Borsos Miklós szelleme visszatért az Úri utca 6-ba
Sokan a Clark Ádám téren álló Nulla kilométerkő című alkotásáról ismerik, akik pedig régebb óta a kerület lakói, akár személyesen is találkozhattak Borsos Miklóssal. A nem mindennapi, ám megpróbáltatásoktól sem mentes életutat bejárt, festőként, szobrászként és éremművészként hírnevet szerző polihisztor életútjáról és hányattatott sorsú örökségéről Hosszu Enikővel, a tavaly újranyitott Borsos Miklós Emléklakás munkatársával beszélgettünk.
Erdélytől a Budai Várnegyedig
Borsos Miklós – vagy, ahogy Hosszu Enikő, aki gyermekkorában találkozott először a művésszel, szeretetteljesen nevezi: Miklós bácsi – 1906-ban, Nagyszebenben született, egy gyergyócsomafalvai székely család gyermekeként. Erdély 1916-os román megszállásakor szüleivel együtt kénytelen volt menekülni, Győrben találtak ideiglenes otthonra. Visszatértek Erdélybe, ahol 1918-ban édesanyját és fiatalabb testvérét elragadta a spanyolnátha. Az újabb román megszállás és trianoni országvesztés után, 1922-ben költöztek vissza Győrbe.

„Ezt követően az ottani bencés gimnáziumba járt, ám félbehagyta tanulmányait, és Firenzébe ment, hogy a klasszikus képzőművészet mesterműveit tanulmányozza. Nem akármilyen körülmények között jutott ki: a pénztelensége miatt nagyrészt gyalog tette meg az utat” – mesélte Hosszu Enikő. „Mindig törekedett a tökéletességre, aminek szomorú eredménye is lett. Évek múlva, amikor úgy ítélte meg, hogy nem tud ugyanolyan képeket alkotni, mint a firenzei mesterek, sok festményét az Arno folyóba hajította. Ez az egyik oka, hogy olyan kevés olajkép maradt fenn tőle” – árulta el az emléklakás munkatársa.
Borsos alkotásait nem lehet beskatulyázni: „Az utolsó polihisztorok egyikeként minden formanyelvet kipróbált, de sohasem követett egy irányzatot, saját stílusa volt. Egyetlen vonallal is bármit tudott ábrázolni, amit szeretett volna.” Grafikusként, festőként, szobrászként, éremművészként, vésnökként és aranyművesként is tökéletesen tudott alkotni, mindig a maga ritmusában. Az általa napi szinten forgatott Biblia volt az egyik fő ihletforrása.

„1945-ben költözött Budapestre, a Rómer Flóris utcába, miután beválasztották a Művészeti Tanácsba. Szörnyű rosszul érezte magát az új korszak emberei között, az egyetlen, akivel életre szóló barátságot kötött, a testületet vezető Kodály Zoltán volt” – mesélte Hosszu. Borsos 1946-ban az Iparművészeti Főiskolán kezdett tanítani, nem mindennapi körülmények között: „Az ő osztályába járt Rákosi Mátyás keramikusnak készülő, jakut származású felesége is. Miklós bácsit 1951-ben egyszer csak elvitték, azzal a váddal, hogy összeesküvést szőtt Rákosi Mátyásné ellen, amiből persze egy szó sem volt igaz” – idézte fel Hosszu Enikő, aki szerint az ügy részleteiről Borsos sohasem beszélt, de egyes források szerint rövid időre a váci fegyház „vendégszeretetét” is élvezte az incidens miatt. Végül a főiskola tanára maradhatott, sőt ’57-ben Kossuth-díjat is kapott, de idővel egyre jobban szúrta a kommunisták szemét, 1960-ban pedig arra hivatkozva rúgták ki, hogy túl idealista és nacionalista.
„Pedig ő sosem politizált. Megvolt a becsületes elképzelése a világról, úgy élt, ahogyan kellett. Fantasztikusan szerény, nagyon közvetlen, csendes, egyszerű, de a tréfára is kapható ember volt” – jellemezte Borsost Hosszu Enikő, aki arra is kitért, hogy a művész 1956-ban is végig az utcán volt, de nem harcolni, hanem rajzban megörökíteni a történeteket.
A főiskoláról való eltávolítását követően nehéz helyzetbe került, munkát nem kapott. Barátai, írók és költők segítettek rajta azzal, hogy vele illusztráltatták a könyveiket. Ezekből mind volt példány a lakásban, mára azonban kevés maradt belőlük.
Feleségével, Kéry Ilonával – akit a művész Bubának becézett, és akivel 1933-ban keltek egybe – 1978-ban költöztek a Rózsadombról az I. kerületbe, az Úri utca 6. szám alá, ahol az első emeleten kaptak lakást. Ez a mai tulajdonképpeni múzeum. Az emléklakás munkatársa megjegyezte, hogy régen a Budai Várnegyedben mindenki tudta, kicsoda Borsos Miklós, a számos művészt és tudóst felvonultató, kiterjedt baráti társasága pedig rendszeres összejöveteleket tartott nála, amelyeken a mester hegedűjátékával nyűgözte le a megjelenteket.
Fészekrablás
Az élete utolsó percéig alkotó polihisztor emlékének azonban az elmúlás után nem hagyott sok nyugtot a sors: „Miklós bácsi 1990-es halála után Buba megállapodott Fertőszögi Bélánéval, a Borsos Miklós Alapítvány elnökével, hogy a férje emlékét ápoló múzeum lesz a lakásból. Erre az ő 2001-es halála után kerülhetett sor. Tizenhat éven keresztül egy csodálatos múzeumot működtettünk itt a Borsos Miklós–Kéry Ilona Alapítvánnyal.”
De 2017-ben az önkormányzati tulajdonú helyiség bérleti joga a Kovács Gábor Művészeti Alapítványhoz (KOGART) került, Hosszu Enikőéknek menniük kellett. „Miután kitettek minket, széthordtak mindent, és hatalmas űrt hagytak maguk után” – fogalmazott keserűen a múzeum munkatársa, akinek a legjobban mégis az fájt, hogy a mostani városvezetés jóvoltából a Politikatörténeti Intézet vette be magát a falak közé.

Krisztus a vécé előtt
V. Naszályi Márta polgármester 2021-ben adta oda az ingatlan bérleti jogát az egykori Párttörténeti Intézetnek, jelképes, mindössze havi 24 ezer forintos bérleti díjért.
„Mi nem tudtuk, hogy új bérlőt kapott a lakás” – árulta el Hosszu Enikő, aki hosszas lelki tusa után megnézte, milyen állapotok uralkodnak a kiállítótérben, és elszörnyedt: „A zöld falakat fehérre festették, mindent lecsupaszítottak, a berendezés több darabja hiányzott, a belső teret egy nagy, vörös függönnyel választották ketté, és mindenhol üres íróasztalok árválkodtak. Imitt-amott lehetett látni egy-két Borsos-művet, de például Miklós bácsi egyik legszebb munkája, a csodálatos Krisztus-szobra gyakorlatilag kidobva, a vécébejárat előtti kis, sötét sarokban árválkodott.”

A képviselő-testület jobboldali többsége, amely már korábban is feszegette az emlékszoba sorsát, 2022 decemberében döntött, hogy a Borsos Miklós szellemiségével szöges ellentétben álló intézetnek 2023 elején mennie kell. Hosszu Enikőék a nyár második felében térhettek vissza a felújított, de a régi viszonyokat már nem teljesen híven tükröző lakásba. A nemkívánatos vendégek azonban nem távoztak nyom nélkül: számos, erősen szélsőbaloldali beütésű pamflet, programfüzet, és egy, a Károlyi Mihály-féle, 1918-as puccsot dicsőítő molinó maradt utánuk.
Újra jó kezekben
Mostanra látszik, hogy újra értő és törődő emberek gondoskodnak a Borsos Miklós Emléklakásról. A falakat újra a mester tusrajzai díszítik, a bútorzat emblematikus darabjai, a lóca, Miklós bácsi „gondolkodó széke”, az Erdélyből hozott, hatalmas utazóládája, a szekrények, a csillár mind-mind a régi időket idézik, akár csak a rajtuk található ötvösmunkák, képek, kisebb szobrok. Az előtérben is újra az éremművészet remekeié a főszerep, és még a művész egykori szerszámait is megcsodálhatjuk.
A művész emléke körül szorgoskodók újra előadásokat, felolvasásokat, filmvetítéseket tartanak, és a gyergyócsomafalvai és nagyszebeni Borsos-társaságok előtt is újra nyitva az ajtó. Hamarosan egy kolozsvári irodalmi magazin érkezik bemutató műsorral, és tervben van egy László Gyula történésznek emléket állító est. Az állandó kiállításra pedig folyamatosan érkeznek a látogatók (tavaly év végén nagyjából 300 fő).
Mára nemzetközi híre is van az újrakezdésnek: Hosszu Enikő is segédkezik abban, hogy a párizsi Picasso Múzeum kiállíthassa a spanyol festőlegenda és Borsos Miklós levelezését.
A Borsos Miklós Emléklakás hivatalosan szerdán 10–18, szombaton 10–14 óra között látogatható, de Hosszu Enikő szinte mindig a lakásban tartózkodik, előzetes egyeztetés után más időpontban is tudja fogadni a látogatókat. Érdeklődni a borsosmiklosemlekhaz@maraikult.hu címen, illetve a 70/379-8680-as telefonszámon lehet.
A cikk megjelent a Várnegyed 2024. 1. számában.
Fotók: Tóth Tibor