Az 1848-49-es szabadságharc egyik legszimbolikusabb lépése volt Budavár osztrákoktól való visszaszerzése. A mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy szükség volt-e a tizenhét napig tartó műveletekre? Ebben az ostromot vezető Görgei sem volt száz százalékig biztos. Abban ugyanakkor mindenki egyetértett, hogy a főváros visszavétele lélektanilag sokat jelentett.

Az 1849-es tavaszi magyar katonai sikerek nyomán – az április 6-i isaszegi győzelem és Komárom április 26-i felmentését követően – a szabadságharc magyar hadvezetésének el kellett döntenie, mit kezdjen az osztrák kézen lévő Budával. Görgei Artúr tábornok Pozsony irányába tört volna ki, míg Kossuth Lajos kormányzó és Klapka György vezérőrnagy, a tavaszi hadjárat tervének egyik kidolgozója Buda ostromát indítványozta. A mai napig élénk a vita arról, hogy vajon valóban el kellett-e foglalni az erődöt, volt-e valódi haszna mindennek? A főváros és Budavár birtoklása elsősorban lélektanilag volt fontos a magyarok számára, főleg miután a kormány korábban Debrecenbe menekítve feladni kényszerült a teljes adminisztrációt. A téma ismert kutatója, Hermann Róbert hadtörténész szerint jó döntés volt belevágni a vár felszabadításába. Ezt egyrészt a magyar és osztrák fél nagyjából azonos erőviszonyai segítették, másrészt Budavár birtoklása megkönnyítette a dunai utánpótlás kérdését.

Magyarok túlerőben

Noha az időközben hadügyminiszterré kinevezett Görgei katonailag elvesztegetett időnek tartotta a műveletet, visszaemlékezéseiben politikai és morális okokból elkerülhetetlennek látta a vár visszafoglalását. Különösen az osztrák várparancsnok, Heinrich Hentzi tábornok Pest elleni ágyúzásai miatt, amely súlyos károkat okozott a városban és megannyi épületében. A lépést Görgei „a haldokló Habsburg-dinasztia gyászfáklyájának” nevezte, és elhatározta, hogy minden erejével visszafoglalja a várat, amelyet úgy jó ötezres osztrák erő védett.

A mintegy 31 ezer főt számláló magyar erők május 4-én kezdték meg a vár ostromgyűrűjének kiépítését. A főhadiszállást a Hegyvidéken alakították ki, május 6-ig a Remete fogadó, majd a Laszlovszky-major és a Diana utcai Óra-villa szolgált Görgei parancsnokságaként. I. kerületi szempontból a Gellért-hegy északi és a Nap-hegy keleti része számított a legfontosabb helyszíneknek, erre a területre telepítették a magyarok a Komáromból átkért ostromütegeket. A legközelebbi állások, a Nyárs-hegyi ütegek mintegy 6-700 méterre helyezkedtek el a várfalaktól. Hiába működött a Zsolt utca 7. szám alatt, fontos lőállás, ma látható emléke ennek sincs. Hasonló hadászati pont volt a Gellért-hegy teteje: a Citadella helyén állt az egykori egyetemi csillagvizsgáló (Uraniae), amelyet az 1849-es ostrom során a magyar honvédség tüzérségi állásként használt. Az épület az osztrákok válaszcsapásai következtében semmisült meg, egykori helyét ma emléktábla őrzi.

Ősrégi módszer

A siker szempontjából kulcsfontosságúnak számított a vár vízellátásának megszüntetése. „Buda várának – tudomásom szerint – nem voltak sem kútjai, sem vízfogó ciszternái. Ezt a hiányt régtől fogva két vízvezeték pótolta. Az egyiket, mely egy nagy-svábhegyi forrásból látta el jó ivóvízzel a várat, máris elromboltuk. Ha a másikat, a dunai vízművet is sikerül elrombolnunk, akkor végképp elfogy a vár vize, és az őrség, véleményem szerint, alig néhány napig tarthatja magát. De a Kmety-hadosztály rohama nem sikerült, s olyan érzékeny veszteséget szenvedtünk, hogy az efféle elszigetelt vállalkozás megismétlésétől egyszer s mindenkorra elment a kedvünk” – írta emlékirataiban Görgei. A svábhegyi források elvágására valamikor május 10. és 15. között kerülhetett sor Svábhegy, Orbánhegy és Zugliget térségében.

Noha a vizet nem sikerült teljesen elzárni, de a megcsappanó és gyengébb minőségű dunai víz használata miatt a várban kolera- és tífuszjárvány súlyosbította a helyzetet. A betegségek gyors terjedése miatt az osztrák védők kénytelenek voltak külön akciókat szervezni a sebesültek és betegek kimenekítésére. Hentzi tábornok május 10-én és 11-én két alkalommal is kísérletet tett a betegek kimentésére a Vízivárosban lévő kórházakból.

Sikerült!

A döntő roham május 21-én hajnali három órakor indult. Az ágyúsor össztüze után Nagysándor József I. hadteste átjutott a falakon, miközben Aulich II. és Knézich III. hadteste északi és déli irányból támadta a kapukat. E győztes műveletről a Rubiconban Tarján M. Tamás ezt írta: miután a honvédsereg betört a Várba, maga Hentzi állt csapatai élére, szuronyrohamát azonban elsöpörték, Buda pedig Görgeiék (képünkön) kezére került. Az utolsó roham fókusza a Kászim basa bástyaként is ismert Fehérvári rondella volt, itt törtek be a várba a magyar honvédek. (A bástyát egyébként 1867-ben lebontották, mert már nem tartották korszerűnek, de 1950-52 között újraépítették.) Ahogy a győzelemről egy korabeli röplap is hírt adott, a központi csetepatéban, a Szent György téren Hentzi is halálos sebet kapott. Az osztrák parancsnok helyettese, Alois von Alnoch megpróbálkozott még a Lánchíd felrobbantásával, de az aknák végül az ő életét oltották ki.

Az ostrom komoly magyar katonai sikernek számított. Miközben a pesszimistább összegzés szerint a magyarok vesztesége 1118 fő – 427 halott és 691 sebesült – volt, addig az osztrákok 532 elesett mellett betegségekben további 178 főt vesztettek, míg 4204 katonájuk esett hadifogságba. Ez a Habsburg-erőknek majdnem tíz százalékos veszteséget jelentett. Budavárat ostrommal az osztrákok soha nem tudták visszafoglalni – az a világosi fegyverletételig magyar kézen maradt.

Mint ismert, a szabadságharc sorsát az oroszok pecsételték meg. Buda visszavételének napján találkozott és kért segítséget Varsóban Ferenc József (ur. 1848-1916) I. Miklós orosz cártól (ur. 1825-1855). A 200 ezres orosz intervenció aztán elsöpörte a független magyar állam álmát.

Az 1849-es ostromot megannyi alkotás örökítette meg. Ezek közül talán leginkább Vágó Pál festőművész (1853-1928) monumentális alkotása emelkedik ki, amely méreteivel is kiemelkedik. A képen a hősi halálig tartó küzdelem apróságaiban is részletes ábrázolása találkozik az ostromok hangulati elemeivel. Egyesek szerint ez a mű a magyar történeti festészet egyik legdrámaibb alkotása. Vágó Pál képe a Nemzeti Galéria tulajdonaként 1998-ban került a Polgármesteri Hivatal aulájába. A festményt a szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére restaurálták, és ma is a Budavári Önkormányzat Kapisztrán téri épületének dísztermében csodálható meg.

Címlapfotó: Vágó Pál Budavár bevétele 1849. május 21. címet viselő faliképe (Fotó: Tóth Tibor/Várnegyed)

Ez a cikk a Várnegyed 2025/9. számában jelent meg.