt képes gyógyítani, megnyitni. Sokszor tapasztaljuk, hogy akinek nincs baja a hallásával, lelki süketségben szenved, nem nyitja meg a szívét felebarátjainak, az evangéliumnak, míg a fizikailag siketek közül többeknek nyitott a szívük mások felé. Erre hív bennünket az Úr, hogy nyíljunk meg, fogadjuk be az örömhírt.

– Tolmácsként részt vett az Eucharisztikus Világkongreszszuson, és a tv-közvetítésben is mindenki Önt láthatta. Milyen élményeket őriz az eseménnyel kapcsolatban?

– Éveken át készültünk az eseményre és a Szentatyával való találkozásra. Izgalmas összefogás kezdett kialakulni, mert igyekeztünk egybegyűjteni a másfajta fogyatékossággal élőknek segítőket is. Megalakult a Reménykör elnevezésű összefogás, tagjaikkal a Tabánban rendszeresen találkozunk, tapasztalatot cserélünk, és igyekszünk az egyházon belül más fogyatékossággal élők hangjait is felerősíteni, láthatóbbá tenni.

– Milyen terveik vannak?

– Most készülünk olyan első áldozásra, ahol siket és nagyothalló gyerekek vesznek majd részt. Távlati tervünk, hogy a siket pasztoráció második világháború előtti időszakát kutassuk. A Reménykörrel is igyekszünk még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Hosszú távú víziónk egy olyan akadálymentes közösség kialakulásának elősegítése, ami példával szolgálhat, hogyan tudunk odafigyelni másokra. Az Úr asztalánál mindenkinek helye van, különbségtétel nélkül. Az akadálymentesítés elsősorban a szívekben kezdődik, odafigyeléssel sok nehézséget áthidalhatunk.

A TABÁNI ALEXANDRIAI SZENT KATALIN TEMPLOM helyén egykor Musztafa pasa dzsámija állt, amelyet Buda visszavétele után a keresztények kápolnává alakítottak Alexandriai Szent Katalin tiszteletére. A kápolna később az 1728–36 között épült barokk templom szentélye lett; az építkezést Obergruber Keresztély kőművesmester irányította. A templomépület tornya 1750-re készült el. Az 1810-es tabáni tűzvészben jelentősen megrongálódott, később a forradalom és szabadságharc során szenvedett károkat. A II. világháborúban megsérült az épület, amit az állam állított helyre.

NAGY SÁNDOR 1984. szeptember 1-én született Budapesten, gyermekkorában szülei elveszítették hallásukat, ezért Sándor atya elsődleges anyanyelve a jelnyelv. Tanulmányai végeztével 2016. június 11-én szentelték pappá. Előbb Szentendrén a Keresztelő Szent János plébánia káplánja lett, majd a Budavári Nagyboldogasszony templom, ismertebb nevén a Mátyás-templomban dolgozott káplánként. A tabáni közösséget 2022-től kormányozza.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/6. számában, szerző: Császár Tamás, fotók: Tóth Tibor)

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2024