Hűvös tavaszi nap, felhők, 1989. Talán még senki nem tudja mi áll előttünk. A Corvin téren kis Polskik, Daciák, Ladák, Wartburgok és egy Volvo parkolnak. Utóbbi gyanús, ugyan kié lehet? Felfelé kanyarog egy utca, ami már az Árpád-korban is arra vezethetett. Az oldalában fapalánk, mögötte romos falak, ősrégi pince. Iskolából hazafele a gyerekek, ha nem látja őket senki, besurrannak bújócskázni, fogócskázni a falak közé. Igazi labirintus, ahogy megannyi helyen a Várhegy alatt. A gyerekek talán nem is sejtik, hogy évszázados romokon, több mint háromezer esztendőn ugrálnak.

A Szalag utcában nem laknak hírességek, nem történt szaftos bűntény, mégis a Víziváros egyik legizgalmasabb utcája. Ha az ember szeretné megízlelni, milyen lehetett a hangulata egy békebeli váraljai sétának, akkor ezeken a macskaköveken érdemes elméláznia. Még úgy is időutazás a baktatás, ha a mai utcaképre azért már bőven rányomta a bélyegét a XXI. század és napjaink építészete. Tegyük hozzá, ha ezek az építkezések nem lettek volna, lehet, hogy sokkal kevesebbet tudnánk a térség múltjáról.

A Fő utca vonala már az ókorban is fontos útvonalnak számított. Erre futott ugyanis a rómaiak hadi útja, amely a Duna vonala mellett haladt. Azt nagyjából mindenki tudja, hogy Aquincum három részből – légiótáborból, katonavárosból és polgárvárosból – álló településegyüttese a mai Óbuda területén épült ki. Azt már kevesebben tudják, hogy az első római katonai tábort nem ott, hanem a Vízivárosban létesítették, amelyben egy lovas egység teljesített szolgálatot. Ezt az első római erődöt célzottan tették ide, a hódítók ugyanis így kívánták szemmel tartani a helyi kelta lakosságot, az eraviszkuszokat, akiknek errefelé húzódott a településük. Előttük a bronzkori urnamezős kultúra népessége is itt lakott, így a térséget több mint háromezer éve formálja a saját képére az ember. A Corvin téren és a Szalag utcában eddig több mint százötven római sírt találtak. Ismerünk 16-18 év körül elhunyt gazdag fi atal nőt, akire a 19. szám alatt bukkantak; van olyan sír, amit Traianus császár Kr. u. 98-ban vert érme keltez. Ők voltak a legkorábbi rómaiak, akik itt éltek.

Csoda, hogy ennyi megmaradt belőlük, mivel már a középkorban komoly tereprendezések történtek. A tatárjárás után a területet az ágostonrendi remeték Szent István kolostora uralta. A konvent 1309-ben már működött, az 1541-es török hódítás után 1686-ig azonban nekik sem termett sok babér Budán; a kolostort az oszmánok kiűzése után alapítják újra.

A XVIII. század végén újabb tereprendezés következett, lakóházakat emelnek, az egyik 1795-ben, késő barokk copf-stílusban épült ház talán az egyik legszebb a környéken. A romok a Corvin tér fele egészen az ezredfordulóig megmaradtak: középkori és török kori támfalak, pince, valamint a kolostor szemétgödre több vallási tárggyal – korpusz, gyertyatartó töredéke – vészelte át az évszázadokat. Utoljára a második világháborúban érte komolyabb pusztítás az utcát: 1945. január 27-én egy bombatalálat következtében hatan vesztették az életüket a Szalag utca 14-ben. Azóta szerencsére legfeljebb a szabálytalanul, a forgalommal szemben közlekedő autósokra érdemes fokozottabban fi gyelni sétálás közben.

(Fotó: Fortepan/FŐMTERV)

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/14. számában.)