2025. 02. 18.
időjárás

Élesen bírálta egymást a volt budavári alpolgármester és egykori főnöke, V. Naszályi Márta, miután a momentumos Gelencsér Ferenc szószegéssel vádolta meg a bukott párbeszédes polgármestert. A már országgyűlési képviselő Gelencsér azért szúrt oda, mert V. Naszályi felvette listás mandátumát Budaváron. Gelencsér, aki korábban V. Naszályi alpolgármestere volt, közösségi oldalán úgy fogalmazott: V. Naszályira „nem csak a választók mondtak nemet, de a korábbi szövetségesei is”.

A volt polgármester kommentben így reagált: „Kérlek, Feri, ne hazudj! Te is tudod, hogy nem tettem ilyen ígéretet.” Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy éppen Gelencsér moralizál az I. kerületi helyzetről. Ezzel arra utalt, hogy amikor a momentumos politikus beült az országgyűlésbe, a helyére időközi választást kellett kiírni, amit a Fidesz nyert, így a baloldal elvesztette korábbi többségét.

Gelencsér bejegyzésére egy nap alatt több mint száz komment érkezett, amelyek többségében volt és jelenlegi budavári ellenzéki képviselők egymást vádolták amiatt, hogy kinek is járna a V. Naszályi által elfoglalt mandátum.

A volt polgármester egyébként, aki kompenzációs listáról jutott be a budavári képviselő-testületbe, nem jelent meg az alakuló ülésen. Közösségi oldalán, ahol még mindig polgármesterként tünteti fel magát, azt írta: elutazott a férjével megünnepelni huszadik házassági évfordulójukat. Esküjét így később fogja letenni.

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025